Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Négynapos kortárs képzőművészeti ünnep Debrecenben

Májusban ismét a kortárs képzőművészeté a főszerep Debrecenben: a tavalyi nagy siker után idén újra megrendezésre kerül a Debrecen Art Week. A város egyik legizgalmasabb kortárs képzőművészeti programsorozata 2025. május 15–18. között várja az érdeklődőket gazdag programkínálattal, a város számos pontján elérhető, sokszínű művészeti élményekkel.

A Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának kezdeményezésére és támogatásával, valamint 16 helyi művészeti intézmény, iskola, egyesület és alkotó összefogásával megvalósuló négynapos eseménysorozat célja, hogy reflektorfénybe állítsa Debrecen kortárs képzőművészeti életének sokszínűségét és értékeit.

A Debrecen Art Week ideje alatt több kiállításmegnyitóra is sor kerül, köztük:

  • Az Alkoss Szabadon Művészeti Pályázat kiállításmegnyitója – május 15., Új Városháza Galériája (Kálvin tér 11.)
  • Donka Péter: Az egyetemen hagytam az ecsetjeimet – megnyitó: május 15., Debreceni Német Kulturális Fórum (Batthyány utca 24.)
  • Léptek nyomán – Vigh Levente fotókiállítása – megnyitó: május 15., DESZ24 udvara (Batthyány utca 24.)
  • Medgyessy a Medgyessyben – Rendhagyó teregetés – megnyitó: május 16. Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum és Debreceni Irodalom Háza (Péterfia utca 28.)
  • „Erdélyben születtem” – Bényi Árpád kiállítása a Kiss–Nagy házaspár gyűjteményéből – megnyitó: május 15., Partium Ház (Piac utca 81.)
  • „Összekoccannak a molekulák” – parafrázis a művekben – megnyitó: május 16., Új Galéria (Széchenyi utca 1.)
  • 34. Debreceni Tavaszi Tárlat – Megnyitó és díjátadó ünnepség – megnyitó: május 17., 17:00, Bényi Galéria (Hunyadi utca 1–3.)
  • Kísérletek fotográfiára – Válogatás a 90 éves Debreceni Fotóklub legújabb munkáiból – megnyitó: május 17. Piac utca 20.

A kiállításmegnyitók és workshopok mellett különleges programként várja az érdeklődőket a SKICC – Debreceni Animációs Filmnapok is, amely május 16–18. között kerül megrendezésre az Apolló Moziban. A Váczi Lilla és Komlódi Judit szervezésében megvalósuló esemény az animációs műfaj sokoldalúságára és vizuális erejére hívja fel a figyelmet, és színesíti a Debrecen Art Week palettáját.

A programok díjmentesen látogathatók, és minden korosztály számára kínálnak értékes művészeti tartalmakat – a kortárs festészettől és fotográfiától kezdve az animáción és rendhagyó tárlatvezetéseken át egészen a közösségi művészeti élményekig.

Új Városháza Galériája (Kálvin tér 11.)

Az Alkoss Szabadon Művészeti Pályázatot először 2022-ben hirdették meg.

A kiírók célja mind a mai napig, hogy felkarolják és alkotásra ösztönözzék a fiatalokat,

segítséget nyújtsanak a tehetségük kibontakoztatásához, és támogassák a hátrányos körülmények között élő gyermekeket. 2023-tól az Alkoss Szabadon Fiatal Művészekért Alapítvány szervezi meg a pályázatot szakmai partnerek együttműködésével. Az Alapítvány vezetői egytől egyig mind azért dolgoznak, hogy a művészetekre fogékony fiatalok hosszútávon találják meg az útjukat a művészeti pályán. 2025-ben Mi leszek, ha nagy leszek címmel, 3 korosztályban indult útjára a pályázat a Kölcsey Központban. A díjazott fiatalok munkái az Új Városháza Galériában tekinthetők meg.

Idén két izgalmas témában várjuk az alkotásokat:

1. „Fesd meg a kedvenc játékod egy képben!”

Minden fiatalnak van egy kedvenc játéka, legyen az egy társasjáték, egy videojáték vagy egy közös játék a barátokkal. Ezzel a témával arra bíztatjuk őket, hogy egyedi látásmódjukkal ragadják meg ezt a különleges emléket.

2. „A Remény”

2025 a Szentév, Ferenc pápa kezdeményezésére. Ennek kapcsán arra kérjük a fiatalokat, hogy gondolják át, mit jelent számukra a remény, és ezt öntsék képi formába.

https://www.alkossszabadon.com/index.php

Megnyitó: május 15., 14:00

Nyitva: május 15., 15–18 óráig, május 16., 8–14 óráig, a fesztiválzárást követően május 25-ig, hétköznap 8–16 óráig

================================

Debreceni Német Kulturális Fórum (Batthyány utca 24.)

Donka Péter: Az egyetemen hagytam az ecsetjeimet

Donka Péter nyíregyházi születésű, jelenleg Debrecenben élő képzőművész és tanár, aki a Pécsi Tudományegyetem festőművész szakán szerzett diplomát 2016-ban. Az utóbbi években a rajzolás művészete foglalkoztatja. Virtuózan megformált figurális képei az emberi jellem- és lélekábrázolás finom vonásait hordozzák, amelyekből az érdeklődök már kaphattak némi ízelítőt a Műcsarnokban és a MODEM-ben. Az Art Weeken megnyíló kiállításán Donka szakít kedvenc időtöltésével, a rajzolással és visszatér a festészethez. Grafikai megoldásai ezúttal egy festészeti eszköztárral kiegészülve nyújtanak élményt a látogatóknak. A tárlatot megtekintve pedig remélhetőleg választ kapunk arra a kérdésre is, hogy baklövés volt-e, hogy a művész az egyetemen hagyta ecsetjeit.

Megnyitó: május 15., 16:00

Nyitva: május 28-ig, hétfő, szerda 13–17 óráig, kedd, csütörtök, péntek 8–12 óráig

Workshop

„Experience Painting, Creation, Me-Time” (Czibere Art exhibition, open studio, mini-workshop, discussion) Saturday, 17th May, 2025 from 9 to 12

================================

DESZ24 udvara (Batthyány utca 24.)

Léptek nyomán – Vigh Levente fotókiállítása

A véletlenszerűségek szoros lekövetésére, az esetlegességek tudatos, esztétikailag kidolgozott megjelenítésére csak az vállalkozhat, akinek tekintetét nem tompítja el mindaz, amit szokványosnak szokás nevezni. Együtt mozog az alanyokkal, a reakciókészségét pedig arra használja, hogy észrevétlenné váljon, ugyanakkor gyanakvó maradjon minden iránt, ami elsőre átlagosnak látszik. Erről tanúskodnak a street- és a szociofotózás gyakorlatait is követő Vigh Levente képei, amelyek felmutatják a mindennapokhoz történő odafordulásnak azt a lehetőségét is, amely a szenvtelen ismétlődés helyeiből a megismételhetetlen jelenségek megmutatkozási terepévé minősítheti át életünk – még természetközeliségükben is – urbánus színtereit. Ezek a fotók nem csupán rögzítik a pillanatokat, hanem értelmezik is azokat, ezért egy olyan világérzékelés lenyomataiként tekinthetünk rájuk, amely a jelenlét mélyebb megélésére ösztönözhet bennünket, a fotográfusi figyelem segítségével szervezheti újra viszonyunkat saját környezetünkhöz. Az elidőzésre késztető képek egymásmellettisége haladás-logika szerinti narratívát teremt, amelyben éppúgy helyet kap az ismeretlen és az ismerős, mint a kiszámítható és a szeszélyes. A kiállítás a címével utal a rögzítés nyomhagyási mozzanatára, de a fotók elrendezésére is, amely a lépések mintázatát igyekszik színre vinni, ezáltal megidézve a mozgás, vagyis az alkotás folyamatát.

Megnyitó: május 15., 17:00

Nyitva: június 29-ig

================================

Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum és Debreceni Irodalom Háza (Péterfia utca 28.)

Medgyessy a Medgyessyben – Rendhagyó teregetés

A rendhagyó helyszíneken és formákban megrendezett kiállítások mindig nagy érdeklődést válthatnak ki a nézők körében. A két intézmény (a Déri Múzeum és a Medgyessy Ferenc Gimnázium Művészeti Szakgimnázium és Technikum) hagyományosan jó kapcsolata előlegezte meg azt a gondolatot, hogy a művészeti képzésben tanuló diákok ismét a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum falai közt mutassák be alkotásaikat. Idén harminc éve látható együtt a Munkácsy-trilógia a Déri Múzeumban. E jeles alkalom ad lehetőséget arra, hogy a gimnázium diákjai kortárs szemléletű parafrázisokat készítsenek a híres festmények nyomán. A kültérre tervezett tárlat a zászló alakzatot is használja installációs formaként, amely még érdekesebbé teheti az eredeti műtárgyakat. Mindemellett pedig a diákok önálló üzeneteket fogalmazhatnak meg az inspiráló képek kapcsán. A kollázs-dekollázs és a hagyományos festészeti technikák mellett felbukkannak majd a pop-art és a street art stílusjegyei is.

Megnyitó: május 16-án, 16:00

Nyitva: május 15–18., 10–18 óráig

================================

Apolló Mozi

SKICC – Debreceni Animációs Filmnapok május 16–18. között

Második alkalommal kerül megrendezésre a SKICC – Debreceni Animációs Filmnapok az Apolló Moziban Váczi Lilla médiaművész ès Komlódi Judit kèpzőművész szervezésében. Az esemény célja, hogy növelje az animációs filmek iránti érdeklődést a keleti régióban, és erősítse a hazai oktatási intézmények (MOME, EKKE, METU, Medgyessy, Kós) közötti együttműködést. A programok között lehetőség van megtekinteni diákfilmeket, animációs rövid- és egészestés filmeket, részt venni workshopokon, illetve kuriózumként hazai rendezők masterclass előadásain is, ahol a filmkészítés titkaiba avatnak be minket.

Az esemény minden programja ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Részletes programok és regisztráció az Apolló Mozi oldalán.

https://www.facebook.com/events/2017004162160822

https://apollomozi.hu/…/skicc-debreceni-animacios…/

================================

MODEM (Hunyadi utca 1–3.)

MODEM, Project Space: Debrecen–PairidaezaVigh Levente cívis életképei

Vigh Levente a debreceni építész, Harangi Attila kérésére csatlakozott a debreceni cívisházak és lakóik történetének dokumentálási folyamatába. A kiállítás alapja a helyszínbejárás során készített fotósorozat a házakról és lakóikról, illetve az interjúk formájában rögzített történeteik. A jelenlegi lakóktól elsőkézből megismert, személyes hangvételű elbeszéléseket feldolgozó fotóesszé nemcsak az egyes házak történetét tárja elénk, de átfogó képet ad Debrecen még megmaradt cívisházairól, azok különleges architektúráiról, erről az unikális kulturális örökségről, valamint a bennük élők emlékeiről.

Nyitva: június 8-ig, hétfő kivételével minden nap 10–18 óráig

================================

Partium Ház (Piac utca 81.)

„Erdélyben születtem” – Bényi Árpád kiállítás a Partium Házban a Kiss-Nagy házaspár gyűjteményéből.

Bényi Árpád (1931-2006) Erdélyben, Dicsőszentmártonban született, később Debrecenben telepedett le. A hajdúböszörményi és a hajdúnánási művésztelep állandó tagjaként, Medgyessy és Holló László díjat érdemelt ki. Debrecen város díszpolgáraként sem feledte el szülőföldjét, szimbolikus híd Erdély és Debrecen között.

A festményekből és litográfiákból álló tárlatot Vitéz Ferenc irodalomtörténész nyitja meg, akit személyes ismeretség fűzött a művészhez.

Megnyitó: május 15., 18:00

Nyitva: május 16-án, a fesztiválzárást követően június 12-ig, hétköznap 9–17 óráig

================================

Új Galéria (Széchenyi utca 1.)

„Összekoccannak a molekulák” – parafrázis a művekben

A parafrázis görög–latin eredetű szó, jelentése: hozzámondás, kifejtés, körülírás, átdolgozás, átfogalmazás. Eredetileg az irodalomban használt fogalom: egy irodalmi mű tartalmilag hű átírása az értelmezés, a népszerűsítés szándékával, vagy valamilyen művészi hatás elérése érdekében. Tágabb értelemben minden szabad átköltés, fordítás parafrázis.

A képzőművészetben azokat a képeket tekintjük parafrázisnak, amelyek kiindulópontja egy másik mű, s amelyekben az alkotó újraértelmezi más művész alkotását oly módon, hogy az eredeti kép felismerhető marad az újonnan létrejövő alkotásban; ezek újító, személyes formában reflektálnak az eredeti műalkotásra, a korszak jellegzetes stílusjegyeire.

Az Új Galéria Art Week kiállításán erre a játékra hívja a művészeket és a nézőket.

Megnyitó: május 16., 19:00

Nyitva: június 7-ig, naponta 14–16 óráig

================================

Bényi Galéria (Hunyadi utca 1-3.)

34. Debreceni Tavaszi Tárlat

Idén immár 34. alkalommal látható a Kölcsey Központ Bényi Galériájában a Debreceni Tavaszi Tárlat, a képző-, fotó- és iparművészetet hivatásszerűen művelő helyi és a városból elszármazott alkotók fóruma. A sorozatban a festészet és a grafika/fotográfia kétévenkénti váltásban mutatkozik be, plasztikát pedig minden évben fogad a kiállítás. Az idén a festészet áll a tárlat középpontjában.

Az esztétikai élmény mellett a seregszemle nyilvánossága arra is alkalmat teremt, hogy a helyi művészek megmutassák egymásnak és a nagyközönségnek, hogy aktuálisan mivel foglalkoznak. A Tavaszi Tárlat megnyitója és díjkiosztója a helyi képzőművészeti élet kiemelkedő eseménye, ahol művész és közönség találkozhat egymással.

Megnyitó és díjátadó ünnepség: május 17., 17:00

A kiállítás 2025. július 6-ig látogatható a Kölcsey Központ (4026 Debrecen, Hunyadi u. 1–3.) nyitvatartási idejében:

naponta 10:00–18:00 óráig, esti rendezvények alkalmával 19:00 óráig.

================================

GRAFIKUSMŰVÉSZEK AJTÓSI DÜRER EGYESÜLETE

GADE-székháza, Belvárosi Alkotóműhely (BAM) (Szent Anna utca 18., bejárás a Kossuth utcai UniCredit Bank melletti parkoló felől!)

Vonalhistóriák – A GADE tagok egyedi rajzkiállítása

A (sokszorosított) grafikai alkotások megszületése előtt általában rajzokat, vázlatokat készít a grafikus. Ilyen szénnel, krétával, ceruzával, filctollal, golyóstollal, lavírozott tussal, diófapáccal készített előtanulmányokból láthatnak ízelítőt a látogatók, melyek éppen attól egyediek és karakteresek, hogy az alkotó – tudatában a tévedés lehetőségeinek – itt még bátran kísérletezik. Hasonló módon teszi ezt, ahogyan például a szépíró a sokszor áthúzott, javított kézirataival, amiből még nem ismerhető fel a végleges szöveg, a később nyomtatásban megjelenő vers.

Az egyesület tagjai remélik, hogy úttörő kezdeményezést indítanak el azzal az ötletükkel, hogy a megvalósított mű megszületése előtt bemutatják próbálkozásaikat, kísérleteiket, amik önálló alkotásként is megállják a helyüket.Kiállító művészek: B. Orosz István, Barabásné Kovács Viktória, Bugyi István, Burai István, Csorján Melitta, vitéz Dombi Géza Zsigmond, Fátyol Zoltán, Fehér Csaba, Gonda Zoltán, Imreh Sándor, Kurucz Timea, L. Ritók Nóra, László Ákos, Lente István, Lukács Gábor, Móré Mihály+, Subicz István, Szepessy Béla, Papp Károly, Tamus István, Toró József, Tóth M. Zsuzsanna, Velényi Rudolf.

Nyitva: május 15–18., 10–16 óráig

NYITOTT MŰHELY

Fakultatív képzőművészeti foglalkozás a helyszínen jelentkező gyermekeknek. Ismerkedés a grafikai eszközökkel és technikákkal.

május 17., 10–12 óráig

GRAFIKAI WORKSHOP

Színes nyomatok készítése grafikai eljárások segítségével. Meghívott vendég: Varga József grafikusművész. Jelentkezés: 0–99 éves korig a helyszínen.

================================

Emlékkert (a Kálvin téren, a Nagytemplom és a Református Kollégium között, a Püspöki hivatal szomszédságában)

Kós Károly Művészeti Szakgimnázium, Technikum és Kollégium

„Fresh-KÓS” flashmob kiállítás és workshop

A jelen pillanat, az itt és most tudatos megélésének gondolata idén is a kósosok fókuszába kerül. A tanárok és az alkotóművészet együttes hatása a diákok egész életére kihathat, szemléletüket pozitívan formálhatja. A növendékek a képzésük során megtapasztalhatják és elsajátíthatják egyrészt az elmélyülés és befelé fordulás, másrészt a külvilág megfigyelésének technikáját. Megérthetik és megtanulhatják, hogy a ma tettei hogyan formálják a holnapot.

Az Emlékkertben a kósos tanárok és diákok minden nap új tematikával várják a látogatókat.

Nyitva: május 15–18., 16–18.00 óráig

================================

Vojtina Bábszínház (Kálvin tér 13.)

Köldökzsinór – Szász Zsuzsanna képzőművész kiállítása

„A köldökzsinór az ősi kultúrákban a megtermékenyítő erő jelképe. Egy új élet kialakulásának esszenciája. Szerepe van a táplálásban, általa kezdődik a prenatális tanulás. Összeköt a kitágítható világgal, az élet misztériumának titkát őrző híd.

A kiállítás egy képzeletbeli időutazás, kísérlet a világ megfigyelésére, megértésére, a földi és az égi síkok, sötétség és világosság, jó és rossz belső tulajdonságaink, karaktereink szembeállítására. Kísérlet tökéletlenségeink és jóságaink felfedezésére és megváltoztatására.”

Szász Zsuzsát a színházi világban báb- és jelmezkészítőként ismerhettük meg, alkotott a Csokonai Színházban és a Vojtina Bábszínházban is. Többféle művészeti közvetítő formában tevékenykedik: fest, textilképeket varr, hímez, különleges tárgyakból, tárgytöredékekből, természeti formákból objekteket épít. Vallja, hogy a tárgyak emlékezetét meg kell hallani, mert aki erre fogékony, az transzformációk során képes új jelentéseket adni azoknak. Művészetének fókuszai az elmúlás, a metamorfózis, az emlékezés, az átörökítés és a szépség. A természetre rezonál, az univerzum harmóniáit kutatja, meditatív, kizökkentő látványokat alkot, amelyekben az újjáteremtett múlt ornamentikus felületei szólalnak meg.

Nyitva: május 15–16., 9–17 óráig, május 17. zárva, május 18., 9–12 óráig

================================

Piac utca 20.

Műhelytitkok 13. – Válogatás a Debreceni Fotóműhely legfrissebb fotóiból – Seres Géza fotóművész workshopja

A fotóműhely pop-up kiállítása mellett a művészek workshopokat is tartanak. A kiállítás terében egy nagy camera obscurát alakítanak ki, ahol a „camera” belsejében lehet megtapasztalni a varázslatos jelenséget: az utca szemben lévő oldalán zajló eseményeket fejjel lefelé lehet megfigyelni.

A camera obscura készítő workshop mint „alkotói kaland”, mint érdekes demonstráció egy „varázslat” a szemünk előtt, egy gyors és közvetlenül megtapasztalható sikerélmény, amivel azonnali eredményeket érhetünk el. A camera obscura működési elvének közvetlen megtapasztalása az iskolai ismeretekhez jutás közérthető, mégis látványos módja.

Megnyitó: május 15., 15:00

Nyitva: május 15–18., 14–18 óráig (kiállítás és workshop)

Kísérletek fotográfiára – Válogatás a 90 éves Debreceni Fotóklub legújabb munkáiból

Az elmúlt 90 év fotótörténetének három virágzó korszaka volt. Az első az aranykor, ami a megalakulástól – mert még a háború idején is pezsgő kulturális élet folyt a városban – 1944-ig tartott. Ugyanilyen nagyszerű, fényes korszak jellemezte a hetvenes éveket, amikor számos meghatározó, országosan és nemzetközileg is ismert, elismert fotográfus dolgozott Debrecenben. A Fotóklub harmadik virágkora a jelenlegi időszak, aminek ez a most nyíló tárlat is bizonyítéka, ahol képzőművészeti ihletésű alkotásokat mutatnak be a tagok..

Fotózz, és fotóddal légy részese egy kiállításnak!

Fotós-táncos workshop a Gradient Kortárs Balett táncosainak közreműködésével, ahol a szabad, spontán, kortárs táncot az egyesület fotósai és az érdeklődők is megörökíthetik. A workshopon készített képeket másnap ugyanitt a fotóklub egy rögtönzött kiállításon mutatja be.

Fotós-táncos workshop: május 16., 15:00

Ha részt vettél és fotóztál a workshopon, ha szeretnéd látni a legjobb digitális képed nyomtatásban a falon, most lehetőséged van bemutatni azt egy pop-up kiállítás keretében, melynek délután még megnyitója is lesz.

Megnyitó: május 17., 15:00

Workshop

Műtermi fotózás, makrofotózás: tippek, trükkök, eszközök, bemutatjuk az objektívek, közgyűrűk használatát, valamint azokat olyan eszközökkel egészítjük ki, melyekkel lehet állványt, világítást, derítést csinálni.

Fotózás mobillal: a mobil saját kamera programjának beállításai, élesség, fényerő, képkivágás, felbontás, segédvonalak használata, illetve az utómunka alapjai.

Cianotípia fotogram készítése: az előzetesen felkent papírra tárgyakat, növényeket helyezve készíthetünk képeket, melyeket helyben levilágítunk, majd előhívunk.

Kvíz: 13+1 teszt a magyar fotográfia történetéből, a látogatók nyereménytárgyakért játszhatnak, melynek során tudásukat tesztelhetik fotográfiai ismereteikből.

Nyitva: május 15–18., 14–18 óráig (kiállítás és workshop)

Műteremtúra

Ismerje meg közelről a Debrecenben élő képzőművészeket és munkásságukat ott, ahol a művek keletkeznek!

május 16., 17–19 óra: műterembejárás Tamus Istvánnál (Blaháné 4. 3/9.)
május 17., 10–12 óra: műterembejárás a Subicz–Palotai házaspárnál (Vármegyeháza utca 6/1.)
május 17., 16–18 óra: műterembejárás Szabó Károlynál (Piac utca 58., tetőtér 17.)

================================

Az Art Week kiállításai és eseményei ingyenesen látogathatók.

Hírlevél