Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Magyarország 365 fotópályázat vándorkiállítás Debrecen főterén

Debreceni alkotók munkáit is megismerhetik az érdeklődők a Magyarország 365 fotópályázat vándorkiállításán, ami Debrecen belvárosi sétálóövezetében nyitott meg november 24-én. A tárlat anyagát az országban először a városban mutatják be a szervezők. A szabadtéri kiállítás megnyitóján Dömötör Csaba államtitkár azt mondta: a 130 kép azt mutatja be, milyen szép, érdekes és változatos Magyarország.

A Magyarország 365 idei pályázat díjnyertes alkotásán a fényképész a Magyar Zene Házát örökítette meg sajátos szemszögből. Debrecen főterén 130 alkotást ismerhetnek meg az arra sétálók. A képek mindegyik a Magyarország 365 fotópályázatra benyújtott mű. Az elmúlt négy év legjobb képei mutatkoznak itt be.

– Ugyanaz a három műfaj köszön vissza, mint a pályázatnál, tehát természet és táj, az épület és az életképek, de ez itt nincs külön kiemelve. Inkább úgy kell ezt itt szemlélni, mint egy gigantikus képriportot Magyarországról – fogalmazott Kaiser Ottó fotográfus, a zsűri elnöke.

A csergető hortobágyi pásztorokról illetve az Aquaticum Debrecen Strandon szórakozó fiatalokról készült képek debreceni fotósok munkái.

Ez is mutatja, hogy a város és térsége nemcsak a fényképészeknek, de a turistáknak is izgalmas és érdekes helyszín, mondta a kiállítás megnyitóján Széles Diána alpolgármester.

– Megkaptuk ezt a lehetőséget a kormánytól – és azt gondolom, hogy éltünk is vele –, hogy 2010 óta egy olyan turisztikai fejlesztési hullámot indítottunk itt a régióban, amivel ki tudjuk szolgálni az idelátogató turistákat – fogalmazott Széles Diána.

A Magyarország 365 pályázat négy éve indult és hatalmas sikert aratott. Az elmúlt években 120 ezer fotót küldtek be az alkotók a pályázatra, csak idén 38 ezret. Az alkotásokból azért készült el a vándorkiállítás, hogy megmutassa: Magyarország szép, változatos és érdekes hely, mondta a debreceni megnyitón Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára.

– A képek sokféle nézőpontból és sokféle árnyalatban mutatják be Magyarországot, de egy dolog közös bennük. Nem a tökéletességről szólnak, hanem egy olyan helyről, amelyhez a mindennapi nehézségeink ellenére makacsul kötődünk és amelyet szeretünk – mutatott rá Dömötör Csaba.

Debrecenben az ünnepek végéig, január 6-ig látható a különleges tárlat.

Szöveg forrása: Dehir.hu
Képek forrása: Debrecen városa Facebook-oldal

Hírlevél