Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

A Nagyerdő Hete

A debreceni Nagyerdő értékeit bemutató programsorozatra kerül sor a Debreceni Értéktár Bizottság, valamint számos más együttműködő partner szervezésében A Nagyerdő hete címmel – immár másodízben – 2021. október 4. és 10. között.

Az eseményt Puskás István, Debrecen alpolgármestere és Mazsu János, a Debreceni Értéktár Bizottság elnöke sajtótájékoztató keretében vezette fel 2021. szeptember 29-én a Méliusz Könyvtárban.

Puskás István többek közt azt emelte ki, hogy a debreceniek számára talán nem kell különösebben érvelni amellett, hogy milyen fontos szerepet játszik az életünkben a Nagyerdő, s mennyire fontos természeti és kulturális érték volt a múltban, az ma, s az lesz a jövőben is. Néha azonban jó külön is figyelmet szentelni neki, mint életünk más olyan elemeinek, melyek kapcsán tudatosítani kell magunkban, hogy azok milyen értéket is képviselnek.    

Mazsu János, a Debreceni Értéktár Bizottság elnöke szerint – mivel mindig is hozzá tartozott a város lakóinak mindennapjaihoz – nem véletlen, hogy a Nagyerdő Debrecen kultúrájában, művészeti életében állandóan visszatérő motívum. A város minőségi létezésének, a polgárok egészséges életmódjának, a fenntartható fejlődésnek ma is az egyik fontos pillére. Gondoskodnunk kell a Nagyerdőről, ahogyan az is százféle módon gondoskodik rólunk – erre is figyelmeztetnek A Nagyerdő hete programjai.     

A Nagyerdő hete megvalósításában a Debreceni Értéktár Bizottság mellett a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészete, a Hortobágyi Nemzeti Park, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár, a Csokonai Színház, a Nagyerdei Kultúrpark, a Debreceni Fotóklub, a Nagyerdő Társaság, a Természettár, a Médiacentrum Debrecen Kft. vesz részt.

A sajtótájékoztatót követően a Természettár Otthon az erdőben című kiállítását nyitotta meg a könyvtárban Puskás István alpolgármester, s Váradi Zoltán, a Természettár vezetője tartott rövid tárlatvezetést. Az erdőlakók odúit – otthonait – bemutató kiállítás 2021. október 30-ig tekinthető meg a Méliusz Könyvtár (Bem tér 19/D) nyitva tartási idejében az I. emeleti kerengőn.  

A Nagyerdő Hete részletes programja:

Október 4. (hétfő):
Erdésznap az erdei iskolában
Regisztrált csoportok részére, 9 órától és 11 órától
Tölgymakkszedés fonott vesszőkosarakba, majd természetes anyagú zsákba öntve gyűjtjük. A Nagyerdő hete alatt összegyűjtött makkot vetjük el ősszel a Nagyerdő erdőfelújításaiban.
Népi játékok

Október 5. (kedd):
Vadásznap az erdei iskolában
Regisztrált csoportok részére, 9 órától és 11 órától
Tölgymakkszedés fonott vesszőkosarakba, majd természetes anyagú zsákba öntve gyűjtjük.
Népi játékok

Október 6. (szerda):
Erdésznap az erdei iskolában
Regisztrált csoportok részére, 9 órától és 11 órától
Tölgymakkszedés fonott vesszőkosarakba, majd természetes anyagú zsákba öntve gyűjtjük.
Népi játékok

Október 7. (csütörtök):
Vadásznap az erdei iskolában
Regisztrált csoportok részére, 9 órától és 11 órától
Tölgymakkszedés fonott vesszőkosarakba, majd természetes anyagú zsákba öntve gyűjtjük.
Népi játékok

Egész héten tölgymakk szedő versenyt hirdetünk „Újítsuk meg együtt a Nagyerdőt!” címmel a debreceni általános és középiskolásoknak.

Október 8. (péntek):
Találkozási pont a Debreceni Erdészet (4032 Debrecen, Kartács utca 25.) udvara, a Nagyerdő védetté nyilvánításának három emlékoszlopánál. (Tekintettel arra, hogy eső esetén is tudunk itt programokat tartani gyermekek és felnőttek részére egyaránt.)

9.00 óra Megemlékezés a védetté nyilvánításról és koszorúzás
Közreműködik: Bárdosi Ildikó népdalénekes és Molnár Miklós prímás, erdőmérnök

A nap programjai:

  • vendégvárás: gyógynövényteák, bio gyümölcslevek
  • kemencés falatok
  • kézműves bemutatók és foglakozások: Vass Tamás fafaragó mester, Baji Imre kosárfonó mester, Radics László mézeskalácsos mester, Magi Imre fafaragó mester
  • Kuckó művésztanya (Debrecen) gyerekeknek szóló műsora
  • Kádár Ferkó fotószínháza. Erdész és vadászjeleneteket ábrázoló ponyvák előtti fotózkodás. A képet környezetkímélő módon, e-mailen továbbítjuk.
  • íjászkodás a kiserdőben
  • Nagyerdő (papír)korona készítése és viselése
  • vadászkutya fajtabemutató
  • tölgymakk szedő verseny eredményhírdetése

Erdei iskolai programok gyerekek részére:

– Tanösvénytúra
– Akadályverseny
– Kézműves foglalkozások
– Természet- és környezetvédelemi foglalkozások (Zöldkör)
– Népi játékok
– Tölgymakkszedés fonott vesszőkosarakba, majd természetes anyagú zsákba öntve gyűjtjük. (Családoknak is.)
– Nagyerdő totó
– Óriás társas – Erdőgazda, Mese társas
– NYÍRERDŐ Zrt. filmek folyamatos vetítése
– Tölgykoszorús kötélhúzó verseny gyermekcsapatoknak, családoknak

Vezetett túra középiskolásoknak és felnőtteknek:
„Nézzük meg a Medvesarkot!” vezetett túra középiskolásoknak és felnőtteknek.
Jó idő esetén a túra 6,25 km.
Útvonala:      
65 H erdőrészlet délnyugati sarkától halad északi irányba (Közismertebb neve: Meszesi út) végig egyenesen a Medvesarokig.
Az 1. megálló:
A 61 D, 61 E erdőrészletek. 61 D: fehérnyár erdőfelújítás, a 61 E: 75 éves tölgyes, vadkörtével és mezei juharokkal. Ezen a helyszínen lehet beszélni a Nagyerdő ősi tölgyeseiről, a benne lévő életközösségek sokféleségéről és a tájidegen állományok tölgyessé alakításáról.
Innen vezet az utunk a 48as és 46os tagokon át a Medvesarokhoz.
A 2. megálló:
A 34 A, 46 D, 46 F erdőrészletek. A 34 A: 146 éves tölgyes, cseresznyével, juharokkal, szilekkel. 46 D: 145 éves tölgyes. 46 F: 8 éves tölgyes felújítás. Itt az idős tölgyesben lehet megmutatni az özönnövények tömeges megjelenését és a kis területű erdőfelújításokat.
A 3. megálló:
A debreceni magyar szürke törzsgulya téli szállásának és a megmaradt kútnak a bemutatása.
Innen visszavezet az utunk az erdészet épületéhez.
Kérjük a megfelelő túraöltözék viselését (esőálló ruházat, túracipő, szúnyogriasztó)!
Indulás a megemlékezést követően, várhatóan 9.30 óra.

Díjak, ajándékok:

  • Szendrei László (NYÍRERDŐ Zrt.) keretezett fotói
  • NYÍRERDŐ és Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskola logós mézeskalács, méz, szilvalekvár
  • Kulcstartók (makkos, erdei iskolás)
  • mindenki számára: Vass Tamás Nagyerdő emlékoszlopának fotója egyedi bélyegzésű képeslap formátumban.

A HORTOBÁGYI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG PROGRAMJAI

Október 9. szombat – Természetismereti vezetett túra a Nagyerdőn
Indulás: a Nagyerdei Stadiontól 14 órakor.
Táv: 6 km
Várható időtartam: 3-4 óra
A teljes távot megtenni nem szándékozó résztvevők lerövidíthetik a megtett utat úgy, hogy a Pallagi úton önállóan visszatérnek a városba.
A Stadionnál levő indulási ponton a Natura 2000 területekről szóló kisebb mobil kiállítás várja az érdeklődőket már délelőtt.
A kirándulók információt kapnak az őszi erdőben látható élővilágról, a terület természeti értékeiről, erdőtípusairól, de a természetszerű erdő fenntartásának nehézségeiről is.


A MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR PROGRAMJAI
2021. október 4. – október 10.

Nagyerdő Hete – beharangozó sajtótájékoztató
Időpont: 2021. szeptember 29. (szerda) 15.30 óra
Helyszín: MÉLIUSZ Központi Könyvtár – I. emeleti kerengő (Debrecen, Bem tér 19/D ׀ tel: 52/502-828 ׀ kozpontikonyvtar@meliusz.hu)

„Otthon az erdőben” – a Természettár kiállítása
Időpont: 2021. szeptember 29. (szerda) 16.00 óra
A tárlatot megnyitja Puskás István, Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere
Helyszín: MÉLIUSZ Központi Könyvtár – I. emeleti kerengő (Debrecen, Bem tér 19/D ׀ tel: 52/502-828 ׀ kozpontikonyvtar@meliusz.hu)
A kiállítás megtekinthető 2021. október 30-ig.

„Pillanatok a Nagyerdőn” – fotópályázat
Két kategóriában (selfie és természetkép) várjuk az alkotásokat.
Beküldési határidő: 2021. szeptember 26.
A beküldött képekre a program időtartama alatt folyamatosa lehet szavazni (A szavazatokat október 09. 10.00 óráig fogadjuk).
Eredményhirdetés időpontja: 2021. október 9. (szombat) 14.00 óra
Helyszín: MÉLIUSZ Józsai Könyvtár és Közösségi Tér (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi út 9. ׀ tel: 52/386-125 ׀  jozsa@meliusz.hu)

Nyári örömök a régi Nagyerdőn – minikiállítás fotókból, dokumentumokból
Időpont: 2021. október 4-10.
Helyszín: MÉLIUSZ konténerkönyvtára – Nagyerdő (Érdeklődni: Debrecen, Bem tér 19/D ׀ tel: 52/502-478 ׀ helyismeret@meliusz.hu)

Könyvbe zárt Nagyerdő
Időpont: 2021. október 4. és 10. között
Helyszín: MÉLIUSZ Központi Könyvtár – II. emelet (Debrecen, Bem tér 19/D ׀ tel: 52/502-828 ׀ helyismeret@meliusz.hu)

Az ezerszínű Nagyerdő – kiállítás Hercz Emese természetfotóiból
Időpont: 2021. október 5. – október 30.
Helyszín: MÉLIUSZ Petőfi Emlékkönyvtár és Közösségi Tér (Debrecen, Víztorony u. 13. ׀ tel: 52/413-471 ׀  petofi@meliusz.hu)

állatiNAGYerdő
Keress meg! Ismerj fel! Rajzolj le! 
Időpont: 2021. október 5-7. előzetes bejelentkezés alapján
Helyszín: MÉLIUSZ konténerkönyvtára – a Nagyerdőn a Ködszínház mellett (Rossz idő esetén a MÉLIUSZ Központi Könyvtár – Gyermekrészleg ׀ Debrecen, Bem tér 19/D ׀ tel: 52/502-824 ׀ gyermekkonyvtar@meliusz.hu)

Verses, mesés játékok a Nagyerdő lakóiról óvodás és alsó tagozatos gyerekeknek.
A résztvevő gyerekek csoportokban dolgoznak, a feladatokat felváltva oldják meg – minden „állomáson” más-más próba várja őket:

  1. Állatok képeinek és a róluk szóló verseknek az összepárosítása
  2. Ki vagyok én? Játékos nyomozás állatok lábnyomai alapján
  3. Közös illusztráció készítése
  4. Termésmanók készítése

Fabrikáló – erdei állatok készítése különféle kézműves technikákkal
Időpont: 2021. október 5. és 6. 10.00-12.00
Helyszín: MÉLIUSZ konténerkönyvtára – a Nagyerdőn a Ködszínház mellett (tel: 30/924-3007 ׀ uj.judit@meliusz.hu)
Kérjük csoportok előzetes bejelentkezését!
(Az esemény a TOP-6-9.2-16-DE1-2017-00005 helyi közösségfejlesztés D2 városrészen pályázat keretein belül, Nagyerdőalja célterületen, a „Nyáridő” programsorozat részeként valósul meg.)

„Az erdő álma” természetvédelmi-irodalmi vers-, próza- és meseíró pályázat
könyvbemutató és kiállítás (5. könyvkiadás alkalmából: Az erdő álma)
Kiállítás: 32 db természeti fotó a könyvből
Beszélgetés: Marincsák Ibolya, a Debreceni Nagyerdőért Egyesület elnöke és Szabó Tünde, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár igazgatóhelyettese
Időpont: 2021. október 5. (kedd) 16.00 óra
Helyszín: MÉLIUSZ Központi Könyvtár (Debrecen, Bem tér 19/D ׀ tel: 52/502-828 ׀ kozpontikonyvtar@meliusz.hu)

„A fa lelke” – a Debreceni Fafaragók Baráti Köre alkotói kiállítása
Időpont: 2021. október 5. (kedd) 17.00 óra
Helyszín: MÉLIUSZ Józsai Könyvtár és Közösségi Tér (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi út 9. ׀ tel: 52/386-125 ׀  jozsa@meliusz.hu)
A kiállítás megtekinthető 2021. november 5-ig.

„Az erdő titkai” – interaktív foglalkozás gyerekeknek
Időpont: 2021. október 6. és 8. között (szerda, csütörtök, péntek) 14.00-16.00
Helyszín: MÉLIUSZ Józsai Könyvtár és Közösségi Tér (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi út 9. ׀ tel: 52/386-125 ׀  jozsa@meliusz.hu)
Előzetes bejelentkezés alapján fogadunk gyermekcsoportokat. A foglalkozásokon a résztvevők játékos formában szerezhetnek ismereteket a Nagyerdő állat- és növényvilágáról. Különféle kézműves technikákat próbálhatnak ki. Élőszavas mesemondás és diavetítés is színesíti a programot.

A méhek világa – a Természettár kiállítása
Időpont: 2021. október 6. (szerda) 10.00 óra
Helyszín: MÉLIUSZ Borsos-villa (Debrecen, Borsos József tér ׀ tel: 06 20-229-7091 ׀ borsos@meliusz.hu)
A kiállítás megtekinthető 2021. november 6-ig.

Vaderdőtől az intézményparkig (A Nagyerdő beépülése) – Papp József helytörténeti kutató előadása
Időpont: 2021. október 6. (szerda) 17.00 óra
Helyszín: MÉLIUSZ Központi Könyvtár – földszinti nagyelőadó (Debrecen, Bem tér 19/D ׀ tel: 52/502-478 ׀ helyismeret@meliusz.hu)
(Az esemény a TOP-6-9.2-16-DE1-2017-00005 helyi közösségfejlesztés D2 városrészen pályázat keretein belül, Péterfia, Szentlászlófalva célterületen, A múlt nyomában programsorozat részeként valósul meg.)

„Erdő-erdő kerek erdő” – családi délelőtt
Kreatív foglalkozás és játékok
Időpont: 2021. október 9. (szombat)
Helyszín: MÉLIUSZ Józsai Könyvtár és Közösségi Tér (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi út 9. ׀ tel: 52/386-125 ׀  jozsa@meliusz.hu)

Nagyerdő története és élővilága – kvíz
Mit tudsz az ország első természetvédelmi területéről, a debreceni Nagyerdőről? Most kiderül.
A legügyesebbek könyvajándékot nyerhetnek.
Időpont: 2021. október 9. (szombat) 10.00 órától
Helyszín: MÉLIUSZ konténerkönyvtára – a Nagyerdőn a Ködszínház mellett (tel: 52/502-825 ׀ kozpontikonyvtar@meliusz.hu)

Levéltitok
Játékos családi program, a Természettárral közös rendezvény
Időpont: 2021. október 9. (szombat) 10.00-17.00
Helyszín: MÉLIUSZ konténerkönyvtára – a Nagyerdőn a Ködszínház mellett (tel: 52/502-825 ׀ kozpontikonyvtar@meliusz.hu)

A Méliusz Juhász Péter Könyvtár a programok változtatásának jogát fenntartja.


NIMRÓD KEREK-ERDŐ EGYESÜLET

Debrecen zöld értékei – fókuszban a vadgazdálkodás és az erdő (nemzetközi workshop vagy kerekasztal)  ponthoz kapcsolódva, vagy külön rendezvényként esetleg más időpontban „Történelmi örökségünk az agarászat” címmel előadások és bemutató (coursing*) tartása több agár részvételével.
A téma apropóját az adja, hogy rövidesen, a rendezvény idejére (talán szeptemberre elfogadásra kerül az utolsó idevonatkozó jogszabály módosítása), így ismét teljesen legálissá válik az agarászat Magyarországon, amely évszázadokon keresztül a vadgazdálkodás, vadászat szerves része volt. Debrecenhez is, elsősorban a Hortobágyhoz kötődtek agarász rendezvények. 
(*A coursing agarak számára kitalált sportág, ahol az igazi nyúl mozgását lekövető műnyúl kergetése a cél. A műnyúl egy kötélhez van rögzítve és a kialakított pályán különböző helyeken elhelyezett tárcsákon keresztül húzzák végig, imitálva az élőnyúl mozgását.) További információ: https://kerek-erdo.hu/agaraszat

Időpont: 2021. október 7. 10.00 óra

Új pont: Faölelés – közösségi akció, „flashmob” szervezése. Amennyiben a helyzet engedné Guinnes rekord felállítási kísérlet – 5000 fő megmozgatása a Nagyerdő Parkba – egy helyen, egyszerre 1 perces faölelés – személyes részvétellel, mellette zenei események (pl. Rocksuli diákjainak fellépései, flashmobja és/vagy faölelés 2021 Debrecen Nagyerdő – saját készítésű fényképekkel a rendezvény teljes ideje alatt.


FOTÓ- ÉS VIDEÓPÁLYÁZAT

A fotópályázatot amatőrök és profik számára hirdetjük meg „Az én Nagyerdőm” címmel.
Téma: A Nagyerdő növény és állatvilága
Meghirdetés: 2021. augusztus 10.
Beküldési határidő: 2021. november 30.

Fotók és videók feltöltési helye:
server: ftp.mcdb.hu
user: nagyerdohete
password:  Wh92T1H

Beküldhető szerzőnként 5 db fotó digitálisan, hosszabbik oldal max. 1900 pixel, 300 dpi

Díjazás: kategóriánként 1-3 helyezettnek
– ifjúsági kategória: 16 évig
– nyílt kategória, bárki pályázhat

Zsűrizés, eredményhirdetés 2021. december 10.


NAGYERDEI KULTÚRPARK
– szakvezetéses illatkerti séták minden nap 14:00-tól
– köszönetfa minden nap 10:00 és 12:00 között (a látogatók papírra írhatják és egy arra kijelölt fára akaszthatják, hogy mit köszönhetnek a Nagyerdőnek)

Állatkerti belépővel mindkét programelem díjmentes.

Közös program a Nimród Kerek-erdő Egyesülettel: „Történelmi örökségünk az agarászat” címmel előadások és bemutató (coursing*) tartása több agár részvételével.


OKTÓBER 9. SZABÓ MAGDA-PIKNIK
A Nagyerdő Hete egyik kiemelt eseménye a Szabó Magda-piknik. Ennek keretében kezdetét veszi a public art projekt.
Debrecen város közgyűlése ez év nyarán nevezte el a Szabó Magdáról, Debrecen Város Díszpolgáráról a Nagyerdei parkot átszelő sétányt. A program célja, hogy Szabó Magda által inspirált alkotásokkal megjeleníteni az írónő egy-egy alkotását, irodalmi alakját, vagy utalni életének egy-egy fontosabb állomására.
A Szabó Magda sétány vizuális arculatának első elemét Szilágyi Erzsébet szobrászművész vállalta el. A Nagytemplom kilincsét megformáló alkotás a tervek szerint kijelöli a park két kapuja között, a sétány Debreceni Egyetem főépületéhez felé eső szakaszán kerül elhelyezésre.
Az installáció mellett a Medgyessy-s tanárok és diákok „Szabó Magda és Debrecen” tematikájú grafikákat terveznek, amikből a sétány mentén elhelyezett kandeláberekre molinó-zászlót készítenek.
A szakmai munkát a Debreceni Református Kollégium Múzeumának munkatársai is segítik, ahogyan a projekthez kapcsolódó kísérő szövegeket is ők írják meg.


TERMÉSZETTÁR

Ha szereted a természetet, érdekel a növény- és állatvilág, kicsit elbújt benned egy amatőr természetbúvár, akkor ez tetszeni fog. Megmutatjuk mi a különbség a csiga és a kagyló között, hogy a lepke és a pillangó nem ugyanaz, a tengeri sünnek semmi köze a kertben szuszogó sünihez, és az articsóka sem madár.
Látogass el a www.termeszettar.hu honlapunkra és keress minket a Facebookon is!

Hírlevél