Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Az Erdő Karneválja

Debrecen város kisvasútja is csatlakozik az idei, a járvány miatt szokatlan virágkarneváli ünnepségsorozathoz. Az ország legidősebb keskenynyomközön működő Zsuzsi gőzmozdonyával is utazhatnak a természet szerelmesei az augusztus 20-i hosszú hétvégén Hármashegyaljára. Az ünnep ideje alatt hangot kap az erdő szeretete és védelme, valamint a magyar hagyományok őrzése és ápolása. A gyermekeket a három nap során többek között kisvasúti LEGO kiállítással, hennafestéssel, hajfonással és kézműves foglakozásokkal várják.

Az Erdő Karneválja részletes programja:

Augusztus 20. péntek

A családok és a gyermekek kedvence, a Zsuzsi gőzmozdony az augusztus 20-i ünnepnapon a Ruyter utcai kiinduló állomásunkon várja az ünnepelni és kikapcsolódni vágyó Utasainkat.

A Zsuzsi gőzmozdony ezen a napon rendkívüli menetrend közlekedik:
– a Ruyter utcai kiinduló állomásunkról 10.00 órakor indul Hármashegyaljára.
– Hármashegyaljáról, a Ruyter utcai állomásra 13:00 órakor indul vissza.

Az ünnepi programkínálat már a Ruyter utcai állomáson megkezdődik, hiszen a Törköly Zenekar vidám talpalávalóval fogadja az utasokat, majd Hármashegyalján a Természet Háza melletti pihenőhelyen folytatódik a zenés előadásuk. A hármashegyaljai táncház 11 órától 12 óráig tart. A Capoeira tánccsoport tagjai 12 óra után hangszerekkel, dalokkal és természetesen capoeira mozgásformákkal készülnek, így mozgalmassá és interaktívvá téve a műsorukat. A bemutató után a résztvevők megismerkedhetnek és kipróbálhatják a népi hangszereket, a bátrabbak pedig a mozgásformát is gyakorolhatják a Capoeira csoport tagjai segítségével.

A Természet Háza melletti pihenőhelyen további programokkal is kedveskedünk a gyerekek számára:
– fakörhinta,
– hennafestés,
– agyagozás,
– szekerezés.

Az alkotó kuckóban kreatív alkotások is készíthetőek:
– só-liszt gyurmából nyaklánc,
– az újrahasznosítás jegyében kabalánk, a kis bagoly is “életre hívható”,
– fából készült Zsuzsi kisvasút színezése, nyaklánc, vagy kulcstartó készítése.

A gyerekeket a Természet Házában interaktív kisvasúti LEGO kiállítás várja, ahol a gyerekeknek lehetőségük van játékos feladatot megoldaniuk.

További részletek: https://www.facebook.com/events/522554332331761

Augusztus 21. szombat

Erre a napra egy különleges programmal készül a Zsuzsi. Csupa élmény, tábori közeg, természetjárás, sportos életmód, mindez így egybefonva adja a cserkészélet szépségét, amely célja, hogy a gyermekek és fiatalok aktív és természetszerető életet éljenek, illetve talpraesett és elkötelezett felnőttekké váljanak. A természetközeli élményeket a Magyar Cserkeszszövetség 43. Főnix Cserkészcsapatának tagjaival élhetjük át.

43. Főnix Cserkészcsapat programajánlója: „Hármashegyaljára várjuk nagy szeretettel a kikapcsolódásra vágyó családokat erre a rendhagyó cserkésznapra. Olyan cserkészmódszertanra épülő kézműves foglalkozásokkal készülünk, melyeknek célja, hogy betekintést nyerjenek a gyerekek, fiatalok és a családok a cserkészet értékeibe, ízelítőt kapjanak abból, hogy mit is csinál egy cserkész. Többek között készülünk bőr karkötő készítéssel és nemezeléssel is. Emellett akadálypályával amelyben a gyerekek kipróbálhatják rátermettségüket, milyen gyorsan és ügyesen tudják teljesíteni a pálya kihívásait. A labirintusban tájékozódási képességeiket tudják fejleszteni, hiszen egy 6×6 méteres pályán térkép alapján kell végig menni a kijelölt pontokon. Található majd a rendezvényen egy apró kuckósátor, ahová a legapróbbakat várjuk egy kis játékra. Nem utolsó sorban pedig népdal tanulásra is invitáljuk a kedves érdeklődőket.”

Madársuli és kedves madarai is várják a kedves gyerekeket: “Örömmel tapasztaljuk, hogy már nagyon sokan ismeritek a Madársuli népszerű és kedves madarait, hiszen az új és visszatérő utasaink mindig mosollyal az arcukon vesznek részt az interaktív madárbemutató programon. Ezen a napon is szeretettel várunk benneteket, hiszen itt lesz mindenki kedvence: Törpi, a kis kuvik, Jenő, a vándorsólyom és a beszélő papagájok sem maradhatnak otthon.” Az interaktív bemutató után a szelfizés elmaradhatatlan, a Bátorságpróbán résztvevő gyerekek bátorságcsillaggal térhetnek haza, azonban a felnőtteket sem hagyjuk feladat nélkül.

Kajla – kalandos túravezetés: „Kajla, a kíváncsi kiskutya a Zsuzsi Erdei Vasúttal érkezik Hármashegyre, ahol az erdei tanösvényen indul útjára. Célja a természet megfigyelése és a környék növény- és állatvilágának feltérképezése. Útközben csak lábnyomokat hagy hátra, majd elindul a “Kívánság-hegy” felé… Gyertek és kövessétek Kajla lábnyomát az erdei ösvényen és olvassátok össze a lábnyomában hagyott betűket! Kiindulópont: Természet Háza
Ha különleges kalandtúrádról visszatérsz és elmondod a titkos megfejtést, jutalmad egy különleges ajándék, melyet a Kajla bőröndből választhatsz! Keresd a Természet Házában a bőröndöt és a bőrönd őrzőjét!
El ne feledd: a Kajla útleved hozd magaddal!”

A nap folyamán a gyerekeket
– fakörhinta,
– hennafestő,
– kézműves foglalkozások,
– interaktív kisvasúti LEGO kiállítás is várja!

MENETREND:
Vonat indulása, a Ruyter utcai állomásról Hármashegyaljára: 8:30, 11:15,
Visszaindulás Hármashegyaljáról : 10:00, 13:30

További részletek: https://www.facebook.com/events/523761518679474

Augusztus 22. vasárnap

Az ünnepi hét zárónapjára is rendhagyó programokkal várják az érdeklődőket.

Capoeira csoport tagjai hangszerekkel, dalokkal és természetesen capoeira mozgásformákkal készülnek, mozgalmassá és interaktívvá téve a műsorukat. A bemutatót követően Utasaink kipróbálhatják a speciális hangszereket, a bátrabbak pedig a mozgásformát is gyakorolhatják.

Kutyaiskola bemutatóján a Debreceni Kutyaiskola és SANSZ – Segít A Négylábúak Szeretete Alapítvány tagjai tartanak látványos bemutatót. A segítőkutyás bemutató mellett bepillanthatunk két igazán izgalmas kutyás sportba a hoopersbe és a treiballba. Láthatjuk, hogy milyen trükköket képesek megtanulni kedvenceink és mit jelent az, hogy egy kutya jól irányítható. A program részeként a gyerekek együtt mutatnak be egy látványos pályát a kutyákkal. A bemutató végén pedig a gyerekek megsimogathatják a kedvenc szereplőjüket, vagy akár még trükköt is kérhetnek tőlük.

Madársuli: “Örömmel tapasztaljuk, hogy már nagyon sokan ismeritek a Madársuli népszerű és kedves madarait, hiszen az új és visszatérő utasaink mindig mosollyal az arcukon vesznek részt az interaktív madárbemutató programon.Ezen a napon is szeretettel várunk benneteket, hiszen itt lesz mindenki kedvence: Törpi, a kis kuvik, Jenő, a vándorsólyom és a beszélő papagájok sem maradhatnak otthon.” Az interaktív bemutató után a szelfizés elmaradhatatlan, a Bátorságpróbán résztvevő gyerekek bátorságcsillaggal térhetnek haza, azonban a felnőtteket sem hagyjuk feladat nélkül.

A Természet Háza melletti pihenőhelyen további programokkal is kedveskednek a gyerekek számára:
– fakörhinta
– hennafestés
– Tizsu Arte kreatív foglalkozás
– agyagozás
– szekerezésAlkotó kuckó kreatív kínálata:
– újrahasznosítás jegyében kabalánkat, a kis bagolyt természetes anyagokból készíthetik el a gyerekek,
– fából készült Zsuzsi kisvasút színezése, nyaklánc, vagy kulcstartó készítése.

A gyerekeket a Természet Házában interaktív KISVASÚTI LEGO KIÁLLÍTÁS várja, ahol a gyerekeknek lehetőségük van játékos feladatot megoldaniuk.

A programok ingyenesek (kivétel a szekerezés). A szekerezési lehetőséget mindenki saját felelősségére veheti igénybe.

MENETREND:
Vonat indulása, a Ruyter utcai állomásról Hármashegyaljára: 8:30, 11:15,
Visszaindulás Hármashegyaljáról : 10:00, 13:30

További részletek: https://www.facebook.com/events/199276328088961

Hírlevél