A Nagyerdei Szabadtéri Játékok 2021. június 8-a és szeptember 9-e között az ország legjobb színházi produkcióival, legkeresettebb sztárszínészeivel és zenészeivel szórakoztatja a debreceni nagyérdeműt. Az első színházi előadás június 8-án a közismert gengsztervígjáték, az Oscar lesz, amit a debreceni Csokonai Színház nagysikerű Tesztoszteron című előadása, a legendás Recirquel páratlan szépségű újcirkusz-előadása, majd a Játékszín A szőke ciklon című vígjátéka követ.
2021. június 8. kedd 20:30
Claude Magnier: Oscar
A közismert gengsztervígjáték Nagy Viktor, Gubás Gabi, Szabó Győző és Molnár Piroska főszereplésével.
Mösziő Barnier-nek rengeteg vállalata és rengeteg pénze van. És két lánya, de csak az egyikről tud. És a két lányának van három kérője, de amikor beosztottja, Christian beállít egy ékszerekkel teli táskával, már semmi nem érdekli, csak a táska. Viszont táskából is van még kettő. Claude Magnier legendás bohózatában Louis de Funès 13 év alatt több mint hatszázszor játszotta Barnier szerepét – amit filmen később Sylvester Stallone tett ismertté az egész világon.
“Az Oscar végtelenül szórakoztató vígjáték: hatalmas „itt a piros, hol a piros” játszma szerelmekkel, bőröndökkel és ajtókkal.” (Fidelio)
Szereplők:
Bertrand Barnier – NAGY VIKTOR
Madame Barnier – GUBÁS GABI
Christian – MÓZES ANDRÁS
Jacqueline – SZABÓ ERIKA
Colette – TÓTH ESZTER
Bernadette – MÓROCZ ADRIENN
Philippe – SZABÓ GYŐZŐ
Charlotte – MOLNÁR PIROSKA
Oscar – HEVESI LÁSZLÓ
Nyikita – HUNYADKÜRTI ISTVÁN
Rendező: VIDA PÉTER
További részletek: https://www.debreceniszabadteri.hu/programok/oscar/

2021. június 18. péntek 20:30
Andrzej Saramonowicz: Tesztoszteron
Egy fekete komédia a férfisorsról, humorral és kegyetlen öniróniával Mucsi Zoltán Jászai-díjas, Érdemes Művész szereplésével.
A Csokonai Színház előadása, valódi jutalomjáték a benne szereplő hét férfiszínésznek.
A helyszín egy vendéglő, ahova egy meghiúsult esküvő után tér be a pórul járt vőlegény, annak apja és testvére, illetve a vendégek egy része. Kezdetét veszi az iszogatás, megerednek a nyelvek, és egyre többet tudunk meg arról, milyenek a nők… és persze milyenek a férfiak.
Szereplők:
Kornél – MERCS JÁNOS
Stavros – MUCSI ZOLTÁN, Jászai-díjas, Érdemes Művész
Janis – TAKÁCS DÁNIEL
Féreg – GELÁNYI BENCE
Titusz – KISS GERGELY MÁTÉ
Tretén – RÓZSA LÁSZLÓ
Dió – PAPP ISTVÁN
A Nő – NAGY KÍRA
Juszuf – DARGÓ GERGELY
Rendező: SZIKSZAI RÉMUSZ
További részletek: https://www.debreceniszabadteri.hu/programok/tesztoszteron/

2021. június 22. kedd 21:00
Recirquel Társulat: My Land
A legendás Recirquel páratlan szépségű újcirkusz-előadása egyetlen este erejéig Debrecen csillagtetős színpadán!
A Vági Bence által rendezett, hét világklasszis külföldi artistát felvonultató, a kortárs táncot a színházzal és a cirkuszművészettel ötvöző My Land című előadás az emberiség gyökereit, az ember és anyaföld közötti örök kapcsolatot jeleníti meg egy illúziókkal teli térben a Nagyerdő szívében.
A nemzetközi hírű, hazai újcirkusz-társulat, a Recirquel 2018 augusztusában a világ legnagyobb művészeti fesztiválja, az Edinburgh Festival Fringe keretében mutatta be My Land című produkcióját, ahol a kritikusok véleménye alapján több ezer produkció közül a legjobbnak bizonyult. A cirkuszt, a kortárs és klasszikus táncot, a mozgásművészettel és a színházzal ötvöző alkotás egy új előadóművészeti műfaj, a ’cirque danse’ kiteljesedése. De nemcsak műfaji szempontból tekinthető unikálisnak a produkció, ugyanis ez a Recirquel első darabja, amelyben kizárólag külföldi artista művészek szerepelnek. Vági Bence rendező hét, zsánerszámában nemzetközileg is kimagasló ukrán artistát hívott meg, és az ő személyes élettörténetüket – hagyományokat, szabadságot és szerelmet – kutatva hozták létre a produkciót.
“Lélegzetelállítóan gyönyörű, akrobatikusan lenyűgöző show” (Edinburgh Reporter)
“Szereplőinek bivalyerős színpadi jelenlétével, bravúros könnyedségével és elegáns alakításával a My Land a maga nemében egyedülálló. Igazi világszínvonal, legyünk büszkék rá!” (szinhaz.hu)
Artisták:
RODION DRAHUN
ROMAN KHAFIZOV
SERGII MATERYNSKYI
YEVHENIIA OBOLONINA
ANDRII PYSIURA
MYKOLA PYSIURA
ANDRII SPATAR
Rendező, koreográfus, látvány: VÁGI BENCE
További részletek: https://www.debreceniszabadteri.hu/programok/my-land/

2021. június 29. kedd 20:30
Rejtő Jenő – Szente Vajk – Gulyás Levente: A szőke ciklon
Öt színész huszonöt szerepben, és egy zongorista a Játékszín vígjátékában a Nagyerdei Szabadtérin!
Az élethez kell egy kis őrültség!” – és ezt Evelyn Weston személyesen hozza el nekünk, miközben egy fegyenc kíséretében az Álmodó Buddha nevű szobrocskát hajszolja, Európán és a Szaharán át. A szőke ciklon, Rejtő Jenő népszerű regényéből Szente Vajk által készített felhőtlenül szórakoztató színpadi adaptáció Őze Áron, Szerednyei Béla és Csonka András főszereplésével.
A Szegedi Szabadtéri Játékok, a Művészetek Háza Gödöllő és a Játékszín produkciója.
Szereplők:
Rejtő – ŐZE ÁRON
Magda – LÉVAY VIKTÓRIA
Apa – SZEREDNYEY BÉLA
Munkás – PUSZTASZERI KORNÉL
Szomszéd – CSONKA ANDRÁS
Zongorán közreműködik – ERŐS CSABA
Mindig velünk – JÓZSA IMRE
Rendező: SZENTE VAJK
További részletek: https://www.debreceniszabadteri.hu/programok/a-szoke-ciklon/

A Nagyerdei Szabadtéri Játékok további programjairól bővebben itt: https://www.debreceniszabadteri.hu/hirek/2021-ben-az-elmenyrengeteg-ismet-kitarja-kapuit/