Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Online bábszínházi matinék

A Vojtina Bábszínház a járvány ellenére is igyekszik fenntartani a kapcsolatot a közönségével és arra törekszik, hogy a pandémia idejére sem maradjanak az emberek bábszínház nélkül. A műfaj szerelmesei minden héten vasárnap 10 órától találkozhatnak a társulattal, igaz, online formában: a Vojtina ugyanis ingyenes vetítéseket tart az előadásaiból a Youtube-csatornáján és a Facebook-oldalán. A vetítéseket vasárnaponként 10 órától lehet megtekinteni, majd a videógalériákban visszanézhetővé teszi őket a bábszínház.

A következő hetekben az alábbi előadásokkal várják a kicsiket és nagyokat.

Február 21.
A Csúnya kislány – online előadás

A történet fontos nézőpontból tesz fel kérdéseket önmagunk és mások elfogadására. A hívószavak: csúfolódás, kirekesztés, barátság, rend és rendetlenség.
Ki milyennek látja a másikat, mit okozhatunk azzal, ha rosszallásunkat meggondolatlanul folyamatosan a fejére olvassuk – ezen kérdések irányítják a mesénk szereplőit, no, és a csodák! Mert talán ezek is kellenek ahhoz, hogy egyszer csak másképpen cselekedjünk.
Előadásunk játékossága az egyszerűséget, az adott életkorra jellemző szerepjátékok megélését hangsúlyozza. A látvány az otthon, vagy éppen az óvodai csoportszobában azonnal kialakítható és megvalósítható bábjátékra épül. Az egyszemélyes bábos játék erőssége a ritmus, a zenei effektekkel való diskurzus, a bábbá alakított gyermekjátékok míves mozgatása.

Az előadást 3 éves kortól ajánljuk!

Február 28.
Óriásölő Margaret – online előadás

Margaret, a fiatal falusi lány hős szeretne lenni, Simon, a legkisebb királyfi pedig mesemondó. A környezetük nem érti, kineveti, kigúnyolja őket. Hogyan is lehetne egy gyenge leányból lovag? Milyen királyfi az, akit jobban érdekelnek a mesék, mint a kardforgatás?
Margaret és Simon találkozása egy rendhagyó hőstörténet kezdete, melyben nem csupán a természet erőivel, a tengeri szörnnyel és az óriással kell megküzdeniük, de le kell győzniük saját félelmeket is. Óriásölő Margaret meséje élőzenés, bábos hőstörténet, lovagregény, amely az iskolás közönségnek szól a bátorságról, az önazonosságról és a történetmesélés erejéről. Mert minden kornak szüksége van hősökre, de mesemondókra is, hogy a hősök tettei fennmaradjanak.

Az előadást 6 éves kortól ajánljuk!

Ajánló: https://www.youtube.com/watch?v=DVYA5HkFoc8&t=33s

Március 7.
Tessék engem megmenteni

„Egyszer volt, hol nem volt…” – kezdhetnék így is a mesét, mert ebben a történetben is vannak királylányok, hercegek, sőt még egy szörny is, (akit persze elvarázsoltak és alig várja, hogy valaki feloldja a varázslatot) …mégsem úgy történnek itt a dolgok, ahogyan egy szokásos „egyszer volt, hol nem volt” mesében lenni szokott. Persze a végén itt is minden jóra fordul, de addig mókás, váratlan, és tanulságos kalandokba keverednek hőseink, és már sok mindent másképp gondolnak, mint amikor elindultak.
Paul Maar meséjét klasszikus paravános játékként álmodtuk a Vojtina Bábszínház színpadára, olyan pergő játékkal, ami élmény lehet óvodásnak, felnőttnek egyaránt.

Az előadást 3 éves kortól ajánljuk!

Március 14.
Boldog képek

Mesénk egy faluról szól, ahová, ha betérünk, mosolygós emberek néznek ránk. Egy faluról, ahol a lányok viselete a tündérekéhez hasonlít. Egy faluról ahol, éjszakánként boldogok az emberek álmai, és ahol még a macskák is boldogan pödörgetik a bajszukat a tejeslábas fölött. Ennek a falunak még a neve is Boldog! Ne keressétek idegen országok térképein, hiszen a Mátra alján, a Galga folyó völgyében, Palócföldön található, Magyarországon. Gyertek velünk Boldogra, a boldogság titkát keresni!

Az előadást 4 éves kortól ajánljuk!

Ajánló: https://www.youtube.com/watch?v=helZoNH0vgY


Hírlevél