A turisztikai portál 2022. november 24-én rendezte meg nagy hagyományú, idén tízéves „Év Szállása és Turizmus Kiválóságai Verseny és Díjátadó Gáláját”. Ebben az évben a vendégek értékelései és a szakmai zsűri véleménye alapján Debrecen lett az Év Turisztikai Települése.

Különböző kategóriákban, a szallas.hu felületén beérkezett visszajelzések és a zsűri döntése alapján ismertek el 24 hazai szálláshelyet a budapesti Bálna kereskedelmi, kulturális, szórakoztató és vendéglátó centrumban tartott gálán. Emellett kiosztották Az elmúlt 10 év Év Szállása, az Év Turisztikai Attrakciója, a Turizmus Szakma Példaképe, valamint az Év Turisztikai Települése díjakat. Ez utóbbi kategóriában a zsűri véleményezése mellett az oldalon foglalók visszajelzései alapján alakult ki a végső sorrend. Ebben az évben 500 település közül választották ki a három díjazottat: Debrecen az első helyen végzett, megelőzve Szegedet és Zalakarost. Az elismerést Széles Diána alpolgármester vette át, aki úgy fogalmazott: sokak érdeme, hogy ez a komplex értékelési szempontrendszer alapján odaítélt díj Debrecenbe került.

„A városunkban működő összes turisztikai szolgáltató a saját területén végzett professzionális és lelkiismeretes munkával, a VisitDebrecen csapata pedig kreatív ötleteivel, a város turisztikai megjelenését koordináló tevékenységével járult hozzá ehhez az óriási sikerhez. Köszönöm mindenkinek, aki ebben szerepet vállalt, mert a vendégek értékeléseiből az látszik, hogy munkájukat magas színvonalon végzik, ezzel tovább erősítik városunk hírnevét – zárta szavait Debrecen turizmusért is felelős alpolgármestere.

A rendezvényen rámutattak: az elmúlt évek nem várt kihívások elé állították a világot és a turizmus szakmát egyaránt. A szálláshelyek díjazása mellett a szakmában dolgozók jelöléseit követően, a zsűri döntése alapján a turizmus szakma példaképe is elismerésben részesült. „A Turizmus Szakma Példaképe – ifj. Papp Imre-emlékdíjjal olyan újító, ötleteivel iránymutató szakmabelit díjaztak, aki kiemelkedő belföldi turisztikai terméket hozott létre.
A megmérettetéssel a turizmus szakma remekei mellett Magyarország kincseire is felhívták a figyelmet. Idén sem maradhattak ki a rivaldafényből az év turisztikai települései, továbbá kitüntették az év turisztikai attrakcióját is. Az Év Szállása 2022 fődíjat a Colosseum Hotel Mórahalom superior nyerte el. Az Év Turisztikai Attrakciója a vendégértékelések alapján a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő lett, míg a zsűri értékelése szerint ugyanez a Magyar Zene Háza.
Díjazott kategóriák:
Top kategóriák
Év Szállása 2022 fődíj – összesített eredmények alapján: Colosseum Hotel Mórahalom ****+superior
Az elmúlt 10 év Év Szállása – a Szallas.hu foglalóinak szavazatai alapján:
1. Hotel Kapitány Wellness Sümeg****+superior
2. Hotel Ózon & Luxury Villas Mátraháza ****superior
3. Hotel Európa Fit Hévíz****superior
Év Turisztikai Attrakciója 2022 – vendégértékelések alapján:
1. Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő
2. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont
3. Hungarospa Hajdúszoboszló
Év Turisztikai Attrakciója 2022 – szakmai zsűri döntése alapján:
1. Magyar Zene Háza
2. Bükki csillagda
3. Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Szentendrei Skanzen)
Év Turisztikai Települése 2022 – szakmai zsűri döntése alapján:
1. Debrecen
2. Szeged
3. Zalakaros
Turizmus Szakma Példaképe 2022 – ifj. Papp Imre-emlékdíj – szakmai zsűri döntése alapján: Ritter Judit
Minőségi díj (1-3 helyezett) ) – vendégértékelések alapján
4-5 csillagos hotelek (70 szoba felett):
1. Colosseum Hotel Mórahalom****+superior
2. Ensana Thermal Sárvár
3. Hotel Délibáb Hajdúszoboszló****
4-5 csillagos hotelek (70 szoba alatt):
1. Hotel Bodrog Wellness & Elix Spa Sárospatak ****+superior
2. Calimbra Wellness és Konferencia Hotel Miskolctapolca ****+superior
3. Szidónia Kastélyszálloda Röjtökmuzsaj ****
1-3 csillagos hotelek:
1. Hotel Harka Harkány**
2. Hotel Mayer Alsóörs***+superior
3. Hotel Honti Wellness és Konferencia Szálloda Visegrád***
Panzió, Apartman, Vendégház:
1. Kék Laguna Wellness Apartman Egerszalók
2. Holiday Apartman Sárvár
3. Boksay Apartman Balatonudvari
Szakmai díj (1-3 helyezett) – szakmai zsűri döntése alapján
4-5 csillagos hotelek (70 szoba felett):
1. Avar Hotel Mátrafüred ****+superior
2. Portobello Wellness & Yacht Hotel Esztergom****
3. Colosseum Hotel Mórahalom****+superior
4-5 csillagos hotelek (70 szoba alatt):
1. Sziget Hotel Nyíregyháza ****
2. Pangea Hotel Nyíregyháza ****
3. Wellness Hotel Gyula ****+superior
1-3 csillagos hotelek:
1. Hotel Szárcsa Székesfehérvár***
2. Hotel Barbakán Pécs***
3. Hotel Adalbert-Szent Tamás Ház Esztergom ***
Panzió, Apartman, Vendégház:
1. Basaltina Panzió Balatonederics
2. Főnix Panzió Badacsony
3. Piramis Fürdő és Üdülőpark Demjén