Debrecen első és leghíresebb utcája nevében őrzi történelmét: a 16 századtól 300 éven át itt tartották a híres debreceni vásárokat. A Piac utca mai látképét a 19-20. század fordulóján nyerte el, amikor nagyszabású építkezési hullám jellemezte Debrecent. A korábban szinte kizárólag földszintes, egyemeletes házak helyét sorra váltották fel két-, három- és többemeletes épületek, melyeket a város, pénzintézetek és egyéb befektetők építtettek. A századfordulós paloták, ahogy a debreceniek hívták a századfordulón emelt többszintes épületeket, valamint a korábbi évszázadokból fennmaradt kereskedőházak számtalan helytörténeti és építészeti értéket rejtenek. A Piac utcán sétálva a Református Nagytemplomtól a Nagyállomásig érdemes közelebbről is megcsodálni ezeket az épületeket, melyek nemcsak a város történetéről mesélnek sokat, de az építészet világába is betekintést adnak.
Püspöki Palota (Hatvan u. 1.)
A református egyház befektetés céljából kezdett nagy léptékű építkezésbe a Hatvan utca sarkán, Méliusz Juhász Péter református püspök egykori rezidenciájának helyén, ahova többszintes, patinás bérházat terveztek. Az épület tervezésére országos pályáztatást követően Bálint Zoltán és Jámbor Lajos fővárosi építészek kaptak felkérést 1910-ben. Az épület kivitelezése tizenöt hónapig tartott 1911 és ’13 között, az első lakók a végleges használati engedély előtt, már 1912 novemberében beköltözhettek az elkészült lakásokba. A ház első bérlői a magas bérleti díjaknak köszönhetően elsősorban városi előkelőségek – földbirtokosok, gyártulajdonosok, banktisztviselők, ügyvédek, professzorok, stb. – voltak, de laktak benne tanárok, festőművészek, cukrászok és vendéglősök is. Itt lakott több híresség is, például Szabó Elek polgármesteri titkár, Szabó Magda édesapja, valamint Hajós Alfréd és Villányi Lajos építészek, az Arany Bika Szálló és a siketek iskolájának tervezői. A köznép által Püspöki Palota néven ismert épületnek számos érdekessége van. Egyik ilyen, hogy egy negyven méter magas víztornyot helyeztek el rajta, mely az emeleti lakások számára szükséges víznyomást biztosította. Másik érdekessége, hogy az épület négy utcára néz, valamint, hogy három zárt és egy nyitott udvar, kilenc lépcsőház, függőfolyosók, számos üzlethelység, lakás, mosó- és szárítóhelység kapott benne helyet. A magyaros romantika stíluselemeit ötvöző szecessziós épület szobrászati díszítőmunkáit Tóth András, a költő Tóth Árpád édesapja készítette, az épületbelső színes kerámiáit pedig a pécsi Zsolnay-gyár szállította. A torony alatt, a homlokzaton látható a református egyház címere, melyet angyalok tartanak.
Simonffy utcai ikerbérház (Simonffy u. 1-2.)
Debrecen építéstörténetében és a mai értelemben vett nagyvárossá alakulás folyamatában kimagasló jelentőségűek a 19. század utolsó és a 20. század első évtizedei. Az első világháborúig tartó mintegy negyedszázadnyi időszak alatt látványos építkezések indultak városszerte, az új épületek mind nagyságukban és díszítettségükben, mind formájukra és elhelyezésükre nézve elérték a korabeli modern nagyvárosok színvonalát. Az állam, a város, a pénzintézetek és az egyházak addig szokatlan méretű, több telken elhelyezett, debreceni szóhasználattal „paloták” építésére vállalkoztak, melyek a mai napig meghatározzák Debrecen arculatát. A századfordulón épült a Simonffy utca és a Piac utca sarkán a ma is látható gyönyörű ikerbérház, ami az önkormányzat beruházása volt. 1899-ben előbb a Simonffy utca 2. (Piac utca 27.), 1900-ban pedig a Simonffy utca 1. (Piac utca 25.) számú ház készült el nagyobb részben debreceni vállalkozók kivitelezésében. A városi bérház minden üzleti és lakáscélú helyiségét szinte az átadás pillanatában bérbe is adták. A Simonffy utca 2. szám alatt többek között szatócsbolt, férfiszabó üzlet, műköszörűs-üzlet, vászon- és női divatáru kereskedés, fűszerbolt, mészárszék és húsbolt működött. Az emelet nagypolgári lakosztályait mérnökök, orvosok, bírók, hivatalnokok, a boltok bérlői, továbbá társaságok, testületek bérelték. A Simonffy utca 1. szám alatti épület földszintjén lámpabolt, szivarárubolt, kávémérés, süteménybolt, könyvkereskedés, férfiszabó üzlet, rövidáru bolt, hal- és húscsarnok nyílt. A Piac utca felé az emeleti lakásokat zömmel a boltbérlők vették ki. Az első emeletekre egyebek mellett vívóterem, a második emeletre díszterem, olvasóterem került. Az 1944-es bombázások során a Simonffy utcai házak is jelentős sérüléseket szenvedtek. Megsemmisültek a saroktornyok, és súlyos károk keletkeztek a tetőszerkezetben is. A díszes saroktornyokat 2003 decemberében építették újra. A Simonffy utca elejét két oldalról betöltő épületekben ma vendéglátóhelyek, irodák és magánlakások találhatók, Hal köz felőli részén kapott helyet a Kodály Filharmonikusok próbaterme.
A Debreceni Első Takarékpénztár Székháza (Piac u. 22-24.)
A Piac utcai épületek közül messze kitűnik a Kossuth utca sarkán álló gyönyörű rózsaszín palota. A helyiek közül is kevesen tudják, hogy a patinás épület a Debreceni Első Takarékpénztár székházaként épült a 20. század elején. A Debreceni Első Takarékpénztár 1868-ban befektetési célból vásárolta meg a saroktelket, ahova ifj. Rimanóczy Kálmán nagyváradi építész tervezett új, háromemeletes székházat a kor uralkodó divatja szerint szecessziós stílusban. A takarékpénztár székházának kialakítása igazi tervezői bravúrral valósult meg. Az ügyféltér a Piac utca felőli földszinti oszlopcsarnokba, a hivatali lakások és irodák az első emeletre kerültek. A saroküzletbe ruházati áruház, a Kossuth utcai első emeletre kaszinó költözött, de helyet kaptak benne társalgók, olvasó-, biliárd- és kártyázó termek, díszterem, télikertté alakítható utcai bejárat és tizenhét luxuslakás is. A hatalmas építkezésben a munkák zömét debreceniek kapták. A homlokzat stukkóit és szobrait Somogyi Sándor készítette, melyek az ipari, a kereskedelmi és a földműves munkákat mutatják be. Az épület régi rézportálja egy híres berlini műhelyben, belső fajanszmunkái pedig a pécsi Zsolnay-gyárban készültek. Az épület 1911-12-re nyerte el végleges, ma is látható formáját. 1951-ben állami tulajdonba került és ezzel együtt az eredeti helységek új funkciót kaptak. A Piac utcai épületszárnyban az ügyfélteret a honvédség vette bérbe Tiszti Klub céljára (ma ruházati áruház működik a helyén). A Kossuth utcai épületszárnyban a kaszinó megszűnt, helyiségei közösségi és ifjúsági klubként funkcionáltak, a hatalmas alapterületű luxuslakásokat pedig feldarabolták kisebbekre. Az épület Kossuth utcai szárnyának nagy részét ma a Belvárosi Közösségi Ház foglalja el, utcafrontján üzletek, a felsőbb szinteken magánlakások, irodák találhatók.
A volt Hungária Kávéház (Piac u. 53.)
Az épület története az 1860-as évekig nyúlik vissza, már akkor is kávéház és étterem működött ezen a helyen, igaz, a mainál szerényebb, egyemeletes épületben. A ma is látható patinás épület a Debreceni Első Takarékpénztár beruházása volt, akik 1887-ben kétszintes palota építésére írtak ki pályázatot. Ebben az időben nagyívű beruházások, építkezések zajlottak a városban, melyek ismert építészeket csábítottak Debrecenbe, így a Debreceni Első Takarékpénztár pályázata iránt is nagy volt az érdeklődés. A bírálók tetszését Gerster Kálmán fővárosi műépítész tervei nyerték el, akinek pályaművét a Gregersen és Fischer fővárosi kivitelező cég valósította meg. Az ő munkájuk eredménye az épület patinás megjelenése, mely a fővárosi kávéházakéval is vetekedett. Az épület legjellegzetesebb dísze a tornyán egyensúlyozó szobor, ami Hermészt, az istenek hírnökét, az utazók és kereskedők védőszentjét ábrázolja. Az apró, ám annál részletgazdagabb szobor Strobl Alajos alkotása. A századfordulón épült palota földszintjén sokáig a Hungária kávéház működött, első emeletén a Kereskedelmi Csarnok kapott helyet, a másodikon pedig a Magyar Királyi Államvasutak debreceni üzletvezetősége bérelt irodákat egészen 1895 végéig, amikor átköltöztek mai helyükre, a Tisza-palotába. A kávéház helyén ma a McDonald’s gyorsétterem működik, ám most is jól láthatók a mauthauseni bajor gránitból csiszolt hatalmas oszlopok, amik a régi kávéház díszei voltak.
Megyeháza (Piac u. 54.)
Debrecen egyik legszebb épülete a magyaros szecessziós stílusban épült Megyeháza. Az épületet 1912-ben emelték, története azonban régebbre nyúlik vissza. Itt állt egykor Debrecen első vendégfogadója, az 1688-ban nyitott Fejérló Szálló, melynek számos híres vendége volt, többek között 1770-ben a későbbi II. József király és 1849-ben Kossuth Lajos kormányzó, akinek kedvenc cigányprímása, Boka Károly zenélt itt. A neves vendégek mellett az épület történetének másik érdekessége, hogy 1798. augusztus 11-én itt tartotta Debrecen első hivatalos magyar nyelvű színielőadását Wesselényi Miklós Nemzeti Játékszín Társasága. A társulat nem mást vitt színpadra, mint Shakespeare klasszikusát, a Hamletet, ami Kolozsvár után itt szólalhatott meg másodszor magyarul. Az épület elhelyezkedése helytörténeti jelentőségű, idáig húzódott ugyanis az a Nagytemplomtól induló 670 méter hosszú fahíd, ami három évszázadon keresztül könnyítette a közlekedést a városban. A Fejérló Szálló épületét 1876-ban az újonnan létrehozott Hajdú vármegye székhelyévé tették meg, majd 1908-ban lebontották. Az új Megyeháza építésére tervpályázatot hirdetettek, amit két fővárosi építész, Bálint Zoltán és Jámbor Lajos nyert meg. A tervezők egy minden szempontból impozáns épületet álmodtak meg, mely méltó társa lett a Piac utcán akkoriban sorra épülő palotáknak. Az új Megyeháza ünnepélyes átadásra 1913. február 27-én került sor. A minden tekintetben impozáns épület a magyaros szecesszió egyik legszebb hazai példája. Homlokzatát a pécsi Zsolnay-gyár pirogránit kerámiái, valamint virágfüzérek és négy fegyveres hajdú szobra díszíti. Tornyának csúcsán Árpád fejedelem bronzszobra áll, a homlokzat közepén Hajdú vármegye címere látható. Az épület Árpád vezérről elnevezett dísztermének falát és mennyezetét stukkók és a megye településeinek címerei díszítik, ablakának színes üvegfestményei a hét vezért ábrázolják. Az épületben ma is a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat működik. Látogatása csak egyéni ügyintézés és konferenciák, szakmai rendezvények alkalmával lehetséges.
Iparkamara épülete (Iparkamara u. 1.)
A Petőfi tér és az Iparkamara utca sarkán a belváros egyik legszebb épülete, az Iparkamara palotája áll. Építészeti értékei mellett helytörténeti jelentősége is fontos, ez az egyetlen épület ugyanis, ami a környéket súlytó 1944-es bombázásokat szerencsésen túlélte. Az épület 1912-ben készült el Spiegel Frigyes és ifj. Engler Károly fővárosi építészek tervei szerint, helyi vállalkozók kivitelezésében. A háromemeletes, eklektikus székház homlokzatát több szoborkompozíció díszíti. A leglátványosabb ezek közül a kupolán felállított szoborcsoport: a glóbuszt tartó három kecses nőalak, Betlen Gyula alkotása. Az épületegyüttes körerkélyén a kereskedelmet jelképező nő, valamint az ipart szimbolizáló férfialak látható. A harmadik emeleti ablakok fölötti íves felületen egy sokalakos dombormű kapott helyet: a kompozíció középpontjában a Merkúr-botot tartó Hungária alak látható földművesek, kereskedők, iparosok társaságában. Jobbról idős férfi és korsót emelő nők csoportja, balról terményt hozó és állatokat hajtó férfiak jelennek meg. A klasszicizáló dombormű a görög templomok frízének hatását idézi és mondanivalójával kapcsolódik az épület rendeltetéséhez: a magyar ipar, mezőgazdaság és kereskedelem együttes munkáját fejezi ki. Az 1944. június 2-i bombázás előtt a városnak ez a része igazságügyi központként is működött: az Iparkamara épületével szemben a Járásbíróság, mellette a Törvényszék épülete állt, ám a támadásban mindkettő elpusztult.
