Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Dante misztikus utazása a Csokonai Színházban

Dante remekművének színpadi feldolgozásával érkezik a Csokonai Színházba az Orlai Produkció és a budapesti Katona József Színház Pokol című közös előadása. Dante hétszáz évvel ezelőtt, 1321-ben, a halála évében fejezte be az Isteni színjátékot. A Gyabronka József előadásában látható monodráma Dante misztikus utazásának azt a részét mutatja be, amelyben a Poklot járja végig Vergilius vezetésével, és olyan bűnösökkel találkozik, akik nemcsak saját korukra hatottak, hanem életük és haláluk számos tanulságot tartogat az utókor számára is. Mértéktelenek, csalók, megtévedt szerelmesek, tolvajok, gyilkosok, öngyilkosok, jósok, hízelgők, nyerészkedők, viszályszítók, árulók jelennek meg burjánzó összevisszaságban a pokolbeli tájakon.

Fotó: Horváth Judit

Nádasdy Ádám 2016-ban újrafordította az Isteni színjátékot. Fordítása megváltoztatta viszonyunkat a vitathatatlanul fontos, ám némiképp megközelíthetetlen remekműhöz: attól, hogy nem archaizálva, irodalmiasan, hanem mai, élő nyelven és – nem mellesleg – érthetően szólal meg, közel került a mához Dante világa, a dantei utazás pedig egyszerre lett megrendítő és szórakoztató.

Az előadás létrehozásában Török Tamara és Kocsis Gergely működött közre.

A produkciót február 15-én 19 órától láthatja a közönség a Csokonai Irodalmi Labor Szabó Magda Pódiumtermében.

Hírlevél