Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Szállodafejlesztések Debrecenben

Az elmúlt évek fejlesztései után újabb beruházással bővül hamarosan az Aquaticum SPA szálloda- és fürdőkomplexum. E mellett a belvárosban is új hotel nyílik.

Nagy sikert aratott az új nagyerdei strand, az Aquaticum Debrecen Strand a nyáron. Annak ellenére is, hogy az időjárás miatt kicsit később tudták megnyitni, várakozáson felüli volt a strandfürdő látogatottsága – nyilatkozta a Dehirnek Kocsik-Marossy Virág, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója. A strandon több mint 161 ezren fürdőztek idén.

Ez a siker lehet az alapja a holding tagvállalatának, a Debreceni Gyógyfürdő új beruházásának, egy új hotel felépítésének a strand és az élményfürdő közti területen. A szálloda egyelőre a tervezés fázisában van, a kiviteli tervek pályázata lezáródott, úgyhogy a 2021-es év a tervek véglegesítéséről szól majd, ezt követően kezdődik majd a beruházás.

strandhotel
A Strand Hotel látványterve

A szállodát állami támogatással építik meg. A Kisfaludy turisztikai fejlesztési programban 4 milliárd 396 és fél millió forint állami támogatást kap a debreceni önkormányzat tulajdonában álló Debreceni Gyógyfürdő Kft. a négycsillagos szálloda megépítésére és üzemeltetésére. 

A Debreceni Gyógyfürdő jelenleg a belvárosi Hotel Lycium‎ot és az fürdő szomszédságában lévő Aquaticum Hotelt üzemelteti. Az Aquaticum Hotel kihasználtsága a pandémia előtti években nagyon magas volt, igaz volt ez a járvány két hulláma közti nyári időszakra is, s már a strandberuházás bejelentésekor szó volt arról, hogy az új fürdő megteremti majd az igényt egy másik szálloda felépítésére.

Ugyancsak jelentős összeghez, közel 3 milliárd 658 millió forint támogatáshoz jut a Kisfaludy-programban a Füredi Kastély Kft. egy szintén négycsillagos szálloda létesítésére Debrecenben, mely a Smart Life Hotel Debrecen nevet viseli majd. A cég még ezen a néven pályázhatott, ám a cégbírósági adatok szerint idén márciusban átnevezték tetrecen Kft.-re (hivatalosan kis t-vel kezdődik a neve). A hotel a Darabos utca 3-7. szám alatti telken épül majd meg.

A Smar Life Hotel látványterve

Forrás: Dehir

Hírlevél