Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Éld meg a pillanatot! – hamarosan nyit a Campus Fesztivál 2021

Több hónap várakozás után, végre a hazai könnyűzenei élet legismertebb és legjobb képviselői érkeznek Debrecenbe, négy este 14 helyszínen, több mint 200 koncert várja páratlan nagyerdei környezetben a látogatókat. Az idei lesz a 13. Campus, országosan a legelső nagy hazai könnyűzenei fesztivál.

„Abszolút optimisták vagyunk és a jegyeladás is megerősít minket abban, hogy az emberek, a vendégeink igenis akarnak jönni a Campusra. Mindenki örül, hogy végre lehet emberekkel találkozni, koccintani és együtt énekelni a koncerteken. Megint úgy tudjuk jól érezni magunkat, mint régen.” – hangsúlyozta Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató, majd hozzátette „Igazi ünnep lesz a júliusi Campus: egyszerre fogjuk ünnepelni a szabadságunkat, a nyarat és zenét, illetve azt, hogy újra találkozhatunk egymással.”

A Campus Fesztivált mindig is a minőségi kultúra, a kiegyensúlyozott színvonal, a zenei sokszínűség jellemezte, ezzel hivatalosan 2017-ben és 2019-ben is bekerült a minősített európai fesztiválok közé. Debrecen legnagyobb kulturális eseményén idén is izgalmas és hasznos programok, szolgáltatások zajlanak. A helyszínt már nem kell bemutatni, a Nagyerdei Víztorony és a Nagyerdei Stadion köré épül a fesztiválváros, kiemelt szerepet kap a stadion melletti rendezvénytér, a HALL, és a Nagyerdei Víztorony közötti fás, ligetes terület. A Campus nem véletlenül büszke a „legkomfortosabb fesztivál” címére: kulturált helyszínen, a stadion körül számos, a bulizni vágyók kényelmét és biztonságát jelentő szolgáltatással áll mindig rendelkezésre. Ami pedig a programkínálatot illeti, több mint ezer zenész lép színpadra, a hazai mezőny legnépszerűbb előadóira két nagyszínpadon bulizhatnak a fesztiválozók, de a fesztivál szervezői évről évre nagy hangsúlyt fektetnek a tehetségek támogatására is, ezúttal 24 friss formációt ismerhet meg a közönség, a zenés programok pedig összesen 14 helyszínen zajlanak.

A zenei kínálat mellett, a művészetek színes világával tér vissza a Campus Art, minden évben nagy érdeklődés kíséri a Debreceni Egyetem okos fesztiválhelyszínét az Egyetem Teret, a fesztivál bejáratától pedig különleges installációkkal, hangulatos dekorációval teremt 2021-ben is a Campus Fesztivál hamisítatlan fesztiválos hangulatot.

MI LESZ MÉG A CAMPUSON?

:: Mutatványosok, artisták, gólyalábasok, utcaszínházak
:: Cirkuszi felvonulás extrém járgányokkal
:: CAMPUS KID családi játszóliget, ahonnan a gyerekek haza sem akarnak menni
:: Játszóház Projekt, ahol kipróbálhatod a legmenőbb társasjátékokat
:: Lélegzetelállító fényfestések és művészeti installáció
:: Job Street, ahol megtalálod a következő munkahelyed
:: Civil Falu napközbeni kreatív aktivitásokkal és fontos társadalmi ügyekkel

ZENE ÉJT NAPPALLÁ TÉVE

A Campus Fesztivál zenei programja idén négy teljes értékű napon és 14 programhelyszínen vár mindenkit, aki az elmúlt évben hiányolta, hogy együtt énekelhesse kedvenc dalait barátaival és szeretett előadóival. Bízunk benne, hogy felemelő érzés lesz a mintegy 200 előadóval együtt újraélni azokat az élményeket, amelyek úgy hiányoztak az életünkből a pandémia alatt. A Campussal nehéz felvenni a versenyt, ha zenei sokszínűségről van szó.

„Nagyon hiányzott már a színpad a Campust nagyon várom, eddig mindig olyan pozitív élményekkel jöttem el, hogy most tényleg azt érzem, hogy ú, de jó lesz újra Debrecenben. Most azért van bennünk egy plusz lendület, megéreztük nagyon, hogy mit jelent nekünk a közönség és a színpad, és hogyha ez nincs, akkor mennyire kis szürke igazából az élet. Úgyhogy egyértelmű, hogy én is gondolkodom folyamatosan ezen, hogy jaj, milyen lesz újra.” (Rúzsa Magdi)

ÚJ NÉVADÓ A NAGYSZÍNPADON

„A nyár újra elhozta a szabadságot és a fesztivál szezont, amelyből természetesen a MOL is kiveszi részét. Vállalatunk az egész országot behálózza, támogatási tevékenységünkkel pedig arra ösztönzünk mindenkit, hogy fedezze fel újra Magyarország látványosságait. Legyen szó balatoni programokról, vagy a debreceni Campus Fesztiválról, olyan élményekkel gazdagodhatunk, melyek egy egész évre feltölthetnek minket.”– mondta el Pantl Péter, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója.

A MOL Nagyszínpad programja hagyományosan a legnagyobb közönséggel rendelkező előadóké: a Tankcsapda, Ákos, Majka & Curtis, a Bagossy Brothers Company, Rúzsa Magdi, a Halott Pénz, a 30Y lépnek itt színpadra mások mellett.

„Örülök, hogy visszatérhetek Debrecenbe, már elmondtam rengeteg interjúban, most elmondom újra, hogy második hazámnak tekintem Debrecent, annak idején, több mint 33 évvel ezelőtt a Bonanza Banzai legnagyobb sikerét Budapesten kívül Debrecenben aratta, és azóta is azt hiszem nincs olyan koncertterem a városban, ahol én ne játszottam volna. Ez egy olyan helyszín számunkra, ahol úgy érezzük, hogy a mieinkhez jövünk, úgyhogy remélem, ez idén is így lesz… Annyiban természetesen különleges, hogy nagyon sokáig nélkülöznünk kellett a lehetőséget, hogy színpadra lépjünk, a közönség egy részének is talán hiányzunk, úgyhogy ősrobbanás várható szerintem a debreceni Campuson, de hogy mi lesz valójában, erre majd a közönség adja meg a választ.” (Ákos)

A Nagyerdei Körúton található Soproni Nagyszínpad elé is sok-sok ezer embert várunk: itt egyaránt szerepet kap a rock (Depresszió, Leander Kills, Road, Subscribe) és a pop (Follow The Flow, Irie Maffia, Wellhello, Margaret Island), de olyan emblematikus zenekarok is, mint a Vad Fruttik vagy a Bohemian Betyars.

Az OTP Színpad elsősorban a fiatal generációt célozza meg számos hip-hop és rap előadóval (többek között Krúbi, Dé:Nash, Dzsúdló, T. Danny, Hősök és Bëlga), a Fénytorony Pódium pedig az elsővonalas magyar „alter” otthona lesz például Péterfy Borinak, a Hiperkarmának, az Elefántnak, az Ivan and the Parazolnak, a Csaknekedkislánynak, a Carson Comanak, az Esti Kornélnak vagy a Blahalouisiananak köszönhetően. A Nádudvari Gasztroszínpad egy igazi zenei olvasztótégely: world music, ska-reggae, blues-jazz, régi underground és friss elszállás egyaránt lesz itt, olyanokkal fémjelezve, mint a Parno Graszt, a PASO, az Európa Kiadó, az Erik Sumo Band vagy a Random Trip.

Idén is lesz zenés helyszíne az Egyetem Térnek, amely ráadásul egy igazi bárszínpad hangulatát teremti meg majd a fesztiválon, ahol bárzongoristával, könnyed és szórakoztató jazz-produkciókkal (Tóth Vera Quartet, Elsa Valle, Swing A’La Django), valamint akusztikus koncertekkel (pl. Járai Márk, Ganxsta Zolee és Takács Vilkó, Czutor Zoli és családja, Hangácsi Márton) találkozhatunk.

A fiatal, feltörekvő tehetségek idén is a Hangfoglaló Színpadot veszik birtokba a legkülönbözőbb műfajokban. A színpadon 18 debreceni zenekar mellett számos tehetségkutató nyerteseit, valamint az elmúlt év több izgalmas felfedezettjét nézhetjük meg, éjszaka pedig underground elektronika szól majd a drum’n’bass-tól az acidig. És ha már elektronikus zene: a Pepsi Music Hall a house és a techno szerelmeseit várja minden nap hajnalig.

A fesztivál legnagyobb bulihelyszíne az északi rendezvénytéren felállított Schaeffler Stage lesz, itt közönségkedvenc retrosztárok és dj-k lépnek fel. A könnyed klubzenéket az Unicum Bar by Egoist szállítja, aki pedig rockslágerekre szeretne ugrálni, a Jim Beam Rock Bart keresse. Végül idén sem maradunk nótakaraoke nélkül, a közös éneklés helyszíne a Zsindelyes Mulató lesz.

ZENEI CSEMEGÉK, BÚCSÚK ÉS DEBÜTÁLÁSOK

Bár a nemzetközi fellépőket a járvány okozta bizonytalan helyzet miatt idén nélkülöznünk kell, nem maradunk egyedi zenei produkciók nélkül a 2021. évi Campuson sem.

Vannak zenekarok, amelyeket a városban (sőt, a régióban) itt láthatunk legutoljára, más formációkat pedig most láthatunk először. A fesztivál programjának összeállítását idén is a zenei sokszínűség, a nyitottság vezérelte.

Elbúcsúzik a debreceni közönségtől az Intim Torna Illegál zenekar, amely nemrég jelentette be, hogy a nyári szezon után leáll. Dorogi Péter és csapata hosszú évek óta állandó szereplője a Campus Fesztiválnak, számos alkalommal nagyszínpadon találkozhattunk velük.  Aki szeretné még egyszer utoljára együtt énekelni a zenekarral az olyan slágereket, mint a Vágjál lyukat a kádba, az Örökké vagy a Feltettem a Polcra, az a fesztivál csütörtöki napján keresse őket a MOL Nagyszínpadon.

Ugyancsak itt adja az utolsó régióbeli koncertjét a Kistehén. Az egykor Kistehén Tánczenekarként induló együttes Kollár-Klemencz László vezetésével a hazai alternatív színtér meghatározó, karakteres produkciója lett, ezt azonban most „Elviszik magukkal” örökre – egyelőre legalábbis így döntöttek.

Nem csak búcsúktól lesz hangos a Nagyerdő, a programot böngészve „ősbemutatót” is találunk: a hazai metalszíntér egyik legfontosabb figurája, Áron András ’Apey’, akit a Lazarvs frontembereként is ismerhetünk, szólódalait immáron egy komplett zenekarral adja elő. A The Black Circle Orchestra nevű formációval a legelső nyilvános koncertjükre a debreceni Campuson kerül sor.

Debrecen legnagyobb fesztiválján mindig is fontos szerepet kaptak az új tehetségek, a frissen befutott vagy befutásra váró előadók. Az elmúlt időszak egyik új szenzációja Azahriah, aki immár több milliós hallgatottságú dalt tett le az asztalra. Első élő koncertje nemrég rögtön teltházas lett Budapesten, a régióban először nálunk lesz hallható, csakúgy, mint az 2020. év „titkos” felfedezettje, a folkos elektronikában utazó Дeva (Deva). Komplett estét szentelünk az újhullámos trap műfajnak (jön többek között Lil Frakk, Kapitány Máté, AKC Misi, Ress és Nasiimov), debütál több fiatal „do-it-yourself” énekes-dalszerző (mint például Kristoaf vagy Saya Noé), jönnek az ózdi roma gyerekekből álló és országos hírnévre szert tett Várkonyi Csibészek, rajtuk kívül pedig a fesztivál másik legfiatalabb fellépője pedig egy 14 éves nagyváradi énekes-gitáros leány, Drimba Cristina lesz, aki a Fülesbagoly Tehetségkutatón nyerte el a koncertlehetőséget.

KULTÚRA, MŰVÉSZETEK, KIKAPCSOLÓDÁS

A Campus programja ezúttal is túlmutat a zenén: számos lehetőségünk van kulturális és közösségi élményeket átélni a koncerteken kívül. Rögtön a fesztiválbejárathoz vezető úton találjuk majd a Campus Art idei kiadását.

A Campus interaktív művészeti programokat felvonultató „kistestvére” rengeteg érdekességet tartogat: workshopokon próbálhatunk ki különböző design technikákat, megtanulhatunk makramézni, fonni, balkonkertet készíteni, újrahasznosíthatunk bringaalkatrészeket, betekinthetünk a kalligráfia világába, kipróbálhatunk különleges etno-hangszereket, lesz zsonglőr workshop és utcaibohóc-tréning, kortárs tánc műhely és improvizációs gyakorlat, érkezik Kádár Ferkó fotószínháza, lesz artista- és rúdtánc-bemutató de akár kultúrtörténeti városi sétára is indulhatunk Debrecen belvárosába. 

Természetesen a fesztiválkapun belül sem állnak meg az attrakciók. Lenyűgöző fényinstallációkkal, vetített objektumokkal igyekszünk varázslatot hozni a fesztivál éjszakai látványvilágába. Nap mint nap találkozhatunk majd utcaszínházasokkal, artistákkal, mutatványosokkal, zsonglőrökkel és az ő furcsa járgányaikkal a fesztivál különböző pontjain. A H2O Kultpince programja pedig az ínyenceket várja: irodalom, színház és zene találkozik a Víztorony alsó szintjén idén: lesz Djabe és Jazzbois koncert, érkezik Prieger Zsolt és Törőcsik Franciska (egy szép Pilinszky-programmal), Vitáris Iván és Schoblocher Barbi elhozza a Klasszik Lasszó műsorát, itt lesz Závada Péter és Jónás Vera, sanzonestet hoznak a Csokonai Színház művészei, jön a Lautitia kamarakórus is, de ha slam poetryre, versműhelyre vagy Cseh Tamás-estre vágyunk, azt is itt találjuk.

A programoknak még itt sincs vége: ha ezek után még bárki unatkozna, keresse a legjobb társasjátékokat a Játszóház Projekt helyszínén, vagy fedezze fel magának a Civil Falu területén bemutatkozó számos társadalmi szervezet valamelyikét.

EGYETEM TÉR

Visszatér az Egyetem Tér! Összesen 33 különböző program várja az érdeklődőket az Egyetem Tér helyszínen. A rendezvényen elsősorban a Debreceni Egyetemen zajló oktató- és kutatómunkával lehet szórakoztató formában ismerkedni.
A Debreceni Egyetem (DE) standjai, vagyis az Egyetem Tér idén a Nagyerdei Stadion VIP parkolójánál, az élelmiszerbolt közelében lesz megtalálható a Campuson július 21. és 25. között. Itt az intézmény szinte összes kara, valamint a DEMEK, a DEAC, a MÜZLI és a DE Mádi Bor Akadémiája is képviseleti magát.  

 – Az Egyetem Téren igyekszünk majd minden nap változatos, izgalmas, érdekes, programokat kínálni. Az orvostudományoktól a műszaki tudományokig, a bölcsészettudományoktól, az űrkutatáson át egészen az élelmiszer trendekig sok dologgal lehet majd ismerkedni, így reményeink szerint mindenki talál az érdeklődésének megfelelő elfoglaltságot – ismertette Mándy Zsuzsanna, a DE tudományos referense, az Egyetem tér főszervezője, aki elmondta: lesz például 3D nyomtatás, könyv-, illetve ultrahangos selfie, ökotársas és pénzügyi activity. Újdonságnak számít idén a mentési bemutató. A szülők és a gyerekek a Gyerekklinika orvosaitól érdeklődhetnek a nyárveszélyeiről, például a kullancs csípésről, a leégésről, a túl sok fagylalt és lángos elfogyasztásaokozta problémákról. Az Élettani Intézet munkatársai megmutatják hogyan „tép be” a bőr. Lehet majd harcolni az egyetem villamosmérnökei által készített robotokkal, de szó lesz a felelős állattartásról, valamint a segítő kutyákról is. Az ebek „munkáját” interaktív bemutató keretében ismerhetik meg az érdeklődők. 

Idén sem marad színpad nélkül az Egyetem tér, ahol a standokon folyó programokhoz kapcsolódó izgalmas beszélgetések, a Dumaszínház humoristái és természetesen zenei kínálat is várja a fesztiválozókat.

Mándy Zsuzsanna hozzátette: megújul az Egyetem Tér programszerkezete. A végig jelen lévő egységek, mint például a DEAC, a DEENK és a DEMEK mellett csak egy-két napig elérhető programok is lesznek. – Ezzel is arra igyekszünk mindenkit bátorítani, hogy minden nap jöjjenek el hozzánk, hiszen mindig garantáljuk az új élményeket – jelentette ki a főszervező. 

FELELŐSSÉGTELJESEN FESZTIVÁLOZUNK

A koronavírus-járvány miatt árván maradt gyerekeket segítő alapítványt támogat a fesztivál!

A Campus Fesztivál a zenei sokszínűség és a fesztiválozók igényeit kiszolgáló, mindenre kiterjedő szolgáltatások megteremtése mellett évről évre fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást is. Legutóbb a Campus nyitófogadásán, a VIP vendégek jóvoltából, több mint 7 millió forint támogatás gyűlt össze. Ebből az összegből a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. multimédiás eszközöket vásárolt a DMJV Városi Szociális Szolgálat (közismert nevén a Pallagi úti Idősek Otthona) és a Debreceni Humán Szolgáltató Otthon, azaz a Pallagi úti Csökkentlátók Otthona részére.

Idén ismét nemes célt tűztek ki a szervezők! A VIP fogadáson befolyt összeget, ezúttal a koronavírus miatt árván maradt gyerekeket segítő Regőczi István Alapítvány számára ajánlják fel.

KÉNYELEM ÉS KOMFORT

A Campus Fesztivál a számos programon és attrakción kívül több közérdekű és kényelmi szolgáltatást kínál.

•          Őrzött kerékpártároló
•          Értékmegőrző
•          Szupermarket 
•          0-24 órás orvosi és mentőügyelet  
•          Információs Pontok
•          Kézfertőtlenítő pontok a Bradolife, a fesztivál hivatalos fertőtlenítője jóvoltából

A fesztivál területén idén is kártyával lehet fizetni. Fizetésre Unipass és DEKa kártyával, valamint bármely kereskedelmi bank érintésmentes bankkártyájával lehetséges.

ÉLD MEG A PILLANATOT!

A Campus Fesztivál idei szlogenje alapvetően az elmúlt időszakra reagál, az üzenet kiemelten megjelenik a rendezvény valamennyi kreatív anyagán. A Debreceni Egyetem mellett szorosan együttműködünk Debrecen Megyei Jogú Várossal is, így minden korábbinál nagyobb kampány kíséri az idei debreceni fesztivált. A szomszédos megyékben is terjesztjük a fesztivál programfüzetét, jelen vagyunk a régió médiumaiban, a közterületeken, illetve a fővárosban is egy minden korábbinál hangsúlyosabb kampányt viszünk. A fesztivál színes programja mellett külön felhívjuk a figyelmet a legnagyobb vidéki város értékeire, lehetőségeire, az Aquaticum strandfürdő közelségére.

VIP belépővel a még nagyobb kényelemért!

A fesztiválozást most magasabb fokozatra kapcsolhatja bárki, a VIP érzés elérhető és számos plusz szolgáltatással jár.

•          Belépés külön kapun
•          VIP zóna használata
•          Exkluzív VIP program, sztár dj-k
•          VIP bár és food truck
•          Elkülönített VIP mosdók
•          VIP terasz a MOL Nagyszínpadnál
•          VIP bérlettel részvételi lehetőség a szerdai nyitófogadáson

A rendezvény idén kizárólag védettségi igazolvánnyal látogatható a törvényi szabályozásoknak megfelelően. Ugyanakkor a gyerekek sem fognak kimaradni a fesztiválélményből, hiszen 18 év alatt koronavírus ellen védett személy kíséretében ők is ott lehetnek a Campuson.

CAMPUS EDITION!

HAZÁNK KIVÁLÓSÁGAI TOVÁBBÍTJÁK A FESZTIVÁLSZERVEZŐK ÜZENETÉT

Különleges zenei csemege a Campus Fesztivál idei „himnusza”, aminek üzenete az elmúlt több mint másfél éve tartó koronavírus-járvány okozta helyzet miatt nagyon fontos az alkotók számára. Az „Ülj le mellém” című Tankcsapda dalból készült feldolgozás, mind zeneileg, mind pedig szövegileg jól kifejezi az újrakezdésről, a nehéz időszakról alkotott gondolatokat, és, hogy kötöttségek nélkül „együtt lehetünk”, végre átélhetünk számtalan fontos és pozitív pillanatot.

Ebben az évben a Campus Fesztivál olyan szempontból mindenképpen ünnep lesz, hogy felszabadultunk egy nagyon nehéz időszak után. Találkozhatunk a barátainkkal, ehetünk egy finomat, megnézhetjük kedvenc zenekarainkat.”- mondta Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató. „Ez egy olyan érzés, ami régen teljesen normális volt, de sajnos az utóbbi két évben nem volt az. Ezzel a klippel és dallal az volt a célunk, hogy ennek az ünnepnek a hangulatát átadjuk. Ez a dal egyszerre szól arról is, hogy mennyire tudjuk értékelni azt a lehetőséget, hogy végre újra fesztiválozhatunk, hogy újra együtt lehetünk, újra találkozhatunk. A Tankcsapda dala, amit most több nagyon jó énekes dolgozott fel, úgy gondoltuk, hogy rendkívüli jól kifejezi azt az érzést, amiről beszéltem. A refrénje, amit közvetít, ez az érzés mindenkire jobban átragad, és mindenki még jobban fogja tudni értékelni, megélni azt a bizonyos pillanatot. ’Mindenhol jó de a legjobb Mégis csak ott lesz ahol majd Együtt lehetünk Te és Én’.

A fesztivál dal, hét karizmatikus frontember közreműködésével készült el, producere az MMP Stúdió két vezetője Czifra „Moszkito” Sándor és Szilágyi István. Lukács Laci mellett hallhatjuk benne Kowalsky-t és Jimmy-t a Kowalsky meg a Vegából, Köteles Leandert (Leander Kills), Dorogi Pétert (Intim Torna Illegál), Horváth Tamást, valamint Gábor Bernadettet (Desperado) és nem utolsó sorban a tehetséges gyergyószentmiklósi 4S Street zenekar frontemberét Alin Nicuța-t is.

A klipet Tokay Péter rendezte, a fesztiválos hangulatképek között nagyon sok ismert embert fedezhetünk fel. Az első képsorok felidézik az elmúlt hónapokat, ráadásul ehhez komoly mondanivaló is párosul Majka gondolataival, a klipben a főszerepet közel 20 olyan ismert ember játszotta, akik munkájukban és pályafutásukban már értéket teremtettek, elhivatottságban példaértékűek Magyarországon.

„A klip nagyon színes, nagyon-nagyon jó hangulatú, az üzenete, hogy újra visszatért az élet. Ugyanakkor azt is szerettük volna jelezni, hogy emlékezzünk kicsit vissza, hogy miből jövünk, és nézzük meg, hogy előtte mi volt és mi jöhet újra.”

Felsorolni is nehéz egyébként, hogy kik szerepelnek az ’Ülj le mellém’ című dal kisfilmjében. Különböző egyéniségek és karakterek jelennek meg a fesztiválos képsorok között, a videóban hazánk legismertebb személyiségei közül jó páran kamera elé álltak, hogy a fesztivál szervezőinek üzenetét ezzel is támogassák.

A szereplők:
Abaházi Csaba, rádiós műsorvezető, zenész
Animal Cannibals, Máté Péter-díjas magyar rap/hiphop csapat
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, színházigazgató, érdemes és kiváló művész
Csonka András, színész, énekes és műsorvezető
Depresszió zenekar
Hosnyánszky Norbert, olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó
Kemény Dénes, a magyar vízilabdaválogatott egykori szövetségi kapitánya
Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabdázó, jogász
Koltay Anna, Junior Prima díjas magyar televíziós szerkesztő
Rákóczi Ferenc, rádiós műsorvezető
Rúzsa Magdolna, Máté Péter-díjas magyar énekesnő, dalszövegíró, dalszerző
Stohl András, Jászai Mari-díjas magyar színművész, televíziós és rádiós műsorvezető
Storcz Botond, olimpiai bajnok kajakozó, edző
Takács ’Vilko’ Vilmos, zenész, a Ganxsta Zolee és a Kartel gitárosa
Till Attila, riporter, műsorvezető, rendező
Vajda ’Sóder’ Péter, zenész, a Kowalsky meg a Vega dobosa

Hírlevél