Nincs tavasz költészeti fesztivál nélkül! Idén öt napon keresztül több mint negyven program várja az irodalomkedvelőket a Debreceni Költészeti Fesztiválon, ami kiemelten foglalkozik az idén 125 éve született Szabó Lőrinc költővel, a Debreceni Református Kollégium egykori diákjával. A programkínálatban író-olvasó találkozók, szerzői estek, koncertek, városi séták, kiállítások, konferencia, középiskolai irodalom órák, emlékpont-átadó, színházi előadás, szavalóverseny, cake poetry és könyvtári órák egyaránt megtalálhatók.

Sok víz lefolyt a Tócón azóta, hogy Apollón először megpendítette teknőchátú líráját. A hangszer nemcsak, hogy elbűvölte a görög istent, de átlelkesítette a tájat is élőlényeivel együtt. Megbabonázta a vadakat, megindította az élettelen tárgyakat, leginkább pedig áthatotta az érző emberek szívét. Zengett és zsongott a húrok keltette tavaszi dallam Árkádia-szerte. Milyen delejező egybeesés, hogy a könyves város – Debrecen – ünnepnapja pontosan összetalálkozik a legnagyobb magyar költő, József Attila születésnapjával. I. Lipót magyar király 1693. április 11-én – amikor Debrecennek szabad királyi városi címet adományozott – természetesen nem sejthette, hogy bő 200 évvel később felsír az a csecsemő, akinek születését később a magyar költészet napjává nyilvánította a hálás utókor. Arról sem lehetett bizonyossága, hogy Debrecen és a magyar költészet milyen sok szálon kapcsolódik majd össze Szenczi Molnár Albert, Fazekas Mihály, Csokonai Vitéz Mihály, Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc, Arany János, Ady Endre, Tóth Árpád, Gulyás Pál, Szabó Lőrinc, Sarkadi Imre, Kiss Tamás, Aczél Géza, Borbély Szilárd és Térey János munkássága által. Gyümölcsöző örökség! Nem a véletlen műve hát, hogy a város napját – egyedülálló módon Magyarországon, immáron 22. alkalommal – körülöleli a Költészeti Fesztivál! 2025-ben április 8. és 12. között, öt napon keresztül pengetjük meg a költészet lantját kicsik és nagyok örömére. Zsendüljön, zsongjon a város, eszméljünk a szó, a dal szépségére, úgy, ahogyan Szabó Lőrinc vershőse tette a Tücsökzenében: „mihelyt éreztem, csodálkoztam (és / mindig éreztem! csodálkoztam!)”.
Az idei program fókuszált évfordulós szerzője Szabó Lőrinc – a Református Kollégium hajdani diákja – lesz. A Tücsökzene debreceni vonatkozású költeményei fiatal irodalomtörténészek friss olvasataival bővülnek a Déri Múzeumban megrendezésre kerülő szimpóziumon. A kisdiákként városunkban megtelepülő Szabó Lőrinc első élménye a „csodalátással” kerül összefüggésbe, még ha a „csoda” megtapasztalása egy félreolvasás véletlenének és a gyermeki képzelet összjátékának a következménye is: „egy bolt felett cégtáblát láttam és / rajta, hogy: ÓRIÁS és ékszerész”. Az óriás és órás közti olvasási kaland észlelésével, mi, irodalombarátok folyamatosan életben tartjuk a csodát: olvassuk, továbbadjuk, így újrateremtjük. Ahhoz, hogy még inkább közösségivé, egyszersmind a városi tér szövetének részévé is válhasson e tapasztalat, a hajdani órás és ékszerész üzlet Piac utcai épületének árkádjában emlékpontot hozunk létre. A Szabó Lőrinc életművet a Költészeti Fesztivál idején az Ady Gimnázium diákjainak műsora, szavalóverseny és tematikus városi séta is megidézi majd. A 20. század első harmadából egy másik alkotó, jelesül Szomory Dezső jóvoltából is irodalmi hangulatkóstolóban részesülhetünk. A Térey Könyvsarok páratlan Szomory-gyűjteményét dolgozza fel, egyúttal a két szerző – Szomory Dezső és Térey János – nyelvi és habituális rokonságából is ízelítőt ad az Egy szimpátia története című kamarakiállítás.
A Költészeti Fesztivál kiemelt vendégeként köszöntjük Vári Fábián László Kossuth-díjas költőt iskolavárosában, Debrecenben. A kárpátaljai költő, néprajztudós, irodalomszervező finom érzékenységű és képgazdagságú, az archaikus és modern szemléletet ötvöző, az irodalmi hagyomány széles rétegeivel is párbeszédképes versvilágot kísérletezett ki mintegy félévszázados munkássága során. A fesztivál másik díszvendége Ladik Katalin Babérkoszorú és Lenon Ono Békedíjas költő, nemzetközileg is ismert multimédiaművész lesz. Ladik Katalin írott költeményei mellett hangkölteményeket, vizuális verseket, kísérleti zeneműveket, hangjátékokat, gesztuskölteményeket készít, performanszaiban saját testét és hangját használja médiumként. A Vajdaságból indult művész többek között a Velencei Biennálén és a kasseli Documentán is kiállított. Külön kiemelném még Sirokai Mátyás Füst Milán-díjas költő zenés könyvbemutatóját és nagyerdei meditációs sétáját, valamint Varró Dániel József Attila-díjas költő és Harcos Bálint Bródy Sándor-díjas költő, író gyermekműsorát.
Koncertek és gyermekfoglalkozások (a Körömvirág Együttes duplakoncertje, a Petőfi Kulturális Ügynökség – Mesecentrum olvasásnépszerűsítő programjai), középiskolákba szervezett Költőkommandók, szakmai tanácskozás, kiállítás-megnyitó, emlékpont-átadó, cake poetry, szavalóverseny, versposztok, városi tematikus séták várják az érdeklődőket Szabó Lőrinc szavaival, de egyúttal Apollón jegyében: „a vers a fontos”!
Korpa Tamás
Gérecz Attila-díjas költő, kurátor

PROGRAM
Április 8. (kedd)
17.00 – Vágott Méret – a Fiatal Írók Szövetsége és a KULTer.hu beszélgetéssorozata. Résztvevők: Fancsali Kinga költő és Sárkány Tímea költő. Beszélgetőtárs: Kovács Kincső Csenge kritikus. Helyszín: Kölcsey Art Café (Kölcsey Központ, Hunyadi János u. 1-3.).
Április 9. (szerda)
9.00 – Költőkommandó – fiatal költők rendhagyó irodalomórái debreceni középiskolákban.
10.00 – Szabó Lőrinc emlékhely átadása a Piac utca 38. árkádjában. Közreműködnek az Ady Gimnázium diákjai.
13.00–16.00 – „mihelyt éreztem, csodálkoztam (és / mindig éreztem! csodálkoztam!)” – irodalomtörténeti tanácskozás Szabó Lőrinc debreceni vonatkozású verseiről. Előadók: Ágoston Enikő Anna, Hocza-Szabó Marcell, Szemán Krisztina, levezető elnök: Lakner Lajos. Kamarakiállítás a Déri Múzeum Szabó Lőrinc relikviáiból. Helyszín: Déri Múzeum (Déri tér 1.).
16.00 – Tematikus Szabó Lőrinc városi séta Erdei Nórával. Találkozás helye: Nagyállomás előtt. Regisztráció: exploredebrecen@gmail.com.
17.00 – Ladik Katalin Babérkoszorú-díjas költő, multimédiaművész szerzői estje. Beszélgetőpartner: Ladányi István irodalomtörténész. Helyszín: MÉLIUSZ Központi Könyvtár, nagyelőadó (Bem tér 19/D).
Április 10. (csütörtök)
10.00 – A Körömvirág Együttes gyermekkoncertje. Helyszín: MÉLIUSZ Központi Könyvtár, nagyelőadó (Bem tér 19/D).
16.00 – Szomory & Térey – Egy szimpátia története. Kamarakiállítás-megnyitó. Helyszín: Térey Könyvsarok (Nyíl utca 2.).
17.00 – Vári Fábián László Kossuth-díjas költő szerzői estje. Beszélgetőpartner: Jánosi Zoltán József Attila-díjas irodalomtörténész. A Körömvirág Együttes kárpátaljai verskoncertje. Helyszín: Méliusz Juhász Péter Központi Könyvtár, nagyelőadó (Bem tér 19/D).
Április 11. (péntek)
9.00 – Költőkommandó – fiatal költők rendhagyó irodalomórái debreceni középiskolákban.
14.00 – Költők, írók debreceni szobrai. Előadó: Vass Attila Tamás helytörténeti kutató. Helyszín: MÉLIUSZ Központi Könyvtár, Helytörténeti Gyűjtemény (Bem tér 19/D).
17.00 – Költők, írók nyomában – temetői séta Erdei Nórával. Találkozás helye: Debreceni Köztemető II. kapu. Regisztráció: exploredebrecen@gmail.com.
18.00 – Szívlapát – versantológia. A Csokonai Nemzeti Színház előadása. Helyszín: Csokonai Fórum, Kóti Árpád terem (Csapó utca 30.).
Április 12. (szombat)
10.00 – Apa olvas. Kortárs gyerekversek és mesék című antológia könyvbemutatója, pódiumbeszélgetés zenével, meseolvasással, Harmath Artemisz irodalomtörténész, Molnár György zenész és Varró Dániel költő részvételével.Helyszín: MÉLIUSZ Központi Könyvtár, nagyelőadó (Bem tér 19/D).
11.00 –Zenés Olvasósarok.Varró Dániel és Molnár György zenés, irodalmi műsora családoknak. Helyszín: MÉLIUSZ Központi Könyvtár, nagyelőadó (Bem tér 19/D).
11.00 – MeseCentrum Olvasósarok Harmath Artemisz irodalomtörténésszel. Helyszín: MÉLIUSZ Központi Könyvtár, Szivárványterem (Bem tér 19/D).
12.00 – A boszorkánycica. Vetítéssel egybekötött meseelőadás Harcos Bálint költő, meseíró vezetésével. Helyszín: MÉLIUSZ Központi Könyvtár, nagyelőadó (Bem tér 19/D).
14.00 – Kerékpárral Oláh Gábor költő debreceni emlékhelyein, Vass Attila Tamás helytörténeti kutató vezetésével. Találkozás helye? Kálvin tér (Emlékkert és Református Kollégium közötti területen). Regisztráció: rendezveny@meliusz.hu.
15.00 – Látásgyakorlatok – meditációs séta Sirokai Mátyás költővel a Nagyerdőn. Gyülekezési pont: Krúdy Étterem előtt, Medgyessy sétány 4.
17.00 – Sirokai Mátyás Füst Milán-díjas költő zenés szerzői estje. Beszélgetőtárs: Balajthy Ágnes irodalomtörténész. Helyszín: MÉLIUSZ Központi Könyvtár, II. emeleti kerengő (Bem tér 19/D).
18.00 – Szívlapát – versantológia. A Csokonai Nemzeti Színház előadása. Helyszín: Csokonai Fórum, Kóti Árpád terem (Csapó utca 30.).
A Költőkommandó résztvevői:
április 9.: Áfra János, Baranyai Zsófia, Ferencz Mónika, Horváth Imre Olivér, Juhász Tibor, Kovács Edward, Kósa Eszter, Papp Gréta, Szénási Miklós.
április 11.: Horváth Imre Olivér, Kovács Edward, Kósa Eszter, Márton Gábor Csaba, Papp Gréta, Vajna Ádám, Vesztergombi Szilveszter.

Kísérőprogramok:
Szabó Lőrinc Szavalóverseny az Ibolya Utcai Általános Iskola szervezésében (április 8-11.)
Kedd – Könyvtár – Költők. Baráti verselés a Költészet Napjához közeledve (április 8, 16 óra, MÉLIUSZ Benedek Elek Könyvtár)
Írjon verset! – Játsszon velünk! Haikuíró verseny – díjkiosztó (április 11., 17 óra, MÉLIUSZ Újkerti Könyvtár)
Cake poetry (a fesztivál ideje alatt végig a város kávézóiban, cukrászdáiban)
25 cukrászda csatlakozott:
- Aranytölgy Kávézó
- Árkád Kávézó
- Café Frei
- Csekő Kávéház és Gyorsétterem
- D E R C E Művek kézműves pékség
- Frida Kávézó és Reggeliző
- Gara Cukrászda
- Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézó
- Kiss-Virág Cukrászda
- La Panna Kézműves Fagyizó Józsa
- Macskávézó – Debrecen
- Mandula Cukrászda
- Melange Cukrászda
- Melange Kávéház
- Mignon Cukrászda
- Mon Ami Kávézó és Cukrászda
- Panificio il Basilico Debrecen
- Pepe Panini Café
- Pizza, kávé, világbéke – Debrecen
- Starbucks
- Szőke Cukrászda
- Teátrum Café
- Vintage World Cafe and Flower
- Vixa Kávézó-Süti&Fagyi Debrecen
- Volt egyszer… kávézó
Ne perkálj, verselj! (a fesztivál ideje alatt végig a Méliusz Juhász Péter Könyvtár minden egységében)
Kvíz József Attila születésének 120. évfordulója alkalmából (a fesztivál ideje alatt végig a MÉLIUSZ Központi Könyvtár Gyermekrészlegén)
„Mesés versek, verses mesék” gyermekfoglalkozások (a fesztivál ideje alatt végig a MÉLIUSZ Központi Könyvtár Gyermekrészlegén)