Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

AdományoZOO Napra készül a Zoo Debrecen!

A 200 állatfaj 900 egyedéről egész évben gondoskodó Debreceni Állatkert szeretné e gondoskodás kiterjesztésével minél szélesebb körben elérhetővé tenni az általa nyújtott kikapcsolódási, illetve élmény- és tudásszerzési lehetőségeket, így az adventi időszakhoz és az ünnepekhez közeledve örömmel jelenti be, hogy idén november 26-án hagyományteremtő céllal megtartja történetének első AdományoZOO Napját.

A Széles Diána alpolgármester védnökségével megvalósuló kezdeményezés keretében aznap 9:00 és 16:00 között mindenki fejenként 300 Ft-os regisztrációs belépővel látogathatja az intézményt, amely ezért a jelképes jegyárért cserébe azt kéri, hogy a vendégek lehetőségeikhez mérten hozzanak magukkal tárgyi adományokat (édességet, gyermekkönyvet, higiénés termékeket). A felajánlásokat a Debreceni Karitatív Testület fogadja és juttatja el a rászorulókhoz.

A rendezvényt gazdag kísérőprogram színesíti majd: az egész napos látnivalót kínáló Állatok akcióban program mellett csacsifogat, közös fenyőfaültetés és -díszítés, a Samburu panorámateraszon kialakított lélekmelegítő beszélgetőpont, zsákbamacska és ünnepváró üzenőfal várja majd a nagyközönséget, de a legkisebbek már a Mikulás kívánságládájába is bedobhatják otthon vagy a helyszíni alkotókuckóban elkészített levelüket vagy rajzukat.

A jelképes árú belépővel minden programelem díjmentes, de támogatói belépő váltására és kedvenc állatuk örökbefogadására is lesz lehetőségük mindazoknak, akik szeretnének hozzájárulni az intézmény fejlődéséhez és lakóinak jólétéhez.

Részletes program:

10:00 – Köszöntő (az állatkerti bejárattal szembeni tér)
10:00 – a Figyelem Fájának közös elültetése
9:00-16:00 – Adományozás pont (az állatkerti bejárattal szembeni tér)
9:00-16:00 – Fogadj örökbe! – tájékoztatópont a leendő állatkerti nevelőszülőknek
9:00-16:00 – Alkotósarok (Gibbonház és fűtött sátor)
9:00-16:00 – Lélekmelegítő beszélgetőpont (Samburu panorámaterasz)
9:00-16:00 – Üzenőfal – Kívánj igazi ünnepet!
9:00-16:00 – Kívánságláda a Mikulás manóival (Mikulásház)
9:00-16:00 – Zsákbamacska

Állatok akcióban:

09:30 – Nílusi vízilovak reggelije
10:00 – Kapucinusmajmok falatozása
10:00 – Dél-amerikai tapírok tízóraija
10:00-11:00 – Találkozás Artúrral, a shetlandi pónival
10:30 – Ormányos medvék gyűjtögető körútja
11:00 – Fehérkezű gibbonok bőségtálja
11:00 – Szurikáták játékos gyűjtögetése
11:30 – Kétujjú lajhárok és nagy szőröstatuk ebédje
13:00-14:00 – Találkozás Artúrral, a shetlandi pónival
13:15 – Jávai lövőhalak vadászata
13:30 – Ázsiai oroszlánok portyája
14:00 – Forrong a pirájaakvárium
14:00-14:20 – Találkozás Csilivel a kék-sárga arapapagájjal
14:30 – Pápaszemes pingvinek zsúrja

Hírlevél