Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Meggyújtották a második gyertyát a város adventi koszorúján

Csakúgy, mint az első adventi vasárnapon, 2021. december 5-én is az Emlékkertben lobbant fel a gyertyaláng. Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatát Puskás István alpolgármester képviselte az ünnepségen.

Advent második gyertyája a reménységet szimbolizálja. Puskás István ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy az utóbbi két évben inkább volt részünk gondokban, mint boldogságban és derűben, ebben a helyzetben pedig különösen fontos, hogy a „jövőbe vetett türelmes hittel várjuk a jót”. Az alpolgármester hozzátette: az advent közösséggé formál, hiszen a gyertyagyújtás tradíciója a múlt, a közös cselekvés a jelen, míg az ünnep várása a jövő tekintetében köti össze emberek millióit.

A második adventi gyertya meggyújtása előtt Asztalos Richárd, a Debreceni Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze, valamint Sipos Barnabás a Debreceni Szentháromság Magyar Ortodox Egyházközség parókusa mondták el gondolataikat, míg az ünnepi műsorban közreműködött a Debreceni Szentháromság Magyar Ortodox Egyházközség kórusa, a Kölcsey Ferenc Gyakorló Általános Iskola Kicsinyek Kórusa, Bakota Árpád, a Csokonai Színház színművésze, valamint az ORT-IKI Báb- és Utcaszínház.

Hírlevél