Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

A hortobágyi puszták téli madárvendégei

Aki rendszeresen jár ilyenkor Hortobágy felé, jól tudja, a téli puszta is gyönyörű. Nemcsak a végtelen fehér táj, de az ott telelő madarak látványa is egyedülálló. A kiterjedt szikes puszták láncolata kiváló telelőhelyet és megfelelő táplálékbázist biztosít az ide érkező madarak számára. Ezek közül mutatunk be egy ragadozómadarat, valamint három énekesmadár fajt, amelyekkel rendszeresen találkozhatunk telente a Hortobágy térségében.

Kis sólyom

A kis sólyom (Falco columbarius) Eurázsia és Észak-Amerika északi területein fészkel. Az első példányok már szeptemberben megjelennek a pusztáinkon és egészen áprilisig tartózkodnak hazánkban. Jellegzetes gyors röpte, alkata és mintázata alapján könnyen felismerhető ragadozónk. Táplálékát szinte kizárólag csak énekesmadarak alkotják, kisemlősöket ritkán fogyaszt. Védett faj, természetvédelmi értéke 50 000 Ft.

Sárgacsőrű kenderike

A sárgacsőrű kenderike (Carduelis flavirostris) vagy más néven téli kenderike Európán belül Skandináviában, Írországban és Skóciában fordul elő. Megjelenésében hasonlít a hazánkban gyakori kenderikéhez, azonban sárga csőre egyértelműen elkülöníti attól. Általában csapatosan járja a téli pusztákat, időnként más énekesmadárfajokhoz is társulhat. Elsősorban a rövidfüvű ürmös-csenkeszes pusztarészeket részesíti előnyben, időnként elgyomosodott parlagokon is megfigyelhető. Zömmel üröm, sóballa és madárkeserűfű magjával táplálkozik. Az elmúlt években hazai telelőállománya jelentősen lecsökkent, manapság már csak kisebb csapataival találkozhatunk elvétve. Védett faj, természetvédelmi értéke 25 000 Ft.

Hósármány csapat
Hósármány

A téli Hortobágy arculatához hozzátartozik a puszta felett nagy csapatokban kavargó hósármányok (Plectrophenax nivalis) képe. A madárfaj Észak-Amerika sarkkörön túli tájain, Grönlandon, Izlandon, Skandináviában és Oroszország északi részein honos. Bár kisebb példányszámban jelenik meg nálunk az elmúlt években, néhány százas csapatai azért minden évben felbukkannak egyes pusztarészeken. A madár legfőbb téli tápláléka a bárányparéj magja, így előszeretettel keresi fel a vakszikes foltokat. Emellett rendszeresen fogyasztja a sziki üröm, sóvirág, bajuszpázsit és más sziki növények magjait. Jellegzetes fehér szárnymintázata már messziről feltűnik a repülő egyedeken. Védett faj, természetvédelmi értéke 25 000 Ft.

Sarkantyús sármány

A sarkantyús sármány (Calcarius lapponicus) Észak-Amerika sarkkörön túli tájain, Grönlandon, a Spitzbergákon, Skandináviában és Oroszország északi részeinek láp- és mocsárvidéken él. Hazánkban rövidfüvű legelőkön kisebb csapatokban telel. Tápláléka a Hortobágyon elsősorban a kígyófarkfű magja. Időnként más sármányokhoz, illetve vegyes pintycsapatokhoz csatlakozva megjelenhet gyomos szántókon is. A legkorábban érkező telelő pusztai énekesmadár, esetenként már szeptember végén is megjelenhet hazánkban. Általában a földön rejtőzködve mozog, jellegzetes hangja alapján könnyen felismerhető. Védett faj, természetvédelmi értéke 25 000 Ft.

Írta és a fotókat készítette:Borza Sándor
Természetvédelmi Őrszolgálat – Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága

Hírlevél