Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Debreceni Költészeti Fesztivál – online

A Méliusz Juhász Péter Könyvtár idén a Csokonai Színházzal együttműködve szervezi meg a Debreceni Költészeti Fesztivált, amely immár 18. alkalommal köszönti versekkel a tavaszt a magyar költészet napjához kapcsolódva. Sajnos idén a járványhelyzet miatt ez a rendezvény is az online térbe kényszerül, így az irodalmi beszélgetések is online lesznek elérhetők, de a költészettel és az irodalommal való találkozás nagyon is valóságos. Erre bátorítjuk régi és új látogatóinkat: vegyék kézbe a versesköteteket, feledkezzenek bele a szövegekbe, ízlelgessék a versszakokat – akár a Cake poetry – költészettel ízesítve akciónk keretében debreceni cukrászdákban és kávézókban – akár otthon.

Április 11-én haikuíró versenyünk díjazottjaira derül fény, 12-én a nyolcvan éve született Tar Sándor életművét vitatjuk meg, 13-án pedig a huszadik századi magyar líra két nagy alkotása: Márai Sándor Halotti beszéd és Domonkos István Kormányeltörésbencímű verse kerül terítékre.

A rendezvény partnere a Fiatal Írók Szövetsége.

Programok:

2021. április 11.
Cake poetry – költészettel ízesítve
Néhány debreceni kávézóban és cukrászdában a megvásárolt kávé vagy sütemény mellé ünnepi verstekercset adunk: ezúttal a száz éve született Pilinszky Jánosra emlékezve.

Pilinszky János

2021. április 12. 19.00
NagyításKözelítések Tar Sándorhoz az eddig publikálatlan levelezése alapján
A beszélgetés résztvevői, Böhm Gábor, Deczki Sarolta és Kálai Sándor egy nagyítót kaptak a kezükbe, amikor elsőként olvashatták a Tar Sándorhoz és az általa írt leveleket. Nagyítót, mert arra a személyes-szakmai kapcsolatra is ráláthattak, melyekre eddig senki. A nagyítás közelség. Vagy legalábbis közelítés.
A szövegeket válogatta és a beszélgetést moderálja: Lakner Lajos
A beszélgetés a Méliusz Juhász Péter Könyvtár Facebook-oldalán regisztráció nélkül megtekinthető. Az oldal itt érhető el: https://www.facebook.com/M%C3%A9liusz-Juh%C3%A1sz-P%C3%A9ter-K%C3%B6nyvt%C3%A1r-113152565401137

Tar Sándor

2021. április 13. 19.00
„Lehull az ékezet” – Márai Sándor Halotti beszéd és Domonkos István Kormányeltörésben című verséről
A beszélgetés résztvevői Kulcsár-Szabó Zoltán és Kun Árpád. Moderál: Lapis József
Márai Sándor Nápolyban írta Halotti beszéd című versét, ami a nyelv haláláról, a szétszóródott magyarság dekulturálódásáról szól. Ezt a nemzetféltő-kultúrkritius attitűdöt hasonlítjuk össze Domonkos neoavantgárd versével. Mindkettő a magyar irodalom ősi hagyományaihoz kötődik (Halott beszéd, illetve Balassi Bálint), és mindkettő a magyar nyelv jövőjével néz szembe. Persze nagyon is beszédes különbségekkel. A magyar nyelv veszélyeztetettsége, migráció, multikulturalitás, nyelvköziség, kultúrkritika, hagyomány, modernség, romlott/rontott nyelv mind releváns kérdések lehetnek a két vers egymásra olvasása közben.
A beszélgetés a Méliusz Juhász Péter Könyvtár Facebook-oldalán regisztráció nélkül megtekinthető. Az oldal itt érhető el: https://www.facebook.com/M%C3%A9liusz-Juh%C3%A1sz-P%C3%A9ter-K%C3%B6nyvt%C3%A1r-113152565401137

Márai Sándor

Hírlevél