Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Főszerepben a magyar film

A 110 éves Apolló mozi 7. Magyar Filmszüretén január 26. és február 5. között a 2022-es év legjobb hazai mozifilmjei kapnak főszerepet 10+1 napon keresztül. A fesztivál szinte minden napján közönségtalálkozóval várja nézőit, melyek során rengeteg érdekesség és műhelytitok tárul fel a magyar filmgyártás világából.

A debreceni Magyar Filmszüret az ország egyik legnagyobb hazai filmekkel foglalkozó fesztiválja. Műsorra kerülnek az idén legnézettebb filmek, mint például Az unoka, a Kilakoltatás vagy A Játszma. A visszatekintő vetítések mellett, a hagyományoknak megfelelően, több film is a Filmszüreten debütál először az Apolló moziban, premier előtti vetítések keretében többek között Az almafa virága, a Hat hét és a 129 című filmek is láthatóak. A moziélmény mellett, minden nap kísérő programok és közönségtalálkozók egészítik ki a mozgófilmeket, ahol az alkotókkal, rendezőkkel, színészekkel beszélgethetnek az érdeklődők. A Filmszüret alatt – csak néhány ismert művészt említve – Földes László Hobó, Kulka János és Thuróczy Szabolcs is megfordul Debrecenben.

Szintén hagyománnyá érett a Filmszüreten, hogy neves magyar alkotók vállalnak védnöki feladatokat a fesztiválban, beállva a magyar film népszerűsítése mellé.  A fesztivál idén két kiemelt vendéget köszönt: Tiszeker Dániel filmrendező és Stork Natasa színésznő a 2023-as fesztivál védnökei.

Tiszeker Dániel rendező olyan közönségsikereket tudhat maga mögött eddigi impozáns pályafutása alatt, mint a #sohavégetnemérős, a Nagykarácsony és a Nyugati nyaralás. A Nagykarácsony elképesztő, 130 ezres nézettséget produkált 2021-ben a hazai mozikban, a Nyugati nyaralás pedig 2022 legnézettebb mozifilmje lett itthon, több, mint 83 ezer nézővel. A rendezővel a Nyugati nyaralás című film közönségtalálkozóján találkozhat a közönség.

Stork Natasa színésznő a hazai filmipar egyik legnagyobb feltörekvő sztárja. A rendkívül tehetséges művésznő az Oscar-nevezett Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmben nyújtott alakításáért számos nemzetközi elismerésben részesült. Legújabb filmjében nyújtott alakításáért a New York-i Filmhéten a legjobb színésznőnek járó díjat vehette át a színésznő. Ezt a filmet a Filmszüretre is elkíséri védnökként, a Veszélyes lehet a fagyi vetítés utáni ankétján lehet majd találkozni Stork Natasával.

A közönség 10+1 napon heten keresztül válogathat a filmekből, ráadásul kedvezményes jegyáron. Valamennyi előadás és közönségtalálkozó helyszíne az Apolló mozi Kertész Mihály-terme. A regisztrációs jegy 650 Ft, a normál jegy: 1.300 Ft (mely érvényes a premier előtti vetítésekre), mindkettő magában foglalja adott filmhez kapcsolódó beszélgetésen történő részvételt. A jegyértékesítés elindult, jegyek elérhetőek az Apolló mozi weboldalán.

A magyar film a 90-es évektől kezdve az új nemzedék mindennapjainak értelmére és céljaira keresik a lehetséges válaszokat, továbbá a lélek mélyén lapuló pszichológiai tartalmakkal töltik meg a képkockákat. A magyar filmkultúrának ismét egy olyan termékeny időszakában élünk, amikor nemzetközileg elismert magyar alkotásokra lehetünk büszkék, ifjú titánok mutatják meg tehetségüket, és műfajok virágoznak fel újra: a krimirajongók örömére a magyar filmgyártás is ismét felfedezte a műfajban rejlő értékeket, miközben lenyűgöző lélektani drámák születnek a filmvásznon, valamint az elmúlt években készült dokumentumfilmek újabb és újabb arcát mutatják meg hazánknak.

Mindenki kedves filmrajongót szeretettel lát a debreceni Apolló mozi január 26. és február 5. között, 10+1 napon keresztül, nagyszerű moziélményekkel és fantasztikus beszélgetésekkel a 7. Magyar Filmszüreten.


Magyar Filmszüret
Időpont: 2023. január 26. – február 5.
Helyszín: Apolló mozi

Részletes program:

Január 26., csütörtök

15:00 Múlt és jelen – Vizeink az ember kezében (korhatár nélkül megtekinthető)
magyar ismeretterjesztő film, 80 perc, 2022

16:45 Az unoka (16)
magyar játékfilm, 115 perc, 2022

19:00 Hat hét (12) PREMIER ELŐTTI VETÍTÉS
magyar filmdráma, 95 perc, 2022
A vetítés után közönségtalálkozó! Vendégek: Szakonyi Noémi Veronika rendező, Román Katalin színésznő, Vincze Máté Artur forgatókönyvíró. Moderátor: Szénási Miklós író, újságíró.

Január 27., péntek

15:00 Kilakoltatás (16)
magyar vígjáték, filmdráma, 85 perc, 2022

16:45 Béke a nemzetek felett (12)
magyar dokumentum játékfilm, 91 perc, 2022

18:30 Katinka (12)
magyar életrajzi dokumentumfilm, 103 perc, 2022

20:30 Szimpla manus (12)
magyar vígjáték, 75 perc, 2022

Január 28., szombat

13:30 Családi legendák (6)
magyar animációs film, 65 perc, 2022

15:30 Jóreménység sziget (12)
magyar kalandfilm, dráma, 128 perc, 2022
A vetítés után közönségtalálkozó! Vendég: Lyasuk Dimitry rendező. Moderátor: Váradi Ferenc rádiós műsorvezető.

19:00 Nyugati nyaralás (12)
magyar krimi vígjáték, 90 perc, 2022
A vetítés után közönségtalálkozó! Vendégek: Tiszeker Dániel rendező, a 7. Magyar Filmszüret védnöke, Lévai Balázs rendező, Mészáros Máté színész, Szőke Abigél színésznő. Moderátor: Dr. Váró Kata Anna filmesztéta, egyetemi oktató.

Január 29., vasárnap

13:30 Toldi – A mozifilm (12)
magyar animációs film, 107 perc, 2022

16:00 Kopaszkutya (16)
magyar zenés dráma, 100 perc, 1981
A vetítés után közönségtalálkozó! Vendég: Földes László „Hobo”, énekes. Moderátor: Váradi Ferenc rádiós műsorvezető.

19:00 Bereményi kalapja (12)
magyar dokumentumfilm, 75 perc, 2022

20:30 Hűség (12)
magyar dokumentumfilm, filmdráma, 85 perc, 2022

Január 30., hétfő

15:00 Melegvizek országa (16)
magyar-szlovák-norvég-német sci-fi vígjáték, dráma, 82 perc, 2022

16:45 Blokád (12)
magyar filmdráma, 100 perc, 2022

19:00 Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes (12)
magyar-izraeli portréfilm, dokumentumfilm, 81 perc, 2022
A vetítés után közönségtalálkozó! Vendég: Oláh Kata rendező, Csukás Sándor operatőr. Moderátor: Heller Zsolt esszéista, folkesztéta.

Január 31., kedd

15:00 Mindörökké (18)
magyar filmdráma, 77 perc, 2021

16:45 Larry (16)
magyar filmdráma, 108 perc, 2022

19:00 Szia, életem! (16)
magyar vígjáték, dráma, 115 perc
A vetítés után közönségtalálkozó! Vendég: Thuróczy Szabolcs színész. Moderátor: Szénási Miklós író, újságíró.

Február 1., szerda

15:00 Védelem alatt (16)
magyar dokumentumfilm, 89 perc, 2022

16:45 Macska a betonban (12)
magyar ál-dokumentumfilm, vígjáték, 96 perc, 2022

19:00 Zanox – Kockázatok és mellékhatások (16)
magyar romantikus vígjáték, sci-fi, krimi, 85 perc, 2022
A vetítés után közönségtalálkozó! Vendég: Bálint Előd színész. Moderátor: Szénási Miklós író, újságíró.

Február 2., csütörtök

16:45 Magasságok és mélységek (16)
magyar játékfilm, 98 perc, 2022

19:00 Veszélyes lehet a fagyi (16)
magyar filmdráma, 90 perc, 2022
A vetítés után közönségtalálkozó! Vendég: Stork Natasa színésznő, a 7. Magyar Filmszüret védnöke. Moderátor: Heller Zsolt esszéista, folkesztéta.

Február 3., péntek

14:45 Szelíd (16)
magyar-német filmdráma, 92 perc, 2022

16:45 Átjáróház (12)
magyar romantikus vígjáték, 104 perc, 2022

19:00 Együtt kezdtük (16)
magyar játékfilm, 101 perc, 2022
A vetítés után közönségtalálkozó! Vendégek: Kerékgyártó Yvonne rendező, Kanyó Kata színésznő, Jakab Balázs színész, Maruszki Balázs forgatókönyvíró. Moderátor: Dr. Váró Kata Anna filmesztéta, egyetemi oktató.

Február 4., szombat

13:30 Ott torony volt (12)
magyar dokumentumfilm, 103 perc, 2022

16:00 129 (16) PREMIER ELŐTTI VETÍTÉS
magyar sci-fi akciófilm, dráma, 86 perc, 2023
A vetítés után közönségtalálkozó! Vendégek az alkotók! Részletek hamarosan! Moderátor: Dr. Váró Kata Anna filmesztéta, egyetemi oktató.

19:00 A játszma (16)
magyar krimi, filmdráma, 110 perc, 2022
A vetítés után közönségtalálkozó! Vendégek: Fazakas Péter rendező, Kulka János színész. Moderátor: Heller Zsolt esszéista, folkesztéta.

Február 5., vasárnap

15:00 A mi Kodályunk 2. rész – Psalmus Hungaricus (12)
magyar dokumentumfilm, zenés film, 81 perc, 2022

17:00 Az almafa virága (16) PREMIER ELŐTTI VETÍTÉS
magyar-vietnami romantikus film, 110 perc, 2022
A vetítés után közönségtalálkozó! Vendégek: Szűcs Dóra rendező, Koltai-Nagy Balázs színész, Nari Nguyen színésznő, Dzhuliya Lam színésznő. Moderátor: Váradi Ferenc.

Hírlevél