Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Folytatódnak a turisztikai fejlesztések Debrecenben

Újranyit a Tourinform, megújul a Kerekestelepi Fürdő és Varázserdővé alakul a Nagyerdő – többek között ezekről a turisztikai fejlesztésekről beszélt Széles Diána alpolgármester Debrecen 2021-es költségvetésének turizmus érintő részleteivel kapcsolatban

Széles Diána, turizmusért felelős alpolgármester
Fotó: Kandert Szabolcs, Dehir

A sajtótájékoztatón az alpolgármester ismertette: nagy érvágást jelentett a járvány ebben a tekintetben a város számára. Összeomlott az ágazat, jelenleg a nyitásra készülnek, folyamatosan kapcsolatban vannak a szállásadókkal és a vendéglátókkal, így látják a felmerülő problémákat.

A városkártyát igyekeznek szinten tartani, valamint a Tourinform Iroda újranyitásán is dolgoznak, mondta Széles Diána.

Az e-biciklit is a turisztika szolgálatába kívánják állítani: 110 elektromos kerékpárt szereztek be, így a turisták a szállásuknál könnyedén biciklit bérelhetnek s bejárhatják a környéket.

A Pagonyban is nagy beruházást terveznek végrehajtani idén, Szigetkék játszótérré nevezik át Szabó Magda meséjéből merítve: tematikus parkká alakítják át a mese elemeit beemelve. Új arculatot kap a Pagony, kibővül a területe, új játékok érkeznek, négyévszakos részt alakítanak ki: kávézót létesítenek, valamint szülinapi bulik rendezésére is alkalmat teret is létrehoznak.

Az Aquaticum felújítása is terítéken van, több mint 5 milliárd forintot kapott a város erre a célra a kormánytól.

– Teljesen új attrakciókkal szeretnénk kiegészíteni, megújult fürdőt kívánunk átadni a debrecenieknek – emelte ki az alpolgármester.

A Varázserdő továbbfejlesztése is várható: a strandfürdő előtti sétányt hosszabbítják meg ennek keretében. Az állatkert és a vidámpark felújítására is nagy összeget nyert el a város, így ezek az intézmények még vonzóbbá válnak a jövőben, főként az utóbbi megújítására költenek nagyobb összegeket tekintettel a nyíregyházi állatkert közelségére, ismertette Széles Diána.

Fontos célkitűzés az is, hogy a gyerekeknek megmutassák a Nagyerdő értékeit, megismerhessék az itt élő állatfajokat, valamint azt, hogy megőrizzék annak természetességét.

A Kerekestelepi Fürdő felújítására közel egymilliárd forintot kapott az önkormányzat a kormánytól. A termálértékeit szeretnék kiemelni a fürdőnek, ahol a gyógyturizmust tudják kiteljesíteni.

Szöveg forrása: Dehir

Hírlevél