Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Fellobbant az öröm lángja a város adventi koszorúján

A harmadik adventi vasárnapon Balázs Ákos, Debrecen alpolgármestere, Kiss János a Debreceni Baptista Gyülekezet lelkipásztora, valamint Besztercey András a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora mondták el ünnepi gondolataikat és gyújtották meg az öröm gyertyáját a Debreceni Református Nagytemplomban.

Balázs Ákos alpolgármester ünnepi beszédében elmondta: Istennek hála, hogy olyan sok áldást élünk meg itt Debrecenben. Bár vannak nehézségeink, van, hogy hullámvölgybe érünk, de emellett csodákat élünk meg az adventi várakozásban, az Isten közelében, aki folyamatosan megerősít bennünket. Az alpolgármester hozzátette: azt érzi, jó ez az állapot, boldog állapot, minden keserűségével, fájdalmával együtt, mert biztosak lehetünk benne, hogy ha Jézus átsétál Debrecenen, mosolyog. És mi magunk is mosollyal várjuk az érkezését, mosollyal forduljunk oda egymáshoz, megelégedve azzal, amink, és akink van! Mert mindannyian ajándékai vagyunk egymásnak!

A harmadik gyertyagyújtásra az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnökeinek – Laczkfi János, Csókay András, Szikora Róbert – részvételével került sor. 

A rendezvény ezen a linken visszanézhető.

Hírlevél