Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Kezdetét vette a tavaszi bébibumm a Debreceni Állatkertben

Az idei év is eseménydúsnak ígérkezik az ország legnagyobb jávorantilop-csordájában, ahol rögtön a tavasz első napján, március 1-jén egészséges bikaborjú jött világra mintegy 9 hónap vemhesség után. Bár még jó ideig anyja gondoskodását élvezi majd, az apróság már kíváncsian ismerkedik környezetével és tavaly született pajtásaival az Afrika-panoráma kifutóban, ahol az újranyitást követően a látogatók is megtekinthetik az immár nyolctagú csapatot. A jávorantilop hazánkban igazi állatkerti ritkaságnak számít, hiszen csak Győrött és Debrecenben látható, az utóbbi intézményben viszont évről évre új utódokkal is találkozhatunk.

Az Afrika déli és keleti szavannáin őshonos jávorantilop (Taurotragus oryx) a második legnagyobb ma élő antilopfaj; egy kifejlett bika akár a 180 cm-es marmagasságot és az egytonnás testtömeget is elérheti. Méreténél nem kevésbé impozánsak a homokszínű vagy vöröses szőrzetén húzódó függőleges fehér csíkok és többszörösen csavart, egyenes szarva, amely gyakran meghaladja a félméteres hosszt. A fajt főként az élőhelyvesztés és a húsáért, bőréért és trófeájáért való orvvadászata veszélyezteti, így szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) fenyegetett fajokat tartalmazó Vörös Listáján.

Hírlevél