Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Időhúzás Winkler Nórával

Magyarországon első ízben a MODEM-ben látható Kicsiny Balázs képzőművész eddigi, több mint harminc évet felölelő életművének valamennyi korszakát bemutató tárlat. A kiállításon november 28-án 16 órától Winkler Nóra kalauzolja az érdeklődőket – a helyzetre való tekintettel online.

idohuzas winkler noraval

Kicsiny Balázs alakjai kortalanok. Nem tudjuk megmondani, hány évesek, mikor és hol születtek, merre jártak, mely vidékeken éltek. Nincsenek érzelem-megnyilvánulásaik, mivel nincsen arcuk, tekintetük, és a testtartások is végletekig redukáltak, kiegyenlítettek. A figurák szikárak, mindenfajta pátosztól és drámaiságtól mentesek, Buster Keaton világának abszurditását és rezzenéstelenségét idézik. Célja az, hogy a néző ne egy másik embert, hanem egy lényt érzékeljen, ami megtestesít „valamit”: egy emberi szituációt, egy problémát, egy fogalmat, egy gondolatot, egy érzetet, egy olyan élethelyzetet, amibe az illető (befogadó) bele tud helyezkedni. Lényei alakokba bújtatott fogalmak, objektivizált érzetek. De egy szakadék mégis végig fennáll a néző és az antropomorf lény között.

E szakadék mentén ezúttal Winkler Nóra kalauzolja el az érdeklődőket: a helyzetre tekintettel egyelőre online, de minél inkább a valós (kiállító)térbe képzelve magunkat. Akinek van kedve és ideje, tartson velünk!

Hírlevél