Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Debrecenből rajtol a Tour de Hongrie 2. szakasza

A legnagyobb magyar kerékpárverseny a Tour de Hongrie, amelyre 2020-ban immár 41. alkalommal kerül sor. A Tour de Hongrie az esztergomi Bazilikától rajtol és a Kékestetőn ér véget.

A 41. Tour de Hongrie versenyére 2020. augusztus 29. és szeptember 2. között kerül sor, az UCI 2.1-es kategóriájú viadalon a tervek szerint 20 csapat 120 versenyzője áll majd rajthoz. A szervezők célja, hogy teljesítsék a Pro Series nevű sorozatba kerülés egyik fontos kritériumát: ehhez legalább tizennégy World Tour és/vagy Pro Team együttesnek kell részt vennie az idei Magyar Körversenyen. Az előzetes egyeztetések alapján várhatóan öt World Tour csapat mellett tíz Pro Team is eljön a legrangosabb magyar kerékpárversenyre.

Az idei verseny egyetlen jelentős változása, hogy az Esztergom környéki körpályán zajló szakasszal kezdődik majd a körverseny, ez a nap jó lehetőséget kínál a fővárosi és a környéken élő kerékpárosok számára, hogy hétvégi napon szurkolhassanak a nívós nemzetközi mezőnynek a sportág egyik kultikus helyén, a Pilisi Parkerdőben, a dobogókői emelkedőkön. Ez az etap 118 kilométer hosszú lesz, három kört tesz majd meg a mezőny, de a bringások ez idő alatt is összegyűjtenek majd 1963 méternyi szintemelkedést.

A második etap Debrecenből indul és Hajdúszoboszlón ér célba, a harmadik napon Karcag és Nyíregyháza között teker a mezőny, a negyedik napon Sárospatak és Kazincbarcika között kell teljesíteni a távot.

A Tour de Hongrie küzdelmeit mintegy keretbe foglalja a záró szakasz, a királyetap, Miskolc és hazánk legmagasabb pontja, a Kékestető között 188 kilométer lesz a táv, de a versenyzőknek kétszer is fel kell mászniuk Mátraházáig, másodszor pedig tovább a Kékes tetejére, ez a nap összesen 3259 méternyi szintemelkedést tartogat a sárga trikóra pályázók számára.

A 41. Tour de Hongrie programja

1. szakasz, augusztus 29., szombat: Esztergom-Esztergom, 118 km
2. szakasz, augusztus 30., vasárnap: Debrecen-Hajdúszoboszló, 158 km
3. szakasz, augusztus 31., hétfő: Karcag-Nyíregyháza, 182 km
4. szakasz, szeptember 1., kedd: Sárospatak-Kazincbarcika, 171 km
5. szakasz, szeptember 2., szerda: Miskolc-Gyöngyös-Kékestető, 188 km

A 2. szakasz programja, mely Debrecenből indul:

Augusztus 30., vasárnap
2. szakasz, Debrecen–Hajdúszoboszló (158 km)
Start (Debrecen, Nagyerdei körút): 13:00
Várható befutó (Hajdúszoboszló, Hősök tere): 16:30

Szurkolni? Szabad!

Sokan készülnek rá, hogy idén is a helyszínen szurkoljanak a nemzetközi mezőnynek. A járvány miatt a szervezők kénytelenek voltak bevezeti néhány korlátozó intézkedést, de ez nem lehet akadálya annak, hogy a szurkolók az országút mellett vagy akár a rajt- és célvárosokban találkozzanak a nemzetközi kerékpársport élcsapataival. Az utak mentén, a hegyi hajrákon vagy a gyorsasági részhajrákon a korábbi években megszokott módon lehet szurkolni, egyetlen megkötés, hogy a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség előírásaihoz igazodva csak maszkban szabad szurkolni, ezzel minimálisra kell csökkenteni a fertőzés átadásának veszélyét.

Maszkot viselve a rajt és célterületek is megközelíthetőek, a sportolókról és csapatokról (tisztes távolságból) fényképeket lehet készíteni. Ajándéktárgyakat (kulacsot, sapkát) viszont semmiképpen ne kérjenek és ne fogadjanak el a versenyzőktől, a frissítőzónákban eldobott kulacsokat ne szedjék össze!

A díjátadók környezetében a szervezők megnövelik a biztonsági távolságot. A csapatbuszokat, a szállások közvetlen környékét elzárják a szurkolók elől, így például szelfi készítésére vagy autogram kérésére ebben az évben nem lesz mód. A szervezők kérik a szurkolókat, hogy idén ne keressék a lehetőséget a versenyzőkkel való találkozásra, közös fotózásra, mert ezzel a kerékpárosokat is kellemetlen helyzetbe hozzák, és adott esetben a nemzetközi szövetség büntetést róhat ki a szervezőre. Kérik, hogy a járvány alatt bevezetett szabályok betartásával szurkoljanak.

Élő televíziós közvetítés

Az M4Sport ebben az évben is kiemelt feladatának tekinti, hogy a Tour de Hongrie-t minél magasabb színvonalon és minél inkább a nézőkhöz közelebb hozva tudja megmutatni, a nemzetközi sportesemény közben bemutatva az útvonal nevezetességeit, jellegzetességeit. A sportcsatorna ebben az évben is élőben közvetít majd a Magyar Körversenyről.

A tervek szerint minden nap másfél-kétórás közvetítés lesz az M4Sporton (a labdarúgó mérkőzések miatt vasárnap a Duna Worldön, amelyen ebben az idősávban szeptember közepétől már látható lesz az M4Sport+ is).

A tervek szerint minden nap másfél-kétórás közvetítés lesz az M4Sporton (a labdarúgó mérkőzések miatt vasárnap a Duna Worldön, amelyen ebben az idősávban szeptember közepétől már látható lesz az M4Sport+ is).

További információ a versenyről: https://www.tourdehongrie.hu/

Hírlevél