Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Jótékonysági élményfutás a Hortobágyon

Egy közösségi élménykocogással kezdődött, mára pedig egy országos, több helyszínes jótékonysági élményfutássá vált az a kezdeményezés, mely idén immár harmadik alkalommal hívja fel a figyelmet a leukémiás gyermekek megsegítésére és az egészséges életmód fontosságára.

A Leukémiás Gyermekekért Alapítvány jótékonysági élményfutása ezúttal is egy különleges helyen kerül megrendezésre: október 22-én, szombaton hazánk legrégebbi és legnagyobb nemzeti parkjában, a Hortobágyon lehet majd róni a kilométereket.

A futás rajtjánál gyógyult és/vagy gyógyulófélben lévő kis hősökkel együtt indul el a futás, ezzel is hatalmas erőt és energiát adva a gyerekeknek és családjaiknak.

A nevezéssel a jelenleg kezelés alatt álló leukémiás gyermekeket lehet támogatni.

A program lényege a gyógyulni vágyó gyerekek megsegítése mellett a hazai turizmus támogatása is, hiszen a futás közben a résztvevők különleges, turisztikai szempontból is jelentős helyszíneken pihenhetnek meg. A futás során a résztvevők nemcsak a táj szépségét szívhatják magukba, de az útvonal során felállított mosolypontokon fotót is készíthetnek magukról, az elkészült mosolyfotókkal pedig a jelenleg kezelés alatt álló kis Hősöket lehet bátorítani.

Az élményfutás részletei:

Időpont: 2022. október 22. (szombat)
Helyszín: Pusztai Állatpark – Hortobágyi Nemzeti park

Rajt: 10:00 óra
Nevezési határidő: 2022. október 15.

Távok:
– Gyermek: 2 km
– Felnőtt: 5 km, 10 km, 32 km

Részletek és nevezés: http://leukemiasgyermekekert.hu/fuss-fotozz-mosolyogj

Hírlevél