Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

A magyar kultúra napját ünneplik a Református Nagytemplomban

Versek, zeneművek, árnyszínház és különleges színpadi produkciók kaptak helyet abban a színes csokorban, melyet a közönségnek nyújtanak át kulturális értékeinkből 2022. január 21-én, pénteken 14 órától a Debreceni Református Nagytemplomban fellépő alkotócsoportok, amatőrök és profik, mesterek és tanítványok. A „Több mint 200 gondolat, hang és mozdulat” címet viselő műsorral a magyar kultúra napját ünneplik az előadók.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük minden év január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. A Debreceni Református Nagytemplom színes ünnepi műsorral köszönti a kultúra napját a „Több mint 200” programsorozat következő alkalmával.

A mostani nehéz időszakban az irodalom, a zene, a színház különös jelentőséggel bír. Kulturális örökségünk mentén összetartó közösség részesei lehetünk és a napi gondok fölé emelkedhetünk.” – vallja Siteriné Nacsa Mária, a „Több mint 200” programsorozat szakmai vezetője.

A magyar kultúra napja alkalmából többek között Vranyecz Artúr színművész és Kustár Gábor képzőművész különleges színházi élménnyel lepik meg a jelenlévőket, de Jókai Mór és Szabó Magda írói világa is megelevenedik a színpadon. Magyar alkotók kiváló zeneműveit szólaltatják meg mesterek és tehetséges tanítványok orgonán, hegedűn, gitáron, citerán, a legkisebbek pedig kánonokkal, népdalfeldolgozásokkal örvendeztetik meg az érdeklődőket. A programok között pedig maga a közönség is szerepet kap a magyar kultúra napja ünnepi műsorában, hogy az előadás egyben közösségi élményt is nyújthasson.

A „Több mint 200 gondolat, hang és mozdulat” című ünnepi műsor 2022. január 21-én (pénteken) 14 órakor kezdődik a Debreceni Református Nagytemplomban. A belépés díjtalan, az esemény védettségi igazolványhoz nem kötött, azonban az orrot és szájat eltakaró maszk viselése kötelező.

Hírlevél