Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Debrecen legszebb kapui

Debrecen belvárosában minden négyzetméterre jut valami kultúrtörténeti érdekesség. Ha szeretnéd megismerni a várost, érdemes nyitott szemmel járnod és a jól ismert nevezetességeken túl felfedezni a cívisváros rejtett értékeit. Mi most Debrecen legszebb kapuit gyűjtöttük össze nektek Harangi Attila építész és Löki Viktor fotós segítségével!

1. Református Nagytemplom
Debrecen jelképe reprezentálja a puritán klasszicista stílust a kálvinista Rómában. Az ország legnagyobb református temploma 1805 és 1821 között épült Péchy Mihály tervei alapján. A Nagytemplom a középkori gótikus stílusú Szent András templom alapfalaira épült, ami az 1802-es pusztító tűvészben teljesen odaveszett. A Nagytemplom impozáns kapujának díszeiből sugárzik Debrecen ősi öröksége. Ha arra jártok, vessetek egy pillantást az apró szimbólumokat rejtő masszív rézkilincsre is!

A Református Nagytemplom gyönyörű rézkilicsei

2. Varga utcai cívisház (Varga u. 16.)
Debrecenben számtalanszor pusztított tűzvész, ennek ellenére a cívisváros jellegzetes földszintes lakóházaiból még megmaradt egy kevés. A cívisházak bizonyos részleteikben akár több száz évesek is lehetnek, így Debrecen történelmének fontos mementói. Tudtátok, hogy minél szélesebb a ház kapuja, annál régebbi? Ennek oka a cívisek paraszt-polgári életmódjában keresendő. A kapukat azért építették ilyen szélesre, hogy beférjenek rajta a takarmánnyal megrakott szekerek.

Jellegzetes cívisház és kapu a Varga utcában

3. Emeletes kereskedőház a Kossuth utcán (Kossuth u. 18.)
Debrecen XVIII-XIX. századi polgárházainak egyik szép fennmaradt példája a Kossuth utca 18. szám alatti egyemeletes lakóház, az ún. Balogh Péter-féle ház. Az épület utcai szárnyát Litsman József építette 1826 és 1829 között népies copf-stílusban. Faragott míves kapujának két szárnyában egy-egy kisajtót alakítottak ki.

Faragott míves kapu a Kossuth utcán

4. Rickl-ház (Piac u. 39.)
Szabó Magda anyai ükapja, Rickl József német kereskedő építtette neves vegyeskereskedése és családja számára ezt a klasszicista épületet az 1820-as években. A családi hagyomány szerint a telekre úgy esett a választása, hogy amikor először járt Debrecenben, megmérte, hány lépés a főutca, s ez a ház volt épp a közepén. A ház kapuját faragott oroszlánfejek őrzik, a szájukban lévő karika pedig azt jelzi, hogy az ember szolgálatában állnak.

Oroszlános kopogtató a Rick-ház kapuján

5. Szent Anna Székesegyház
A cívisek évszázadokig homogén református közösségébe a XVIII. században telepítették be a katolikusokat. A Szent Anna utcán építették fel templomukat 1719-46 között barokk stílusban, az olasz származású G. B. Carlone tervei alapján. A Szent Anna-templomot a nagyváradi püspök gróf Csáky Imre költségén kezdték el építeni, aki reprezentatív templommal kívánta példázni a katolikusok erejét a „kálvinista Róma” előtt. A főbejárat felett az ő címere látható.

A Szent Anna Székesegyház reprezentatív bejárata

6. Árpád téri templom
Debrecen épített öröksége viszonylag fiatal, ritka a barokk kor előtti emlék. Mindezt a századforduló környékén épült historizáló, eklektikus épületek pótolhatják hatásukban. A szabályos négyszög alakú Árpád téren 1912-ben Tóásó Pál tervei szerint épült neoromán templom gazdagon faragott bélletes (befelé szűkülő, oszlopokkal díszített) kapuja a középkor szakrális kapuit idézi.

Középkort idéző kapu az Árpád téri templomban

7. Klinika épületei
A Debreceni Magyar Király Tudományegyetem 1912-es megalapításával nagyszabású építkezés indult meg a városban. Debrecen hatalmas területet adományozott az egyetemnek a központi épület és a klinikai kórházak létrehozására. Az első világháború befejezésétől az egyetem főépületének 1932-es átadásáig sorra épültek a klinika épületei Korb Flóris tervei alapján a historizmus jegyében. Az épületekre sok esetben a barokkos monumentalitás a jellemző.

Barokkos kapu a Klinikáknál

8. Polgárház díszes kapuja (Külsővásártér 16)
A cívisek házait a XIX. század második felében, jellemzően a századfordulón felváltották a polgári házak. A visszafogott puritán formálást eklektikus díszek gazdasága színesítette.

Egyszerre puritán és eklektikus kapu a Külsővásártéren

9. volt Széll Kálmán-ház (Bajcsy-Zsilinszky u. 35-37.)
A belváros egyik legszebb szecessziós épülete az 1910-es években épült Pavlovits Károly műépítész tervei szerint a Piac utcai forgatagtól távolabb, a csendes Bajcsy-Zsilinszky utcán. Az épület fő attrakciója a bécsi szecesszió hatását mutató főhomlokzat és kapu, melyek díszítőelemeit Somogyi Sándor szobrász készítette. A homlokzatot virágfüzérekkel díszített zárt erkélyek és kovácsoltvas rácsozattal ellátott loggiák díszítik.

A belváros egyik legszebb szecessziós kapuja

10. Garay utcai szecessziós ház (Garay u. 18.)
A frekventált belvárosi utcák impozáns bérpalotái mellett a múzeumi negyedhez közeli Garay utcában rejtőzik egy egyemeletes szecessziós lakóház, melynek díszes fém kapuja megéri a kitérőt.

Szecessziós lakóház kapuja

11. Darabos utca szecessziós polgárház (Darabos u. 39.)
A jobb sorsra érdemes lakóház tervei 1914-ben készültek. A bécsi és francia szecessziós jegyeket viselő kivételes polgárházat stilizált növényi motívumok és geometriai minták díszítik. Különös igényességgel kimunkált kapuja a város rejtett ékessége.

Szecessziós polgárház ékessége a Darabos utcán

12. Megyeháza (Piac u. 54.)
Az impozáns Vármegyeháza a magyaros szecesszió egyik legszebb épülete. 1911-12 között épült Bálint Zoltán és Jámbor Lajos fővárosi építészek tervei szerint. Homlokzatát a pécsi Zsolnay-gyár pirogránit elemei díszítik. Barlangszerű bejáratának íve a funkcióhoz méltó történelmi hangsúlyt ad az épületnek.

A Megyeháza barlangszerű bejárata

13. Rendőrpalota (Kossuth u. 20.)
Debrecen meghatározó építésze, Borsos József tervei alapján épült 1914-ben magyaros szecessziós stílusban, a nemzeti formanyelv keresésének kiváló példája. Kapujának szénaboglya íves kő keretét a pásztorfaragásokra emlékeztető szimbólumok díszítik. A bronz kaput az ólombetétes üvegablakok fényjátéka teljesíti ki. A kaput a város címerét ábrázoló mázas kerámia dombormű koronázza.

A Rendőrpalota bejárata ólombetétes üvegablakokkal

14. Bérház az Újházi Ede utcán
A Kossuth utca és az Újházi Ede utca sarkán álló bérház a szomszédos Rendőrpalota nívójához léptékében és stílusában is illeszkedik. A XX. század elején épült bérház bejárata a forgalmas Kossuth utca helyett a csendes kis összekötő utcába rejtették.

Rejtőzködő kapualj a Rendőrpalota szomszédságában

15. Püspöki palota
A református egyház befektetés céljából építtette a Hatvan utca sarkán ma is álló „palotát” Méliusz Juhász Péter református püspök egykori rezidenciájának helyén. Az 1913-ban épült egyházi bérház a Megyeházát is jegyző Bálint Zoltán és Jámbor Lajos szecessziós alkotása. A számos belső udvarral, lépcsőházzal és körfolyosóval rendelkező épület igazi nagyvárosi arculatot kölcsönöz a környéknek. A belső udvarok bejáratait díszes rácsok zárják.

Díszes rácsok a Püspöki Palota kapuin

16. Déri Múzeum
A Magyarország egyik legismertebb közgyűjteményének otthont adó neobarokk épület 1926-28 között épült Györgyi Dénes és Münnich Aladár tervei szerint. Az épülettömb hangsúlyos eleme a barokk kastélyokra jellemző, kupolával fedett, íves középrizalit (az épület homlokzatsíkjából kiemelkedő rész). A kör alaprajzú központi előcsarnokba gazdag barokk architektúrával keretezett három tekintélyes kapu vezet a „A művészet örök, az élet véges” latin felirat alatt.

Barokk kastélyokat idéző bejárat a Déri Múzeumban

17. Hatvan utcai art deco bérház (Hatvan u. 6.)
A volt Izraelita hitközség bérháza Sajó István tervei alapján épült 1930-ban. A debreceni építész sikeres amerikai karriert hátrahagyva tért haza szülővárosába 1928-ban, ahol több art deco stílusú épületet tervezett. Ennek kiemelkedő példája az ötemeletes, klinkertéglával borított bérház a Hatvan utcán, mely funkcionalitásra törekvő, díszítéseket mellőző, geometrikus formáival a belváros különleges színfoltja.

A Hatvan utcai art deco bérház bejárata

18. Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma (Böszörményi út 138.)
Az 1940-es évek elején épült egykori mezőgazdasági középiskola épületének modern bejáratát szocreál szellemű képzőművészeti alkotások díszítik. Az íves falon a Hortobágy, a pilléren pedig a Magvető című mészkő domborműveket Liszkai Kováts Zoltán készítette 1941-ben.

Szocreál, mégis szép bejárat az Agráron

19. Könyvtár a Debreceni Egyetem Kassai úti Campusán
Az 1999 és 2002 között épült Debreceni Egyetem Társadalomtudományi és Egészségtudományi Oktatási Központ és Könyvtár épületét Kálmán Ernő és Major György tervezte. Az üvegfalként visszahúzott egyszerű bejáratot két masszív oszlop hangsúlyozza, a monoton tömeget kerámia domborművek oldják. A kortárs kapu nagy ívű formákból építkező, tiszta szerkesztése posztmodern alkotásként is értelmezhető.

A Kassai úti Campus posztmodern bejárata

20. Hangya-bérház (Piac u. 40.)
Debrecen egyik legkülönlegesebb kapuja a város egyik első modern épületét díszíti. Az ötemeletes bérház az országos bolthálózatot is működtető Hangya Szövetkezet részére épült 1938-ban Münnich Aladár tervei szerint, aki a Déri Múzeumot is jegyzi. Eredeti kapuja még egy egyszerű felvonós rács volt. Új, zöld színű vaskapuján, melyet Magyar Zoltán tervezett és Kovács Imre tiszaörvényi kovácsmester öntött, 78 db 25 centi magas hangya sorakozik.

Hangyás-kapu

20+1 Hangyák a Kút utcán is
Debrecen óvárosában sétálgatva a figyelmes tekintet a Piac utcai hangyás kapu mására figyelhet fel. A belvárosi Hangya-ház kapujának tervezője saját családi házának bejáratát díszítette a Piac utcai kapu készítése során kimaradt hangyákkal.

A kimaradt hangyák a Kút utcán

Szöveg: Harangi Attila
Fotók: Löki Viktor

Hírlevél