Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Újabb elismerés az Aquaticum Strandnak

Két és fél évvel a felépülése után is kap nemzetközi díjakat az Aquaticum Debrecen Strand. A Green Architecture és a Recreational Architecture kategóriában is a díjazott épületek között szerepel az idei Architecture MasterPrize megmérettetésen az Aquaticum Debrecen Strand.

A nagyerdei fürdő ebben a hónapban még egy ennél is nagyobb presztízsű nemzetközi díjat nyerhet el, ugyanis az épület a shortlistre, azaz a legjobbak közé került a nemzetközi WAN Awards-on a leisure, vagyis a szabadidő kategóriájában. A World Architecture News (WAN) és a World Interiors News (WIN) által alapított díjat idén 14. alkalommal adják át, az épületeket elismert szakemberekből álló nemzetközi zsűri bírálja el. A díjjal az innovatív, nagy képzelőerővel megalkotott épületek tervezőit ismerik el évről évre. A díjkiosztót november közepén tartják majd meg.

Bordás Péter, a BORD Építész Stúdió Kft. tulajdonosa, vezető tervezője a Dehir.hu megkeresésére elmondta, a WAN Awards Európában a tíz legelismertebb díj között van.

Számára az a meglepő, de egyben örömteli, hogy több mint két évvel a felépülése után is díjra méltónak tartja a zsűri a debreceni strandot, hiszen az építészet is kicsit olyan, mint a popzene, az újabb slágerek elvonják a figyelmet a korábbi dalokról.  

A debreceni strand, a BORD és Bordás Péter számos elismerést begyűjtött eddig is. Már a tervezési szakaszban a látványtervek alapján az elmúlt időszak legjobb pályázati tervei közé sorolta a strandot a kortárs építészetre koncentráló holland Mark Magazin, később a legnagyobb példányszámú brit építészeti magazin, a Royal Institute of British Architects címlapjára került az Aquaticum Debrecen Strand

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság és a Nemzetközi Sport- és Szabadidős Létesítmények Egyesülete szervezésében kétévente adják át a legjobb nemzetközi sport- és szabadidős létesítményeket díjazó építészeti elismeréseket. Tavaly 4 arany, 7 ezüst és 7 bronz díj talált gazdára Kölnben, ahol egyedüli magyarként a Bord Építész Stúdiót díjazták: Bordás Péter a legmagasabb, arany fokozatot vehette át a debreceni Aquaticum strandfürdő terveiért.

A legnagyobb nemzetközi építészeti platform, az Architizer által meghirdetett A+ Awards két kategóriájában is döntőbe jutott a Bord Építész Stúdió a debreceni Aquaticum strandfürdő terveivel. Ugyan a strandot a közönségszavazáson mindkét kategóriában megelőzte egy-egy másik beruházás, az Architecture +Engineering kategóriában az Aquaticum Debrecen Strand kapta a zsűri díját. Az Aquaticum olyan épületeket előzött meg, mint a közönségdíjat elnyerő dubaji Jövő Múzeuma, a kínai Skyboat, a cambridge-i Paper Store múzeum és a Crystal, a vízszintes felhőkarcoló Csungkingban.

Az Aquaticum Debrecen Strand tervezői csapata tavalyelőtt áprilisban Green Good Design díjat kapott a The European Centre for Architecture Art Design and Urban Studies és a The Chicago Athenaeum International Museum megmérettetésén. Az új debreceni strandot a világ legjobb fenntartható építészeti alkotásai közé választották.

A debreceni strand tavaly júliusban egy újabb nemzetközi magazinnál lett címlapsztori . A címlapfotó mellett hat oldalon mutatja be a fürdőt az SB Magazine. A Sport- és Szabadidő Szolgáltatások Nemzetközi Szövetsége által kiadott magazin magát a világ vezető, sport- és szabadidős létesítményeket bemutató, azok üzemeltetésével foglalkozó szaklapjaként határozza meg magát. A magazin itt olvasható.

A strand 2021-ben a Piscina & Wellness expo építészeti díjpályázatán a Közösségi projektek kategóriában nyerte meg az első díjat. A kategóriában nemcsak az épületeket, illetve innovatív megoldásait díjazzák, hanem kifejezetten a közösségre gyakorolt hatását, a városi szövetben való tudatos elhelyezését, szociális, egészségügyi és turisztikai hatásait is.

„Munkatársaimmal folyamatosan azon gondolkoztunk, mivel tudunk előállni, ami a megszokott strandlátványt bontja, hogy ne egy girbegurba csúszda fogadja a látogatókat, mint lehet azt látni sok helyen. Az volt a cél, hogy a látogató olyan élményt kapjon, egy olyan térnek lehessen a részese, mellyel még nem találkozott. Rengeteg próbálkozás után arra gondoltunk, hogy összefogunk minden medencét, s az innen feltörő vizek tetején ellebegtetünk egy napozó részt, melyre fel is lehet menni, s ahonnan indulnak az élményelemek, a csúszdák. Ezzel olyan lesz a hatása, mintha valaki a fák közé lerakott volna egy nagy jégkockát”

– beszélt korábban a koncepcióról a Dehirnek Bordás Péter vezető tervező.

Forrás: Dehir.hu

Hírlevél