Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Faragják a hungarocellt, 13 kocsi készül a Debreceni Virágkarneválra

Kevesebb, mint egy hónap van hátra az idei Virágkarneválig. A szobrászok már javában faragják a mesterműveket, idén 13 virágkocsit csodálhatnak meg az érdeklődők.

Már javában készülnek a virágkocsik, hiszen alig több mint három hét van hátra a virágkarneválig. Pikó Sándor szobrászművész most is több kocsi készítését irányítja. Az egyik egy közismert regét megjelenítő kompozíció.

– Rege a csodaszarvasról, száll a madár ágról ágra, száll az ének szájrul, szájra. Ezt minden gyereknek és minden felnőttnek ismernie kell – mondta el Pikó Sándor.

A figurák a vasból készült vázszerkezetre kerülnek fel. Van olyan szobor, amelyet még most faragnak, de akad, amire már a száraz virágokat is felrakták, a nagyobb motívumokra akár 15-20 kilót is elhasználnak. A friss virágokat közvetlenül a rendezvény előtti napon teszik a helyükre.

– Száraz és és élő virágot is igyekszünk kötni. De ha Sanyi műveit élő virággal teljesen eltakarnánk, nem érvényesülne a munkája – hangsúlyozta Antal Istvánné, virágkötő.

Az idei virágkarnevál rendhagyó lesz, hiszen a hagyományoktól eltérően nem vonulnak végig a virágkocsik a város utcáin.

– Ebben az évben a jelenlegi járványügyi előírások miatt a felvonulást nem tudjuk megtartani, viszont a 13 virágkocsi, amely ebben az évben bemutatkozik, a Nagyerdei Körúton látható lesz augusztus 20-án reggel 9 órától egészen éjfélig – közölte Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező ügyvezetője.

Augusztus 20-án este kivilágítással és látványfestéssel teszik még szebbé a virágkocsikat. Az alkotásokat a nemzeti ünnep után két napig a belvárosban, a Kossuth téren lehet majd ingyenesen megtekinteni.

Forrás: Dehir

Hírlevél