Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Újévi koncert

2020 rendhagyó év volt, 2021 első napja sem kivétel ez alól. Élő, hagyományos hangverseny megrendezésére továbbra sincs lehetőség, de éppen ez biztatta arra a Kodály Filharmonikusokat és a Kodály Kórust, hogy egy különleges újévköszöntő koncertet hozzanak létre. Élve Debrecen páratlan adottságaival, a város négy meghatározó vallási felekezetének ikonikus helyszínein, a Református Nagytemplomban, a Szent Anna Székesegyházban, a Pásti utcai zsinagógában és a Görögkatolikus Metropólia helyszínein vették fel újévi hangversenyük adott helyhez illő műveit.

Nemcsak a helyszínek, de az elhangzó művek palettája is igen széles. A könnyed Händel orgonaverseny-tételtől Marcel Dupre rövid Bach-átiratáig, Dohnányi lendületes, derűs házimuzsikálást idéző c-moll zongoraötösének idézetétől kortárs kórusművekig, és jól ismert, rezekkel, ütőkkel valamint a Szent Anna Székesegyház orgonájának új spanyoltrombita-karával beragyogott pompájáig ível az újévi hangverseny zenei kínálata.

A koncert fontos eleme az emlékezés, a gyász, hiszen a leköszönő év különösen nehéz szinte mindannyiunk számára. Megrázó Purcell-kórusművekkel, és Johann Sebastian Bach nagy halotti táncával, a c-moll Passacagliával emlékeznek az elhunytakra, az egész műsor összeállítását mégis a remény és a jövőbe vetett hit hangja határozza meg.

E rendhagyó újévköszöntővel is egyértelműen jelezni kívánják: bár a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus tagjai sem vonhatják ki magukat e nehéz időszak megpróbáltatásaiból, épp most kell arra a szellemi értékre, s legfőképp arra a közösségre támaszkodni, melyet Debrecen, a zenei együttesek és a közönség hármas egysége képvisel.

A Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus Újévi koncertjét 2021. január 1-én 16 órától online lehet megtekinteni a Papageno és a DEkulT Facebook-oldalán, valamint a Debrecen Televízió adásában.

Közreműködik:
Csősz János – trombita
Somogyi-Tóth Dániel – orgona, zongora
Alexáné Kardos Ildikó és Erdélyi Zoltán – hegedű
Kissné Galuska Anikó – brácsa
Pusker János – gordonka
Vojevogyina Olga – orgona
Kodály Filharmonikusok Debrecen
Kodály Kórus Debrecen

Vezényel: Kocsis-Holper Zoltán, Somogyi-Tóth Dániel

Hírlevél