Debrecen első és leghíresebb utcája nevében őrzi történelmét: a 16 századtól 300 éven át itt tartották a híres debreceni vásárokat. A Piac utca mai látképét a 19-20. század fordulóján nyerte el, amikor nagyszabású építkezési hullám jellemezte Debrecent. A korábban szinte kizárólag földszintes, egyemeletes házak helyét sorra váltották fel két-, három- és többemeletes épületek, melyeket a város, pénzintézetek és egyéb befektetők építtettek. A századfordulós paloták, ahogy a debreceniek hívták a századfordulón emelt többszintes épületeket, valamint a korábbi évszázadokból fennmaradt kereskedőházak számtalan helytörténeti és építészeti értéket rejtenek. A Piac utcán sétálva a Kossuth tértől a Nagyállomásig érdemes közelebbről is megcsodálni ezeket az épületeket, melyek nemcsak a város történetéről mesélnek sokat, de az építészet világába is betekintést adnak.
Állomások:
Püspöki Palota (Hatvan u. 1.)
A református egyház befektetés céljából kezdett nagy léptékű építkezésbe a Hatvan utca sarkán, Méliusz Juhász Péter református püspök egykori rezidenciájának helyén, ahova többszintes, patinás bérházat terveztek. Az épület tervezésére országos pályáztatást követően Bálint Zoltán és Jámbor Lajos fővárosi építészek kaptak felkérést 1910-ben. Az épület kivitelezése tizenöt hónapig tartott 1911 és ’13 között, az első lakók a végleges használati engedély előtt, már 1912 novemberében beköltözhettek az elkészült lakásokba. A ház első bérlői a magas bérleti díjaknak köszönhetően elsősorban városi előkelőségek – földbirtokosok, gyártulajdonosok, banktisztviselők, ügyvédek, professzorok, stb. – voltak, de laktak benne tanárok, festőművészek, cukrászok és vendéglősök is. Itt lakott több híresség is, például Szabó Elek polgármesteri titkár, Szabó Magda édesapja, valamint Hajós Alfréd és Villányi Lajos építészek, az Arany Bika Szálló és a siketek iskolájának tervezői. A köznép által Püspöki Palota néven ismert épületnek számos érdekessége van. Egyik ilyen, hogy egy negyven méter magas víztornyot helyeztek el rajta, mely az emeleti lakások számára szükséges víznyomást biztosította. Másik érdekessége, hogy az épület négy utcára néz, valamint, hogy három zárt és egy nyitott udvar, kilenc lépcsőház, függőfolyosók, számos üzlethelység, lakás, mosó- és szárítóhelység kapott benne helyet. A magyaros romantika stíluselemeit ötvöző szecessziós épület szobrászati díszítőmunkáit Tóth András, a költő Tóth Árpád édesapja készítette, az épületbelső színes kerámiáit pedig a pécsi Zsolnay-gyár szállította. A torony alatt, a homlokzaton látható a református egyház címere, melyet angyalok tartanak.
Aranybika Szálló (Piac u. 11-15.)
A mai szálloda helyén a 16. században a debreceni polgár, Bika János telke és kőháza állt. Az ingatlant 1690-ben vásárolta meg özvegyétől a város, melyen 1699-ben itt megnyitották Debrecen egyik első vendégfogadóját. A 18. század végén az épületet egy második emelettel bővítették. A híres öklelő bikát ábrázoló cégér 1810-ben került a homlokzatra (utalva az első tulajdonosra), melyet vasból vertek és rézzel vontak be. Így lett Bika János egykori kőházából Aranybika Szálló. Debrecen gazdasági és idegenforgalmi fellendülése miatt a 19. század végén a város vezetése új, nagyobb szállodát tervezett az Aranybika helyére. Az új szállodaépület tervezésével a kor egyik legjelentősebb építészét, Steindl Imrét bízták meg, akinek a nevéhez az Országház is fűződik. Az új egyemeletes, ötvenszobás szálló 1882. augusztus 20-ra készült el. Az Aranybika azonban hiába vonzotta a jómódú és értelmiségi vendégeket, a századforduló első évtizedének növekvő forgalmát nem volt képes kiszolgálni, így az alig három évtizedes létesítményt lebontották, helyére pedig egy új, minden korábbinál nagyobb és patinásabb épületet terveztek Hajós Alfréd és Villányi Lajos budapesti építészek tervei szerint. Az 1915-ben megnyitott szecessziós stílusú grand hotelben számos szolgáltatás várta a vendégeket, többek között kávéház, étterem és fürdő, de helyet kapott benne egy koncertterem és egy filmszínház is. A szállodát 1976-ban egy építészetileg igénytelen új szárnnyal bővítették, mely megjelenésében teljesen elüt a régi szárnytól. A szálloda auláját színes üvegablakok díszítik, melyek a magyar történelem és kulturális élet olyan nagyjait ábrázolják, akik valamilyen formában kötődtek Debrecenhez. A díszes üvegablakok festményein feltűnik többek között Krúdy Gyula, Fazekas Mihály, Móricz Zsigmond, Csokonai Vitéz Mihály, Ady Endre, Munkácsy Mihály, Holló László, Kodály Zoltán és Bartók Béla, az 1848-49-es forradalom nagyjai, Kossuth Lajos, Petőfi Sándor és Bem tábornok, valamint zenészek, táncosok és régi foglalkozások képviselői, mint a vőfély, a pereces, a gulyás és a mézeskalácsos. Az előcsarnokból balra nyílik a szálloda impozáns étterme, az Üvegterem. Az Aranybikában számos híresség megfordult. A második világháború végén, amikor Debrecen másodjára is az ország fővárosává vált, rövid ideig itt szálltak meg az ideiglenes kormány tagjai. Megfordult itt Bartók Béla, aki három ízben adott koncertet a díszteremben (a koncertterem a mai napig az ő nevét viseli), de visszatérő vendége volt Szabó Magda és Móricz Zsigmond is. A szálloda neves vendége volt Bem tábornok, Deák Ferenc, Vörösmarty Mihály, Széchenyi István, Bruno Kreisky osztrák és Helmut Kohl német kancellár is.
Sesztina-ház (Piac u. 23.)
Az idősebb debreceniek közül még sokan ma is Vasudvarnak hívják a Piac utca 23. szám alatti világoskék „palotát”, ahol 1819-től több mint másfél évszázadon át vaskereskedés működött. Sesztina János vaskereskedő 1819-ben alapította cégét Debrecenben, üzletét pedig jó kereskedő lévén a város főutcáján nyitotta meg. A cég hamarosan fogalommá vált a vaskereskedelemben és a város egyik legtekintélyesebb üzletévé fejlődött. Sesztina Lajos halála után a vállalkozást fia, Sesztina Jenő örökölte, az ő vezetése alatt élte fénykorát az üzlet. A Sesztina vaskereskedést 1949-ben államosították, még évtizedekig vasudvarként működött, a rendszerváltást követően szűnt meg. Az épület Piac utcai részében jelenleg Debrecen egyik legjobb étterme, az Ikon működik, hátsó, Hal köz felőli részében pedig a Sesztina Galéria található.
Simonffy utcai ikerbérház (Simonffy u. 1-2.)
Debrecen építéstörténetében és a mai értelemben vett nagyvárossá alakulás folyamatában kimagasló jelentőségűek a 19. század utolsó és a 20. század első évtizedei. Az első világháborúig tartó mintegy negyedszázadnyi időszak alatt látványos építkezések indultak városszerte, az új épületek mind nagyságukban és díszítettségükben, mind formájukra és elhelyezésükre nézve elérték a korabeli modern nagyvárosok színvonalát. Az állam, a város, a pénzintézetek és az egyházak addig szokatlan méretű, több telken elhelyezett, debreceni szóhasználattal „paloták” építésére vállalkoztak, melyek a mai napig meghatározzák Debrecen arculatát. A századfordulón épült a Simonffy utca és a Piac utca sarkán a ma is látható gyönyörű ikerbérház, ami az önkormányzat beruházása volt. 1899-ben előbb a Simonffy utca 2. (Piac utca 27.), 1900-ban pedig a Simonffy utca 1. (Piac utca 25.) számú ház készült el nagyobb részben debreceni vállalkozók kivitelezésében. A városi bérház minden üzleti és lakáscélú helyiségét szinte az átadás pillanatában bérbe is adták. A Simonffy utca 2. szám alatt többek között szatócsbolt, férfiszabó üzlet, műköszörűs-üzlet, vászon- és női divatáru kereskedés, fűszerbolt, mészárszék és húsbolt működött. Az emelet nagypolgári lakosztályait mérnökök, orvosok, bírók, hivatalnokok, a boltok bérlői, továbbá társaságok, testületek bérelték. A Simonffy utca 1. szám alatti épület földszintjén lámpabolt, szivarárubolt, kávémérés, süteménybolt, könyvkereskedés, férfiszabó üzlet, rövidáru bolt, hal- és húscsarnok nyílt. A Piac utca felé az emeleti lakásokat zömmel a boltbérlők vették ki. Az első emeletekre egyebek mellett vívóterem, a második emeletre díszterem, olvasóterem került. Az 1944-es bombázások során a Simonffy utcai házak is jelentős sérüléseket szenvedtek. Megsemmisültek a saroktornyok, és súlyos károk keletkeztek a tetőszerkezetben is. A díszes saroktornyokat 2003 decemberében építették újra. A Simonffy utca elejét két oldalról betöltő épületekben ma vendéglátóhelyek, irodák és magánlakások találhatók, Hal köz felőli részén kapott helyet a Kodály Filharmonikusok próbaterme.
Rickl-ház, Lábasház (Piac u. 41.)
Az egyemeletes klasszicista Rickl-ház a Piac utca 41. szám alatt áll, az idősebbek Lábasházként ismerik, az épület ugyanis az udvaron mai napig álló, egykor raktárnak használt lábas-ház bővítése. Szabó Magda anyai ükapja, Rickl József német kereskedő 1786-tól lakott a házban. A családi hagyomány szerint a telekre úgy esett a választása, hogy amikor először járt Debrecenben, megmérte, hány lépés a főutca, s ez a ház volt épp a közepén. Itt nyitotta meg a később városszerte híressé vált Török Császárhoz nevű vegyeskereskedését, melynek gazdag árukínálata mellett az volt a kuriózuma, hogy a plafonról egy preparált cápa lógott. A Rickl-család közel másfél évszázadig lakott az épületben, egészen annak államosításáig. A háznak híres lakói is voltak: 1849-ben, mikor Debrecen volt az ország fővárosa, Nyáry Pál, a honvédelmi bizottmány alelnöke, a belügyek vezetője és Patay József képviselő itt kaptak szállást, és többször megfordult benne Petőfi Sándor is, aki elcserélte díszkardját a ház egyik akkori gazdájának, Rickl II. József Zelmos nemzetőr-főhadnagynak lovassági szolgálati kardjával. Petőfi kardját a család sokáig itt őrizte befalazva. A háznak egykor kilenc szobája, számos iroda- és raktárhelysége volt, ma kisebb üzletek, irodák működnek benne. Az udvaron ma is álló Lábasházban panzió és pizzéria nyitott.
Svetits-bérház (Piac u. 43.)
Első ránézésre kevésbé látványos ez az épület, mint szemközti társai, viszont a Piac utca egyik legnagyobb társasházáról van szó, melynek története nem máshoz, mint a Svetits Intézethez kapcsolódik. Az 1896-ban Svetits Mátyás és felesége vagyonából alapított római katolikus leánynevelő intézet beruházásaként épült bérház 1930-ban készült el Nacsa József tervei alapján Patzó Márton építési vállalkozó irányítása mellett, aki az egyetem főépületének építésében is részt vett. Az építkezés 1929. júniusában kezdődött és 1930-ban, húsvét hetében már készen állt a ház. Hogy bérlőt találjanak a lakásoknak és az üzleteknek, nagy sajtóbemutatót rendeztek. A Svetits Leánynevelő Intézet, vagyis az apácák életének egyik bevétele folyt be ebből a bérházból évtizedeken keresztül. Az épület szobrászati munkáit a tervező-építész Patzó Márton testvére, Patzó Pál végezte, akinek több köztéri szobra is áll a városban. A Svetits-ház homlokzatára összesen nyolc domborművet alkotott. Ezek közül négy relief egy-egy gyermekalakot ábrázol, melyek a négy évszakot jelképezik – balról jobbra: tavasz, nyár, ősz, tél sorrendben. A másik négy relief szintén allegorikus ábrázolás: a mezőgazdaságot, az ipart, a kereskedelmet és a tudomány jelképezik. A különleges U-alakú épület földszintjén üzletek, felsőbb emeletein körfolyosók és polgári lakások kaptak helyet.
Csanak-ház (Piac u. 51.)
A Piac utca és Arany János utca sarkán álló Csanak-házat 1860-ban építtette Csanak József, a közeli Derecskéről származó, jobbágyból lett híres fűszerkereskedő. Csanak József az Osztrák-Magyar Monarchia idején Debrecen kultúrájának egyik legnagyobb támogatója volt. A palotát Skalniczky Antal tervezte, aki a Csokonai Színházat is. Az épület érdekessége, hogy hogy debreceni tartózkodása idején itt szállt meg többek között Jókai Mór, aki Az aranyember című regényéhez állítólag Csanak József élettörténetéből merített ihletet. A ház ma a Generali biztosítótársaság épülete.
A volt Hungária Kávéház (Piac u. 53.)
Az épület története az 1860-as évekig nyúlik vissza, már akkor is kávéház és étterem működött ezen a helyen, igaz, a mainál szerényebb, egyemeletes épületben. A ma is látható patinás épület a Debreceni Első Takarékpénztár beruházása volt, akik 1887-ben kétszintes palota építésére írtak ki pályázatot. Ebben az időben nagyívű beruházások, építkezések zajlottak a városban, melyek ismert építészeket csábítottak Debrecenbe, így a Debreceni Első Takarékpénztár pályázata iránt is nagy volt az érdeklődés. A bírálók tetszését Gerster Kálmán fővárosi műépítész tervei nyerték el, akinek pályaművét a Gregersen és Fischer fővárosi kivitelező cég valósította meg. Az ő munkájuk eredménye az épület patinás megjelenése, mely a fővárosi kávéházakéval is vetekedett. Az épület legjellegzetesebb dísze a tornyán egyensúlyozó szobor, ami Hermészt, az istenek hírnökét, az utazók és kereskedők védőszentjét ábrázolja. Az apró, ám annál részletgazdagabb szobor Strobl Alajos alkotása. A századfordulón épült palota földszintjén sokáig a Hungária kávéház működött, első emeletén a Kereskedelmi Csarnok kapott helyet, a másodikon pedig a Magyar Királyi Államvasutak debreceni üzletvezetősége bérelt irodákat egészen 1895 végéig, amikor átköltöztek mai helyükre, a Tisza-palotába. A kávéház helyén ma a McDonald’s gyorsétterem működik, ám most is jól láthatók a mauthauseni bajor gránitból csiszolt hatalmas oszlopok, amik a régi kávéház díszei voltak.
Kaszanyitzky-ház (Piac u. 57.)
A Piac utca 57. alatti épület a 19. század elején épült klasszicista stílusban, de az átépítések során barokk és eklektikus jegyeket is kapott. Az 1852-ben alakult Kaszanyitzky-féle országos hírű üveg- és porcelánüzlet működött az alsó szintjén, míg fent a kereskedő és családja lakott. 1945 után az alsó rész megmaradt a kereskedelem számára, az államosított ház felső szintjén pedig több társbérleti lakást alakítottak ki. Ma könyvesbolt működik benne, de a felújított kupolateremben és a lépcsőházban még megcsodálható az épület eredeti pompája.
24 emeletes toronyház (Petőfi tér 10.)
Debrecen egyik legmagasabb épülete, a Petőfi téren álló 24 emeletes toronyház ugyan nem tartozik a város legszebb épületei közé, helytörténeti szempontból mégis jelentős. A toronyház a város azon részén épült fel, amit a második világháborús bombázások a leginkább súlytottak. Korábban ebben a városrészben állt a város legnagyobb zsinagógája, a patinás Royal Szálló és a régi vasúti palota előtte mediterrán díszparkkal, amit egykor Népkertnek hívtak. A terület és a rajta álló épületek szinte kivétel nélkül az 1944. június 2-i amerikai szőnyegbombázás áldozatává váltak. A romeltakarítás után megindult a tér újraépítése és parkosítása – 1949-ben felállították Medgyessy Ferenc Petőfi-szobrát, sokemeletes lakóházakat emeltek, parkot létesítettek, 1961-ben megnyitott az új állomásépület, 1973-ra pedig felépült a 24 emeletes toronyház. A „felhőkarcoló” és a hozzá tartozó épületegyüttes 1969 és 1973 között épült a kor neves építésze, Mikolás Tibor vezetésével. Elhelyezésének jelentősége abban állt, hogy a Piac utca másik végén magasodó Református Nagytemplom ellenpontját képezze. Az épületben 209 lakásban közel 800 ember él ma is, akik a város legszebb lakóházával nem, de a legjobb kilátással mégis büszkélkedhetnek.
Nagyállomás (Petőfi tér 12.)
Debrecen első vasútállomását a 19. század derekán emelték, miután 1857-ben kiépült a Szolnok és Debrecen közötti vasútvonal. Az eredeti indóházat 1900-ban elbontották, helyére a MÁV híres főépítésze, Pfaff Ferenc tervezett egy új patinás épületet hatalmas üvegablakú bejárattal, vöröstégla falakkal és az épület előtti mediterrán parkkal. A Pfaff-palota kevesebb, mint egy fél évszázadot élt meg, sorsát az 1944. június 2-i szőnyegbombázás pecsételte meg, mely olyan súlyos károkat okozott az épületben, hogy 1959-ben végleg le kellett bontani. A háború után az egyik első nagy városrendezési terv a vasútállomás és környékét érintette. Ekkor épült fel a ma is látható új állomásépület, melynek tervezői, Kelemen László és Sajó István egy teljesen új, modern épületkomplexumot álmodtak meg. Az 1961-ben átadott állomásépület leghangsúlyosabb része a keresztboltos vasbeton héjkupolával lefedett várócsarnok, amit Domanovszky Endre óriási sgraffitói is díszítenek. A falakat siklósi, a padlót vörös márvány borítja. A boltívek által kitáguló tér, valamint a parabolaablakokból megvilágított csarnok egy templom élményét nyújtja. A márványfelületekben ősi csigalenyomatok is kirajzolódnak. A gazdag anyaghasználatot és díszítést az építéskor az indokolta, hogy az állomás fogadóépületét elsősorban reprezentatív célokra szánták, mivel Debrecen az 1950-es évektől kezdve a Moszkva-Budapest nemzetközi vonal legjelentősebb hazai állomása volt. A VIP fogadása mellett természetesen a hétköznapi utazók számára is biztosított esztétikai élményt és kényelmet az állomás, volt benne étterem, trafik, utasellátó-bódék, sőt, „futurista” asztalok és ülőhelyek is. Ezek nagy része ma már nem látható, helyüket büfék, újságárusok, padok vették át. Sokan szocialista-realista épületnek titulálják a Nagyállomás épületét, ám stílusát tekintve a harmincas évek hagyományán nyugvó késő-modern építészetének szellemében készült. Mint ilyen, rokonságot mutat olyan századfordulós pályaudvarokkal, mint a New York-i Penn Station, Grand Central Terminal, melynek hatalmas csarnoka a debreceni állomás belső tereire emlékeztet. Mindezeket figyelembe véve nem meglepő, hogy a Nagyállomás tervezőjét, Kelemen Lászlót 1962-ben Ybl-díjjal jutalmazták érte.
Iparkamara épülete (Iparkamara u. 1.)
A Petőfi tér és az Iparkamara utca sarkán a belváros egyik legszebb épülete, az Iparkamara palotája áll. Építészeti értékei mellett helytörténeti jelentősége is fontos, ez az egyetlen épület ugyanis, ami a környéket súlytó 1944-es bombázásokat szerencsésen túlélte. Az épület 1912-ben készült el Spiegel Frigyes és ifj. Engler Károly fővárosi építészek tervei szerint, helyi vállalkozók kivitelezésében. A háromemeletes, eklektikus székház homlokzatát több szoborkompozíció díszíti. A leglátványosabb ezek közül a kupolán felállított szoborcsoport: a glóbuszt tartó három kecses nőalak, Betlen Gyula alkotása. Az épületegyüttes körerkélyén a kereskedelmet jelképező nő, valamint az ipart szimbolizáló férfialak látható. A harmadik emeleti ablakok fölötti íves felületen egy sokalakos dombormű kapott helyet: a kompozíció középpontjában a Merkúr-botot tartó Hungária alak látható földművesek, kereskedők, iparosok társaságában. Jobbról idős férfi és korsót emelő nők csoportja, balról terményt hozó és állatokat hajtó férfiak jelennek meg. A klasszicizáló dombormű a görög templomok frízének hatását idézi és mondanivalójával kapcsolódik az épület rendeltetéséhez: a magyar ipar, mezőgazdaság és kereskedelem együttes munkáját fejezi ki. Az 1944. június 2-i bombázás előtt a városnak ez a része igazságügyi központként is működött: az Iparkamara épületével szemben a Járásbíróság, mellette a Törvényszék épülete állt, ám a támadásban mindkettő elpusztult.
Megyeháza (Piac u. 54.)
Debrecen egyik legszebb épülete a magyaros szecessziós stílusban épült Megyeháza. Az épületet 1912-ben emelték, története azonban régebbre nyúlik vissza. Itt állt egykor Debrecen első vendégfogadója, az 1688-ban nyitott Fejérló Szálló, melynek számos híres vendége volt, többek között 1770-ben a későbbi II. József király és 1849-ben Kossuth Lajos kormányzó, akinek kedvenc cigányprímása, Boka Károly zenélt itt. A neves vendégek mellett az épület történetének másik érdekessége, hogy 1798. augusztus 11-én itt tartotta Debrecen első hivatalos magyar nyelvű színielőadását Wesselényi Miklós Nemzeti Játékszín Társasága. A társulat nem mást vitt színpadra, mint Shakespeare klasszikusát, a Hamletet, ami Kolozsvár után itt szólalhatott meg másodszor magyarul. Az épület elhelyezkedése helytörténeti jelentőségű, idáig húzódott ugyanis az a Nagytemplomtól induló 670 méter hosszú fahíd, ami három évszázadon keresztül könnyítette a közlekedést a városban. A Fejérló Szálló épületét 1876-ban az újonnan létrehozott Hajdú vármegye székhelyévé tették meg, majd 1908-ban lebontották. Az új Megyeháza építésére tervpályázatot hirdetettek, amit két fővárosi építész, Bálint Zoltán és Jámbor Lajos nyert meg. A tervezők egy minden szempontból impozáns épületet álmodtak meg, mely méltó társa lett a Piac utcán akkoriban sorra épülő palotáknak. Az új Megyeháza ünnepélyes átadásra 1913. február 27-én került sor. A minden tekintetben impozáns épület a magyaros szecesszió egyik legszebb hazai példája. Homlokzatát a pécsi Zsolnay-gyár pirogránit kerámiái, valamint virágfüzérek és négy fegyveres hajdú szobra díszíti. Tornyának csúcsán Árpád fejedelem bronzszobra áll, a homlokzat közepén Hajdú vármegye címere látható. Az épület Árpád vezérről elnevezett dísztermének falát és mennyezetét stukkók és a megye településeinek címerei díszítik, ablakának színes üvegfestményei a hét vezért ábrázolják. Az épületben ma is a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat működik. Látogatása csak egyéni ügyintézés és konferenciák, szakmai rendezvények alkalmával lehetséges.
Hangya-bérház (Piac u. 40.)
Az idősebb debreceniek közül sokan a mai napig „Hangyának” vagy „Hangya-háznak” nevezik a Piac utca 40. szám alatti épületet, ami köznapi nevét onnan kapta, hogy az országos bolthálózatot működtető Hangya Szövetkezet részére épült 1938-ban. A ház földszintjén mindig is élelmiszerüzlet működött, míg felsőbb szintjein magánlakások vannak. Az épület érdekessége nevén túl, hogy ez volt az egyik első modern épület a városban. Tervezője az a Münnich Aladár, aki a stílusában teljesen eltérő Déri Múzeumot és a Hatvan utcai Postapalotát is tervezte. Az ötemeletes társasház csodával határos módon túlélte az 1944-es bombázásokat, így gyakorlatilag az eltelt 80 évben alig változott. Megmaradtak a zöld erkélyrácsok, a színes napellenzők és a földszinti élelmiszerbolt, egyedül a kaput cserélték le. Az eredeti felvonórácsot 2003-ban cserélték egy új, zöld vaskapura, melynek érdekessége, hogy a ház nevéhez kapcsolódva 78 db hangya díszíti. Az alkotást Magyar Zoltán tervezte és Kovács Imre, tiszaörvényi kovácsmester öntötte.
Löfkovits-ház (Piac u. 38.)
Löfkovits Arthur debreceni ékszerész, műgyűjtő 1883-ban nyitotta meg ékszerüzletét Debrecen főutcáján, a Piac utca 38. szám alatt. Lelkes műgyűjtőként és lokálpatriótaként 1902-ben 2500 darabból álló régészeti, iparművészeti és képzőművészeti gyűjteményét Debrecennek adományozta városi múzeum létesítésére. A múzeum gyarapításának érdekében vállalta továbbá tíz éven keresztül évi 500, összesen ötezer korona befizetését. Így vetette meg az alapját a debreceni Városi Múzeumnak, a Déri Múzeum elődjének. Boltja feliratáról a diákéveit Debrecenben töltő Szabó Lőrinc Tücsökzene című versciklusában emlékezett meg.
A volt Hajdúsági Áruház (Piac u. 34-36.)
Az első ránézésre kevésbé patinás épület története legalább olyan izgalmas, mint Piac utcai társaié, és építészeti szempontból is számos érdekességet rejt. 1904-től 1944-ig egy szép palota állt a helyén, melyben 1918 és 1933 között a Hegedűs és Sándor Irodalmi és Nyomda Rt. működött. A város egykor legnagyobb magáncége könyvnyomtatással és könyvkereskedéssel foglalkozott. A debreceniek ma mégsem a Hegedűs és Sándor palotára, sokkal inkább azokra az áruházakra emlékeznek szívesen, amik az új épületben működtek, először Hajdúsági, majd Centrum Áruház néven. A háborúban elpusztult palota helyén 1961-ben épült fel a ma is látható épület, melyet az akkor még fiatal, később Debrecen egyik legelismertebb építészévé váló, Mikolás Tibor tervezett. Az épület már tervezésekor nagy port kavart, egy budapesti építészeti kiállításon a makettjét ugyanis negatív kritikával fogadták a fővárosi szakemberek, így tervzsűrit hívtak össze, hogy eldöntsék, megépíthető-e vagy sem. Mivel az akkori tanácselnöknek tetszett a terv, az épület elkészült, és modern formavilágával, erőteljes tartóoszlopaival, homlokzati loggiáival, vörös- és fehérmárvány falaival, valamint kerámiabetétes homlokzati díszítőelemével a Piac utca egyik ékességévé vált. Tervezője, Mikolás Tibor 1961-ben Ybl-díjat kapott érte. Az épület homlokzatát egy színes kerámiakép díszíti, melyen Debrecen történetéhez kapcsolódó motívumok láthatók, mint a városcímerben is megjelenő, életerőt jelképező nap, a kereskedelem allegóriája Hermész és a Merkúr-bot, valamint a debreceni cívisek tulajdonában egykor álló hortobágyi legelők jellegzetes állata, a szürkemarha. A kerámiadíszt Csekovszky Árpád készítette. Az épületben alsó két szintén mindig is áruház működött, felsőbb szintjein magánlakások, irodák vannak. 2008-tól 2020-ig itt működött az ország egyik legnagyobb könyvesboltja.
A Debreceni Első Takarékpénztár Székháza (Piac u. 22-24.)
A Piac utcai épületek közül messze kitűnik a Kossuth utca sarkán álló gyönyörű rózsaszín palota. A helyiek közül is kevesen tudják, hogy a patinás épület a Debreceni Első Takarékpénztár székházaként épült a 20. század elején. A Debreceni Első Takarékpénztár 1868-ban befektetési célból vásárolta meg a saroktelket, ahova ifj. Rimanóczy Kálmán nagyváradi építész tervezett új, háromemeletes székházat a kor uralkodó divatja szerint szecessziós stílusban. A takarékpénztár székházának kialakítása igazi tervezői bravúrral valósult meg. Az ügyféltér a Piac utca felőli földszinti oszlopcsarnokba, a hivatali lakások és irodák az első emeletre kerültek. A saroküzletbe ruházati áruház, a Kossuth utcai első emeletre kaszinó költözött, de helyet kaptak benne társalgók, olvasó-, biliárd- és kártyázó termek, díszterem, télikertté alakítható utcai bejárat és tizenhét luxuslakás is. A hatalmas építkezésben a munkák zömét debreceniek kapták. A homlokzat stukkóit és szobrait Somogyi Sándor készítette, melyek az ipari, a kereskedelmi és a földműves munkákat mutatják be. Az épület régi rézportálja egy híres berlini műhelyben, belső fajanszmunkái pedig a pécsi Zsolnay-gyárban készültek. Az épület 1911-12-re nyerte el végleges, ma is látható formáját. 1951-ben állami tulajdonba került és ezzel együtt az eredeti helységek új funkciót kaptak. A Piac utcai épületszárnyban az ügyfélteret a honvédség vette bérbe Tiszti Klub céljára (ma ruházati áruház működik a helyén). A Kossuth utcai épületszárnyban a kaszinó megszűnt, helyiségei közösségi és ifjúsági klubként funkcionáltak, a hatalmas alapterületű luxuslakásokat pedig feldarabolták kisebbekre. Az épület Kossuth utcai szárnyának nagy részét ma a Belvárosi Közösségi Ház foglalja el, utcafrontján üzletek, a felsőbb szinteken magánlakások, irodák találhatók.
Régi Városháza (Piac u. 20.)
Debrecen közigazgatási központja a 16. század óta ugyanazon a helyen, a mai Piac utca 20. szám alatt áll. A klasszicista stílusú, timpanonos Régi Városháza 1843-ban épült, története azonban jóval korábbra nyúlik vissza. Az „ősi” városháza magja Tar András debreceni főbíró kőháza volt, amit a város 1531-ben vásárolt meg. Ezt bővítették az évszázadok során a környező polgárházakkal és telkekkel, melyek részben a hivatalnak, részben kereskedőknek bérbe adott üzleteknek adtak otthont. A „Domus senatoria”, ahogy régen hívták a városházát, 300 évig adott otthont Debrecen főbírájának, szenátorainak és egyéb tisztségviselőknek. Az évtizedeken át toldozgatott „ősi” városháza épülete az 1802-es tűzvészben súlyos károkat szenvedett. Helyére ezt követően építettek egy teljesen új épületet Povolny Ferenc és Ságody József tervei szerint. Az impozáns timpanonos-árkádos Városháza épületét 1843-ban adták át a város részére, az első közgyűlést 1844 májusában tartották benne. A Városházát a klasszicizmus puritán ízlésének megfelelően egyetlen dísz ékesít: a város címere. Az egyemeletes épületet 1888-ra kinőtte a város, így a 19. század utolsó éveiben újabb bővítésére került sor. Az átalakítások során többek között kiépítettek egy leegyszerűsített feljárót, megszüntették a fogdát, a börtönhelyiségeket irodákká alakították és a házat függőfolyosóval kapcsolták össze a szomszédos kereskedőházzal. Ezt a folyosót hívják a helyiek „sóhajok hídjának”. Az 1848-49-es polgári forradalom idején fontos szerepet játszott a város, így a Városháza is. A magyar kormány 1849. január 7-én Debrecenbe tette át székhelyét. Itt lakott családjával Kossuth Lajos, itt volt a Honvédelmi Bizottmány hivatala, s a város „titkos levéltárában” őrizték a magyar Szent Koronát. Később szintén az emeleti szobákban kapott szállást Ferenc József osztrák császár és magyar király. A Városháza épületében ma Debrecen Önkormányzata és a Polgármesteri Hivatal működik. Utcafrontján üzletek és vendéglátóhelyek találhatók, és itt kapott helyet a Tourinform-iroda is.
