Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Libaúsztató helyén Debrecen első lakótelepe

A Méliusz Juhász Péter Könyvtár legújabb helytörténeti kiállítása Libaúsztató helyén Debrecen első lakótelepe – Libakert címmel nyílik 2021. június 8-án 17 órakor a MÉLIUSZ Újkerti Könyvtár és Közösségi Térben.

A kiállításból az érdeklődők megismerhetik a libakerti lakótelep történetét, a területen működő intézményeket, közösségi tereket és a városrész köztéri művészeti alkotásait is.

A tárlat anyagát a helytörténeti gyűjtemény dokumentumtárából és a lakosok által felajánlott fotókból válogatta és szerkesztette Czeglédiné dr. Lovas Enikő történész.  Az eseményekhez kapcsolódva az érdeklődők helytörténeti kvízt is kitölthetnek, a megfejtők között könyveket sorsolnak ki.

A Méliusz Juhász Péter Könyvtár minden zárt térben igénybe vehető szolgáltatása védettségi igazolványhoz kötött. Így a 18 év felettiek számára csak védettségi igazolvánnyal, valamint személyazonosító okmánnyal látogatható a kiállítás. A 16 és 18 év közöttieknek is igazolvány szükséges a belépéshez vagy azzal rendelkező felnőtt kísérő. A 16 év alatti látogatók csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretével léphetnek be.

A program a TOP-6.9.2-16-DE1-2017-00005 Helyi közösségfejlesztés Debrecen2 városrészen pályázat keretein belül valósul meg.

A kiállítás 2021. június 29-ig látogatható a könyvtár nyitvatartási idejében.

Hírlevél