Július 1-jével Magyarország átvette az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, amelynek jegyében féléves útjára indul a Kulturális és Innovációs Minisztérium által támogatott, 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat is. Célja, hogy egy országos turné keretében lehetőséget adjon arra, hogy a résztvevők kultúrstratégiai intézményeinkkel közösen ünnepelhessék kulturális, történelmi örökségeinket, hagyományainkat, továbbá hogy bemutassa azokat az értékeinket, amelyekre büszkék lehetünk, éljünk magyarként bárhol a Kárpát-medencén innen és túl. Mindazt, amit mi, magyarok adtunk a világnak, Európának és benne az Uniónak, legyen szó – a teljesség igénye nélkül – művészetről, innovációról, sportról, gasztronómiáról.

A programsorozat tizenhatodik állomása Debrecen. A Déri Múzeumban a következő események várják majd az érdeklődőket:
2024. november 16. (szombat) 14.00-18.00
Menyasszony Szombat
Magyar Menyasszony – a női szerepek változása 500 év tükrében
Előadó: Dr. Simonovics Ildikó divattörténész, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban – Magyar Menyasszony interaktív kiállítás kurátora (Magyar Nemzeti Múzeum)
A Magyar Menyasszony interaktív pavilonja Debrecenbe látogat. A Magyar Nemzeti Múzeum pop up kiállítása egy olyan interakciós tér, ahol a nemrégiben bezárt, nagy sikerű budapesti kiállítás interaktív elemei mutatkoznak be egy kockába sűrítve. A közönségkedvenc pártapróba (három népviselet menyasszonyi fejdíszei) és a szalagerdő (száz, házassághoz kötődő magyar szó és magyarázatai) keretezik a Magyar Menyasszony online gyűjteményét bemutató interaktív vetítést.
Az online gyűjteménybe és ezáltal a pavilonba valamennyi látogató és családja is bekerülhet! Azt kérjük, töltsék fel esküvői képüket és történetét a www.magyarmenyasszony.hu oldalra nyitvatartási időben 10:00-18:00 óra között, és másnap már Ön is viszont láthatja fényképét a vetítésben!
November 16-án szombaton 14:00-18:00 óra között azokat a kedves látogatókat várják, akiknek segítségre van szüksége ahhoz, hogy feltöltsék a családjuk esküvői relikviáit! Jöjjön el, a Magyar Nemzeti Múzeum kollégái segítenek Önnek! Digitalizálják és feltöltik családja esküvői képeit, amit azonnal meg is nézhet a kiállításban. Örökítse meg családját az utókornak!
Helyszín: Déri Múzeum, Kupola (Debrecen, Déri tér 1.)
A részvétel díjtalan.

November 23-án, szombaton 11 órától Magyari Márta, a Déri Múzeum etnográfus muzeológusa “Cívis menyasszonyok változó időben” címmel tart előadást.
Helyszín: Déri Múzeum, Kupola (Debrecen, Déri tér 1.)
A részvétel díjtalan, de regisztrációköteles: info@derimuzeum.hu
További információk: https://magyarmenyasszony.hu/
Szervező intézmény: MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum
A kiállítás a Déri Múzeumban 2024. november 15-től 24-ig látogatható.
2024. november 22. (péntek) 15.00 és 16 óra
1100 éve Európában, 20 éve az Unióban
Uhrin Ancsa mesemondó előadása
Helyszín: Kutató, Déri Múzeum (Debrecen, Déri tér 1.)
A részvétel díjtalan!
2024. november 22. (péntek) 14.00-17.00
1100 éve Európában, 20 éve az Unióban
Kézműves foglalkozás
A foglalkozásokat a Hagyományok Háza megbízásából a Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület, valamint a Bihari Népművészeti Egyesület mesterei tartják. A nap folyamán hat olyan népi kézműves technikát próbálhatnak ki a látogatók, melyek Debrecenhez, illetve a vármegye különböző néprajzi tájegységeihez szorosan kapcsolódó mesterségekhez kötődnek. Ennek megfelelően a kínálatban szerepel a gyöngyfűzés, a mézeskalács-készítés és -díszítés, a gyertyamártás, a szalmafonás, a szűrhímzés és a szűrrátét-készítés. 10 és 13 óra között iskolai osztályokat, a délután további részében pedig a családokat várjuk.
Helyszín: Díszterem, Déri Múzeum (Debrecen, Déri tér 1.)
A részvétel díjtalan!
2024. november 23. (szombat) 15 óra
1100 éve Európában, 20 éve az Unióban
SANCTUM – Debrecen – „Ez a táj, ez olyan, mint én” / TÉREY JÁNOS
Műsorvezető: Tallér Edina író
Résztvevők: Prieger Zsolt zenész, író, Magyar Bori énekesnő,
Szirák Péter irodalomtörténész, szerkesztő
Helyszín: Díszterem, Déri Múzeum (Debrecen, Déri tér 1.)
A részvétel díjtalan, de regisztrációköteles: info@derimuzeum.hu
2024. november 24. (vasárnap) 16 óra
1100 éve Európában, 20 éve az Unióban
„SZÁLL A VILÁG LEPKE-SZÁRNYON” – énekelt versek Sebő Ferenccel
Helyszín: Díszterem, Déri Múzeum (Debrecen, Déri tér 1.)
A részvétel díjtalan, de regisztrációköteles: info@derimuzeum.hu
Helyszín: Déri Múzeum, Kupola (Debrecen, Déri tér 1.)
Az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat debreceni eseményei:

Szervező intézmény: MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum
A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat keretében jött létre.