Két új izgalmas kiállítást láthat a közönség a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban. Július 20-án nyílt meg a tavaly elhunyt szobrászművész, Berhidi Mária retrospektív kiállítása, augusztus 3-tól pedig Refik Anadol, az elismert török multimédiaművész Rumi Dreams című videómunkája lesz látható.
Emlékezni a jelenre – Berhidi Mária életműkiállítása
2024. július 20. – 2024. novemer 11.
Berhidi Mária a MODEM második emeleti kiállítóterében megnyíló retrospektív kiállítása teljességében kívánja feltárni a tavaly elhunyt alkotó kissé rejtőzködő, egyszerre érzékeny és érzéki konceptuális-minimalista szobrászati életművét, személyes és szakmai együttműködését alkotótársakkal (Imre Mariann, Lovas Ilona, Szíj Kamilla, Vojnich Erzsébet), valamint nagyhatású művészetszervezői munkásságát. Utóbbit megidézve felkértünk tizenhárom alkotót az Óbudai Társaskör Galériában eltöltött kurátori időszakából a kiállításon való részvételre.
Berhidi Mária első korszakában főleg női test-torzókat készített, melyek egyéni hangon, saját jogon jelenítették meg a női érzékenységet, testiséget, szexualitást. A tapintást igénylő, a követ bőrfelületszerűvé alakító, erotikus munkák jellemzően ingatagok, gyakran mozgathatók és mindig megőriznek valamennyit a kő nyers felületéből is, jelezve az anyag és az inspiráció természeti eredetét. Később a testtorzókat minimalista formanyelven fogalmazott, kvázi-geometrikus kompozíciók váltották fel, melyek esetében az alkalmazott kő – Berhidi tudatosan a kőfeldolgozók hulladékából, ún. „szélkövek” felhasználásával alkotott – határhelyzetét, fizikai tűrőképességének szélső értékét célozta meg: munkái „veszélyesek”, törékenyek, egyensúlyukat extrém módon tartják meg. Az ezredforduló környékén művészete a térbe komponált installációk irányába fordult, ezzel együtt anyaghasználata változatosabbá vált: a kő mellett fa, textil, fém, talált tárgyak alkották ezeket a többnyire teremnyi léptékű, monumentális munkákat, melyekben – korai alkotásaihoz hasonlóan – ismét megjelent a személyesség.
2007-től 15 éven át művészkurátorként vezette az Óbudai Társaskör Galériát. Kurátori programjában és a MODEM célkitűzési között számos átfedés fedezhető fel. Egyrészt támogatta a legfiatalabb művészgeneráció, valamint a ritkán nyilvánosság elé kerülő életművek bemutatkozásának lehetőségét, másrészt az installációs és különösen a kortárs szobrászművészet egyéni hangú alkotóinak adott teret.
Az Emlékezni a jelenre című kiállítás áttekintést ad Berhidi Mária egyedülálló művészetéről és bemutatja a generációs társalkotókat, valamint kurátori személetének kapcsolódási pontjait.
Kiállító művész: Berhidi Mária
Közreműködő alkotók: Cséfalvay András, Deli Ágnes, Faa Balázs, Imre Mariann, Koller Margit, Koronczi Endre, Kútvölgyi-Szabó Áron, Lovas Ilona, Nagy Csilla, Richter Sára, Roskó Gábor, Szabó Ádám, Szanyi Borbála, Szíj Kamilla, Türk Péter, Vincze Ottó, Vojnich Erzsébet
Kurátorok: Süli-Zakar Szabolcs – Andrási Gábor


Refik Anadol: Rumi Dreams
2024. augusztus 3. – 2024. szeptember 29.
Refik Anadol a kortárs művészet, a mesterséges intelligencia (MI) által generált immerzív installációk sztáralkotója, először állít ki önállóan hazánkban. 2023-ban a Las Vegas-i Sphere-t a világ legnagyobb MI által generált műalkotásává változtatta, ezzel párhuzamosan a művész kavargó, hipnotizáló fényshowját a New York-i MOMA közönsége egy évig csodálhatta, majd év végén Anadol a Grammy Gálát tette felejthetetlenné látványos színpadvilágával.

Idén augusztusban pedig Debrecenbe látogat az elismert török multimédiaművész Rumi Dreams című videómunkája. Refik Anadol a 2010-es évek eleje óta Los Angelesben élő török digitális/újmédia-alkotó, az MI művészeti alkalmazásainak számos nemzetközi díjjal elismert úttörője, a kortárs vizuális művészetek meghatározó alakja. Nagyszabású alkotásait repülőterektől koncerttermekig, közterektől világhírű kortárs múzeumokig, az észak-karolinai Charlotte-tól, a Velencei Biennálén, Isztambulon és Szöulon keresztül, Melbourne-ig a földkerekség számos pontján mutatták be. Az isztambuli születésű, Amerikában élő alkotó Rumi Dreams (Rúmi álmodik) című nagyszabású, 32 m2-es LED-falat igénylő videómunkáját mutatja be a MODEM, mely a 13. században élt Mevlana Jallaludin Rumi, perzsa költő, filozófus, tudós és szúfi misztikus emlékére készült. A kiállítás célja, hogy szemléltesse, hogyan lehet a digitális és a hagyományos művészetet egymással vegyítve magával ragadó élményt teremteni. A Rumi Dreams egyben illeszkedik a MODEM azon projektjeinek sorába, amikor Debrecen város kulturális identitásának egyik legfontosabb elemével, az irodalommal lép szövetségre, újabb és újabb lehetőséget kínálva a különféle művészeti ágak interakciói számára.

A török-magyar diplomáciai kapcsolatok 100. évfordulója alkalmából meghirdetett Török-Magyar Kulturális Évad 2024. és az 58. Debreceni Virágkarnevál részeként Refik Anadol, a világhírű török médiaművész MODEM-be érkező kiállítása az egyik kiemelt esemény lesz.
A MODEM-ben megvalósuló tárlat Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, Konya Fővárosi Önkormányzata, a budapesti Török Nagykövetség és a debreceni MODEM együttműködésében jön létre.