Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

ZENE, SZÍNHÁZ, OPERA – II. DEBRECENI ÜNNEPI JÁTÉKOK

2022. július 31-én, vasárnap nyílik a Debreceni Ünnepi Játékok, melynek nyitóeseményét Mozart A varázsfuvola című operáját Gemza Péter rendezésében, a Debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadon mutatják be.

A Debreceni Ünnepi Játékok és a Csokonai Színház július 22-én 11 órától Gemza Péter rendező, a Csokonai Színház igazgatója, Bocskor-Salló Lóránt, a Coopera ügyvezető igazgatója, valamint Somogyi-Tóth Dániel Debrecen főzeneigazgatója jelenlétével sajtónyilvános próbát tartott a Csokonai Fórum Latinovits Termében.

A nyilvános próba alkalmával Bocskor-Salló Lóránt elmondta, hogy az immár második alkalommal rendezendő fesztivál ebben az évben még színesebb, már összművészeti programsorozattá alakul, hiszen az operán, a színházon és a zenén túl zenés irodalmi és dokumentumfilm estekkel és gyermekelőadással is várják a nézőket. A 16 napos fesztivál középpontjában továbbra is a zene, a színház és az opera áll, és kiegészül egy operaénekeseknek tartott bel canto mesterkurzussal is. 2022. július 31. és augusztus 15. között, a város ikonikus helyszínei – a Kossuth tér, a Nagyerdei Szabadtéri Színpad, új helyszínként pedig a Csokonai Irodalmi Labor – adnak teret a produkcióknak.

A fesztivál nyitóelőadása kapcsán a produkció rendezője, Gemza Péter színházigazgató ajánlotta Mozart remekművét, mely ezúttal a Nagyerdei Szabadtéri Színpad különleges atmoszférájában új oldaláról mutatkozik meg:

A varázsfuvola különlegessége abban áll, hogy a mesebeli cselekményt átalakítja a beavatásról szóló operává. Szeretném, ha az általunk létrehozott opera kicsiket és nagyokat kiemelne a hétköznapokból, és egy különleges beavatáson vennénk részt, ahol a lélek megemelkedik.”

A július 31-i nyitás után augusztus 2-án szintén a Nagyerdei Szabadtéri Színpad telik meg muzsikával, a kivételesen gazdag magyar folklórt ünneplő Székely-est határok nélkül című néptánc és népzenei esten a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, valamint a Magyar Örökség-díjas Pál István Szalonna és Bandája lép fel majd vendégeikkel.

A II. Debreceni Ünnepi Játékok keretében, a Petőfi Kulturális Ügynökséggel és a FókuszPont Productions Kft.-vel együttműködésében szintén ezen a napon kezdődik és egészen augusztus 11-ig tart a Héthatár Irodalom és Dokumentumfilm Fesztivál, amely az irodalom, a film és a zene műfaján keresztül köti össze a Kárpát-medence művészeit a közönséggel. Augusztus 2-4. között dokumentumfilm-vetítések, közönségtalálkozók, augusztus 7-től pedig irodalmi-zenés estek, gyermekprogramok várják az érdeklődőket a Csokonai Irodalmi Laborban.

Augusztus 8-án a Kossuth tér is bekapcsolódik a programsorozatba: Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi 30. jubileumát ünneplő Mária evangéliuma című rockoperája – amely Szűz Mária történetét meséli el – a LantArt Produkció új előadásában a műfaj kiváló énekeseinek és alkotóinak közreműködésével valósul meg Juronics Tamás rendezésében, a Szegedi Kortárs Balett táncművészeivel és a Győri Nemzeti Színház zenekarának és énekkarának közreműködésével. A Máriát alakító Bordás Barbara énekművész, színésznő izgalommal várja a lehetőséget:

„Nagyon szeretem Debrecent, sok szép emlékem kötődik a városhoz. Szabadtéri színpadon mindig nagy öröm játszani, mert közelebb vagyunk a Teremtőhöz, de Mária karakterének megformálása a szabad ég alatt különösen szép szakrális élmény lesz számomra. Hálás vagyok érte, és nagyon várom!”

Augusztus 9-én a Magyarok Hollywoodban esten magyar és magyar származású hollywoodi filmesek leghíresebb műveit idézi fel a Kodály Filharmonikusok koncertshow-ja.

A Debreceni Ünnepi Játékokon idén két, saját műfajában világszerte ismert művésznő szívhez szóló, látványos gálával ünnepli születésnapját.

Augusztus 10-én Rost Andrea Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas operaénekes lesz Debrecen város vendége.

„2022-ben kerek a világ számomra. Természetemnél fogva nem szeretem a múltidézést, a jövővel foglalkozom, és mindig van egy-egy kiemelt és megvalósítandó célom. Idén ez összefügg a kerek szülinapommal, mert július 25-től turnéra indulok az országban, és ősszel majd kicsit a világban is, hogy a közönséggel együtt ünnepelhessem ezt a jeles évfordulót. Debrecen egyik kiemelt állomása lesz koncertjeimnek, hiszen kevés művésznek adatik meg, hogy a Nagytemplom előtti téren, varázslatos helyszínen énekelhessen sok ezer embernek. Nagyon várom a közönséggel az augusztus 10-i találkozást!”

A Kerek világ – születésnapi gálakoncerten több zenei műfajban is megmutatja magát, legyen az népzene, világzene, klezmer vagy jazz, és természetesen az opera sem maradhat ki.

Rögtön másnap, augusztus 11-én a magyar operett koronázatlan királynője, a Kossuth-díjas Oszvald Marika ünnepli születésnapját, aki vendégeivel ismert dallamokkal kápráztatja majd el a szabadtéri színpad közönségét. 7Oszvald Marika – operettgálán a legnagyobb slágereket énekli, és közös történeteiket eleveníti fel a művésznő Fischl Mónika, Kalocsai Zsuzsa, Szendy Szilvi, Csere László, Laki Péter, Peller Károly és Vadász Zsolt társaságában. Fischl Mónika Liszt Ferenc-díjas színésznő, énekesnő, primadonna:

Nagy örömmel tölt el, hogy megint visszatérhetek Debrecenbe, az Ünnepi Játékokra a tavalyi Bánk bán előadásunk után, egy ünnepi gálaműsorral. Az éneklés, az együtt zenélés az egyik legősibb örömforrás, egy kulcs, ami kinyithatja a nyugalom, a békesség vagy szimplán csak egy jóleső este eltöltéséhez vezető kapukat. Miért is maradnánk ki ebből?”
A gálaesten a Kodály Filharmonikusok Debrecent Makláry László és Somogyi-Tóth Dániel vezényli.

A születésnapos koncertek után egy másik jeles évfordulóról emlékezik meg a fesztivál: a Coopera ünnepi gálakoncerttel kíván tisztelegni a magyar zene meghatározó alakja, Kodály Zoltán előtt, születésének 140. évfordulója alkalmából. Augusztus 13-án a „Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy” című összművészeti gálakoncert feleleveníti a zeneszerző életművének fontos állomásait és műveit. A Novák Péter rendező-koreográfus kreatív ötletei alapján életre hívott gálaesten olyan neves szólisták mellett, mint Mester Viktória, Balczó Péter és Kendi Lajos, közreműködik a Kodály Filharmonikusok, Kodály Kórus, a Lautitia Gyermekkar és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes.

A 2022-es Debrecen Ünnepi Játékok részeként egyhetes bel canto mesterkurzus tart főként szakmai támogatást igénylő operaénekesek számára két világhírű operaénekes, Dolora Zajick és Ramón Vargas. Nyáresti operaslágerek címen augusztus 14-én népszerű operaáriákat és duetteket hallhat a közönség a mesterkurzus résztvevőinek közreműködésével.

A Debreceni Ünnepi Játékok zárásaként egy igazi klasszikus zenei csemegével várják a nagyközönséget a Kossuth térre. Augusztus 15-én a Klasszikusok Éjszakáján a Somogyi-Tóth Dániel által vezényelt Kodály Filharmonikusok Debrecen ad koncertet a világhírű művész, Ramón Vargas operaénekessel közösen. A hangverseny első részében elhangzik Antonín Dvořák IX. „Újvilág” szimfóniája, majd a műsor második felében az operairodalom legnépszerűbb tenoráriáit hallhatja a közönség.

Vadász Dániel fesztiváligazgató, a Coopera alapítója a közgondolkodást befolyásoló, komoly művészi értékkel és elkötelezett misszióval rendelkező márkát szeretne megalkotni, amely mérvadó kulturális találkozásokat fémjelez évről évre. A kultúra közösségformáló ereje miatt különösen fontos, hogy felelősen válasszanak előadásokat, amelyeket a nagyközönség elé tárnak.

„A Debreceni Ünnepi Játékok egyik nagy kihívásának tekintjük, hogy olyan történetekkel töltsük meg a fesztivált, amelyeket követően a közönségünk – a lelki feltöltődésen túl – lehetőséget kaphat egyfajta iránymutatásra, miközben azok tartalmas beszélgetésekre ösztönöznek úgy, hogy közösséget összetartó és a hagyományok közös ápolására buzdító hatásuk is van.  Olyan előadásoknak, koncerteknek, kezdeményezéseknek szeretnénk teret adni, amelyek mondanivalója akár hónapokig is foglalkoztatja a befogadókat. A debreceniek kultúra iránti elkötelezettsége kiemelkedő, ezért is tartjuk nagyon fontosnak, hogy olyan színvonalú előadásokkal gazdagítsuk a város kulturális életét, amilyeneket egy ilyen befogadói közösség érdemel. Jöjjenek el, töltődjünk együtt! Szeretettel várjuk Önöket a II. Debreceni Ünnepi Játékokon!”

Az előadásokat kedvezményes jeggyel látogathatják a diák-, pedagógus-, vagy nyugdíjas-igazolvánnyal rendelkezők. Továbbá kedvezményeket biztosítanak azon nézők számára is, akik több különböző előadásra egyidejűleg vásárolják meg jegyeiket.  

Bővebb információk és jegyvásárlás a Debreceni Ünnepi Játékok honlapján.

Hírlevél