Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Daruvonulás a Hortobágyon

Az ősz egyik nagyon látványos eseménye a természetben a madárvonuláshoz kötődik. A Hortobágyon szeptember elejétől egyre növekvő számban érkeznek hozzánk északi költőterületükről a nemzeti park címermadaraként is ismert darvak, melyek telelőterületükre tartva kisebb-rövidebb időt tartózkodnak a biztonságot és bőséges táplálékot jelentő Hortobágyi Nemzeti Parkban.

Az itt tartózkodó madarak megpihenni éjszakázó helyükre alkonyatkor szállnak be csapatosan, és hajnalban, napkeltekor röpülnek ki onnan a környező táplálkozó területekre. Ekkor remek lehetőség kínálkozik a csapatosan kiröpülő, kihúzó darvak megfigyelésére, melyet a nemzeti park szakembereinek vezetésével egy, a darvak által használt éjszakázó hely megközelítésével, majd a táplálkozó helyeken való darucsapatok felkeresésével tapasztalhatunk meg.

A program részben a nemzeti park olyan területén valósul meg, ahol a nemzeti parki munkatársa nélkül egyéni látogatás nem lehetséges.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága 2020. szeptember 19-től november 1-ig minden hétvégén filmvetítéssel és szakvezetéses terepi programmal várja az érdeklődőket. A darvak éjszakázóhelyeitől függően a túrák várhatóan több helyszínre indulnak az alábbi túratípusok keretében:

Pusztai darules négykeréken
Az éjszakázó helyeikre húzó darvak megtekintése a nemzeti park területén. A program első része a HNP Látogatóközpontban (Hortobágy, Petőfi tér 9.) a 2018-ban készült „Darumadár fenn az égen” film vetítésével indul, melyet egy, a darvakról szóló rövid tájékoztató követ. Ezt követően a vendégek szakvezetőt követve saját gépjárművel közelítik meg a terepi helyszínt, amely akár 20-30 km-re található Hortobágy falutól.

Hortobágy-Halastavi darules kisvasúttal
Az éjszakázó helyeikre húzó darvak megtekintésére kisvonattal visszük vendégeinket. A program a Halászbárka Fogadóközpontban (Hortobágy-Halastó; 33-as főút 67. km-nél letérve Hortobágy-Halastó irányába) a 2018-ban készült „Darumadár fenn az égen” film vetítésével indul, melyet egy, a darvakról szóló rövid tájékoztató követ. Ezt követően indul a terepi program. Kiutazás a kisvonattal a Kondás-tóig (menetidő kb. 30 perc), ahol az éjszakázásra gyülekező darvak esti behúzását tekintik meg szakvezetővel, majd visszaindulás a kisvonattal.

Pusztai darules lovaskocsival
A program magában foglalja a darvak életéről szóló film megtekintését és rövid tájékoztatót, a szekértúrát a megfigyelő ponthoz, mely a nemzeti park egy zárt területén található és szakvezető kíséretében az éjszakázó helyük felé vonuló darvak gyepen történő gyülekezését, csoportos vonulását, kivételes esetben a behúzás megtekintését. Tekintve, hogy a program egy gulyaállásnál lesz, így a magyar szürkegulya látványát sem fogjuk nélkülözni.

Kisvonatos hajnali darules
Több tízezer daru tölti az éjszakát a Kondás-tó lecsapolt medrében, majd napfelkelte után elindul táplálkozó helyeire. Először kisebb, majd egyre nagyobb csapatokban repülnek ki, amely gyönyörű látvány háttérben a napfelkeltével. A kihúzás megtekintésére kisvonatos túrára invitáljuk vendégeinket hajnali indulással. A kisvonat 4 km-t tesz meg, a Kondás-tóig még 1 km séta vár a résztvevőkre, így elkerülhető a madarak zavarása.

Hajnali darules autóval
Több ezer daru tölti az éjszakát a Hortobágy körüli halastavak lecsapolt medrében, majd napfelkelte után elindul táplálkozó helyeire. Először kisebb, majd egyre nagyobb csapatokban repülnek ki, amely gyönyörű látvány háttérben a napfelkeltével. A kihúzás megtekintésére autós túrára invitáljuk vendégeinket. Autóval kb. 10-15 perces utat teszünk meg burkolt úton a célállomásig, majd onnan még 5-10 perces séta vár a résztvevőkre, így elkerülhető a madarak zavarása.

Táplálkozó darvak nappali megfigyelése kerékpárral
A program magában foglalja a darvak életéről szóló film megtekintését és egy rövid tájékoztót. A megfigyelő hely a nemzeti park nem szabadon látogatható területén található, így csak szakvezetővel lehetséges a felkeresése, megközelítése pedig kerékpárral történik. További különlegessége a helynek, hogy itt a madarak a közeli éjszakázó helyre történő behúzás előtti órákban már nagyobb csapatokban gyülekeznek, s még jól megfigyelhetőek különféle társas viselkedésformáik, mint a fiókáik tanítgatása, vagy a darutánc. A filmvetítést követően a terepi helyszín megközelítése a nemzeti park által biztosított elektromos MTB kerékpárokkal történik.

Természetvédelmi őr munka közben
Exkluzív túra – Darules terepjáróval

Különleges terepjárós túra, mely során a táplálkozó területekre természetvédelmi őr, gyakorlott madarász, terepi szakember kíséretével történik az utazás, és távcsövekkel a madarak kémlelése, ill. az esetleges gyűrűzött példányok megfigyelése, majd alkonyatkor a daruhúzás megtekintése.

A túrák részletei a Hortobágyi Nemzeti Park weboldalán olvashatók: http://www.hnp.hu/hu/szervezeti-egyseg/turizmus/707/daruvonulas-turak-2020

Fotók: Szilágyi Attila

További információ a Hortobágyi Nemzeti Parkról:
HNP Látogatóközpont – Tourinform Hortobágy
Tel.: 52/589-000• 52/589-321 • 52/369-140
E-mail: info@hnp.hu

Hírlevél