Makoldi Sándor festőművész születésének 75. évfordulója alkalmából nagyszabású emlékkiállítás látható a Kölcsey Központban. A mintegy száz műből álló, számos nagyméretű alkotást is bemutató átfogó kiállítás korábban példa nélküli módon a Kölcsey Központ körfolyosójának teljes látogatható területét megtölti.
Makoldi Sándor (1945 – 2017) festőművész és néprajzkutató szinte teljes alkotói és oktatói tevékenysége a szerves műveltségben, az ősi és elsősorban magyar népi kultúrában gyökerezik. Festészeti munkássága mellett tanításai, előadásai, publikációi a hazai kultúrateremtés és értékközvetítés meghatározó elemei. Tevékenységével a vizuális kultúra területén Bartók és Kodály példáját követte. A pályatárs Földi Péter Kossuth-díjas festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja így jellemzi Makoldi Sándort: „Szakmai felkészültsége a klasszikus értelemben is feltűnően magabiztos volt. … Tobzódó vitalitása lényeglátó bölcsességgel társult.”
Makoldi Sándor a háború forgatagában Bajorországban született ugyan, de Debrecenben élte le életét, mivel anyai ágon ide kötődött. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte a Képzőművészeti Gimnázium festő szakán. Az egri Tanárképző Főiskolán rajz szakon (1969), majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen néprajz szakon végzett (1984). 1974-től a Debreceni Tanítóképző Főiskola Művészeti Tanszéken tanított, onnan vonult nyugdíjba docensként. 1977-től tagja volt a MAOE festő tagozatának, 1991-től a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének.
Pályájának meghatározó élménye Csontváry Kosztka Tivadar székesfehérvári kiállítása volt, ahol a művek „energiavilága” ragadta meg; ugyanilyen elementáris erővel hatott rá a magyar népművészet. Az emberiség kultúrtörténetének egybeeső pontjai, az egyetemes jelenségek felismerése munkásságába új korszakot hozott.
Festészete tükrözte elméleti munkásságának eredményeit. Már a ’70-es években kialakult a hagyományokba illeszkedő jelkép-festészete. A magyar nemzeti hagyományok továbbvitele erősen kolorista, szimbolikus képvilágban, anyanyelvi szintű képírásban teljesedett ki. A hagyományok tudatos továbbvitele mellett a hasonló vizuális törekvések ösztönzését hivatásos néprajzkutatóként is szívügyének tartotta.
A világegyetem misztikája és a dialektika, a kultúrkörök egybeesése, a népművészetből ismert jelképrendszerek foglalkoztatták, s ezekhez illesztette a magyar néphagyomány motívumait.
Számtalan önálló kiállítása volt, de a régió közös tárlatain is részt vett. Utolsó éveiben önálló kiállításai mellett (mint pedagógus) a tanítványokkal, művészkollégákkal közös szereplések és a családi tárlatok is gyakoriak voltak. Művészeti írásai mellett néprajzzal és pedagógiai elmélettel is foglalkozott a szerves vizuális örökség szempontjából, melyeket könyvekben, folyóiratokban publikált.
A tárlatok szakmai díjai mellett Debrecentől megkapta a Csokonai-díjat, a város Pro Urbe díját, a megyétől a Bocskai-díjat, országos szintű elismerésként pedig a Magyar Művészetért díjat, halálával életműve a Helyi Értéktár részévé vált.
A kiállítás augusztus 30-ig ingyenesen látható a Kölcsey Központ nyitvatartási idejében, naponta 9.30-tól 18 óráig, esti rendezvények idején 19 óráig, a karneváli héten 20 óráig.
