Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Mikulás-hétvége a Sziget-kék Tematikus Parkban

Mikulás-programokkal és a remény gyertyájának meggyújtására várják a családokat advent második hétvégéjén – 2022. december 3-4-én – a debreceni, Oláh Gábor utcai Sziget-kék Tematikus Parkban a BMW Group Gyár Debrecen támogatásával.

Az eseményről sajtótájékoztató keretében adott előzetest Széles Diána alpolgármester, a Debreceni Karitatív Testület társelnöke, Jenei Réka, a BMW Group Gyár Debrecen kommunikációs igazgatója, Nagy Gergely Sándor, a Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és Kiss Judit Erzsébet, a Sziget-kék Tematikus Park létesítményvezetője 2022. november 29-én.

A tájékoztatót kis zenei produkció vezette be Domján Viktória fuvolaművész, Nagy Mária programszervező és Kiss Judit Erzsébet létesítményvezető előadásában, máris bemutatva azt a csengettyűjátékot, melyet majd a gyerekek is kipróbálhatnak.

Széles Diána bevezetésként kiemelte, hogy ez a Mikulás-hétvége egy remélhetőleg hosszú és gyümölcsöző kapcsolat egyik eleme, hiszen a BMW Group Gyár Debrecen számára városunkban is fontos a társadalmi felelősségvállalás. Az alpolgármester azt is hangsúlyozta: napjainkban egyetlen debreceni, egyetlen magyar család sincs könnyű helyzetben, azonban ezzel az ingyenes rendezvénnyel most nem csak nekik szeretnének kedveskedni a szervezők, hanem azoknak is, akik az Ukrajnában zajló háború elől menekültek hozzánk. Jelenleg Debrecenben összesen 300 kárpátaljai, illetve ukrajnai menekült mindennapi életét segíti a Dorkász Szolgálat és a Debreceni Karitatív Testület. Most őket is meginvitálják a Mikulás-hétvégére. Az esemény házigazdája, a Nagyerdei Kultúrpark, illetve a Sziget-kék Tematikus Park egyébként úgy tervezi a programokat, hogy december 4-én – vasárnap – 17.00 órára a Kossuth téri városi második adventi gyertyagyújtásra is odaérhessenek a résztvevők.

Jenei Réka, a BMW Group Gyár Debrecen kommunikációs igazgatója örömének adott hangot annak kapcsán, hogy ennek a hétvégének a megrendezéséhez segítséget tudnak nyújtani. Mint elmondta, a BMW Group néhány nappal ezelőtt bejelentett új debreceni beruházása – egy akkumulátor-összeszerelő üzem létesítése, mely 2025 végéig 500 új munkahelyet teremt – kapcsán is elhangzott, hogy milyen fontos, kiemelt jelentőségű a BMW Group számára az egész világon a társadalmi felelősségvállalás, a helyi közösségek melletti elköteleződés. A BMW Group Gyár Debrecen hasznos és támogató tagja kíván lenni a debreceni közösségnek is. Azt szeretnék: a debreceniek érezzék azt, hogy a BMW Group Gyár Debrecen fontos és hosszú távon elkötelezett partnerük, érezzék azt, hogy komoly támogatóként van jelen a városban. Erre gondolva döntöttünk az adventi kuckó, és a főtéri jégpálya támogatása mellett is, s már most látható, hogy ezzel nagyon nagy örömet szereztek sok debreceni, illetve a régióban élő családnak. Jenei Réka kiemelte, hogy fontos partnerre találtak a Debreceni Karitatív Testületben. – Ez nem véletlen, hiszen az a munka, amit végeznek, tiszteletre méltó, nagyon sokrétű, s ezzel fontos támogatói a hátrányos helyzetű, nehéz sorsú családoknak, gyermekeknek. Ez természetesen nekünk is kiemelt célunk, és külön öröm, hogy ezen a hétvégén mind többen – köztük nehéz sorsú ukrajnai gyerekek is – részesülhetnek a segítségben, s minél kevesebbet érezhetnek gondjaikból – fogalmazott.

Nagy Gergely Sándor, a Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója megköszönte a Mikulás-hétvége támogatását. Szót ejtett a november 26-án a Debreceni Karitatív Testülettel együttműködésben rendezett AdományoZOO napjukról is. Elmondta, hogy több, mint 1200 jólelkű adakozó mozdult meg a nemes cél érdekében, ami ahhoz képest, hogy első alkalommal szerveztek ilyen eseményt, nagyon szép eredmény, s jelzi, mennyire nyitottak a debreceniek. A Mikulás-hétvége sokszínű programjai pedig segíthetnek bennünket abban, hogy egymást, egymás élethelyzetét, egymás kultúráját is jobban megismerhessük.   

Kiss Judit Erzsébet, a Sziget-kék Tematikus Park létesítményvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a parkban hétvégente is nyüzsög az élet. Szombaton délelőttönként zenebölcsibe lehet jönni a kicsikkel, délelőtt és délután pedig rajzklub működik. A rajzklubosok Kovács Lajos művésztanár vezetésével most december 4-én, vasárnap ki is költöznek majd a parkba.  A Mikulás-hétvége ingyenes programjai jellemzően szombaton és vasárnap délután zajlanak a Sziget-kéken belül különböző helyszíneken. Szombaton inkább az önfeledt vidámságé lesz a főszerep, míg a vasárnap egy picit az adventi elmélyülést is szolgálja majd. Mindkét napon lehet majd találkozni Kandúrkával, a Sziget-kék kabalacicájával, akihez vasárnap társul a Mikulás is. A közelgő karácsony jegyében folyamatosan lesznek kézműves foglalkozások, s gipszfigurákat lehet festeni, képeslapokat lehet készíteni. Szombaton a Lesz Dance Tánc- és Sportegyesület táncosai különleges jelmezekben igazi manótáncot fognak előadni. Népszerű attrakciónak ígérkezik az Alma együttes koncertje, ami ugyan zárt térben lesz majd, de a parkban tartózkodók is hallhatják a zenét. A hétvége különleges pillanata lesz a jelenleg Debrecenben élő ukrán bűvészcsalád – a Pushkásh család – fellépése. Vasárnap a Regélők énekegyüttes ad adventi koncertet,  majd a Remény gyertyájának meggyújtása után a gyerekek a sajtótájékoztatón is bemutatott csengettyűk segítségével együtt zenélhetnek a Hajdúdorogi Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola Csengettyű Gyermekkarával. Ott lesz a Mikulás-hétvégén Debrecen város szíve is. Ezt a mézeskalács-installációt eddig az adventi vásár idején a Régi Városházán láthatták az érdeklődők. Ezen a hétvégén a Sziget-kékben lesz, s a gyerekek Radics Zoltán mézeskalács-készítő iparművész útmutatása alapján felragaszthatják rá a saját maguk által díszített mézeskalácsokat. Debrecen város szívét később a Debreceni Karitatív Testület adománygyűjtő pontján, az Auchan áruházban állítják ki.

A részletes program:

2022. december 3., szombat

10:00 óra: „Csilingelő csöpp csengettyű” – zenebölcsi foglalkozás (Valentin-terem)
15:00 – 17:00 óra: Mikulás-küldetés Kandúrkával
15:00 – 17:00 óra: Debrecen város szíve – díszítés
15:00 – 17:00 óra: Diótörő és barátai – kézműves foglalkozás
15:30 – 16:00 óra: Manók a Sziget-kéken
16:00 óra: Manótánc
16:30 óra: Az Alma együttes koncertje (Tölgy Tamás-terem)
17:30 óra: A Pushkásh család – illuzionista show (Valentin-terem)

2022. december 4., vasárnap

14:00 – 16:00 óra: Találkozás a Mikulással és Kandúrkával
14:00 – 16:00 óra: Karácsonyi Sziget-kék rajzklub
14:00 – 16:00 óra: Diótörő és barátai – kézműves foglalkozás
15:00 óra: A Regélők énekegyüttes koncertje (Tölgy Tamás-terem)
16:00 óra: A Remény gyertyájának meggyújtása és a Szent Bazil kórus gyermekkarának műsora – Közös zenélés

Hírlevél