Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Musical, vígjáték, stand-up és operett a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon

Augusztusban is nagyszerű előadásokkal várja az érdeklődőket a Nagyerdei Szabadtéri Játékok. Ahogy eddig megszokhattuk, ezúttal is műfaji sokszínűség jellemzi a kínálatot: lesz operett, néptánc, vígjáték, stand-up és musical, így minden korosztály megtalálhatja a számára kedves programot.

A Nagyerdei Szabadtéri Játékok augusztusi műsora:

2021. augusztus 10. 20:00 (Esőnap: augusztus 11.)
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

Kálmán Imre Csárdáskirálynő című műve minden idők legnépszerűbb és legtöbbet játszott operettje.
Az operett-statisztikusok szerint nincs egyetlen perc, amikor a Föld valamelyik pontján – színházban, koncerten, filmen, tévében vagy rádióban – föl ne csendülne Kálmán Imre valamelyik népszerű melódiája… legtöbbször a Csárdáskirálynő egyik slágere.
Azt tartják róla, hogy akár zene nélkül is remek színdarab lenne, ugyanis egy nagyon izgalmas családi dráma bomlik ki a néző előtt. Ehhez jönnek még a valóban örökké népszerű melódiák: „A lányok, a lányok, a lányok angyalok…”, a „Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád…”, az „Álom, álom, édes álom…”, a „Te rongyos élet…”, és természetesen „Hajmási Péter, Hajmási Pál”

Részletek: https://www.debreceniszabadteri.hu/programok/kalman-imre-csardaskiralyno-2

2021. augusztus 12. 20:00
Kolozsvári Piactéren

Bár a mostani bevásárlóközpontos világban mindinkább feledésbe merül, nem is olyan régen a piac egy település napi életének, így Kolozsvárnak is központi helyszíne volt. Itt adta el napi friss zöldségét a hóstáti gazda, tejét-vaját a kalotaszegi asszony, munkaerejét, barmát a széki vagy mezőségi férfiember, pénzzel a zsebében itt mulatott a vásáros a sikeres nap végén, itt ismerkedtek meg leendő házastársak, pletykáltak, vagy csak hallgatták a legfrissebb híreket a vásárlók.
A Magyar Állami Népi Együttes ennek a képzeletbeli piacnak a hangulatát varázsolja a színpadra – nem teljességre törekedve, de történeti távlatokat is nyitva az emlékezet horizontján – természetesen nem drámában, hanem a néptánc és a népzene költői nyelvét használva.
Az idén 70 éves jubileumát ünneplő Magyar Állami Népi Együttes mára a Kárpát-medence kulturális értékeinek zászlóvivőjévé vált Magyarországon és külföldön egyaránt. Az Együttes olyan világviszonylatban is egyedülálló, a tradíciót a figyelem középpontjába állító, és abból inspirálódó, táncszínházi produkciókat hozott létre, amelyek a zene és a tánc nyelvén univerzális emberi értékeket hordoznak.
A műsorban elhangzik Mihályi Gábor írása.
A műsor a Kolozsvári Magyar Napok tizedik évfordulójára készült.

A Magyar Állami Népi Együttes műsorát megelőzően, délelőtt 10 órától a szintén jubileumát ünneplő Hagyományok Háza várja szakmai napján az érdeklődőket a Nagyerdei Szabadtéri Színpadot környező területen műhelybeszélgetésekkel, koncertekkel, stratégiai partnerei bemutatkozásával, táncelőadásokkal, népmesével, kézműves foglalkozásokkal és-vásárral!

Részletek: https://www.debreceniszabadteri.hu/programok/kolozsvari-piacteren

2021. augusztus 13. 20:00 (Esőhelyszín: Kölcsey Központ, Nagyterem)
Aranyosi Péter és Vida Péter: A miskolci gyökerek

Aranyosi Péter humorista és Vida Péter színész-humorista A miskolci gyökerek című közös műsorukban a miskolci fiatalság, a középiskolai kalandok, a miskolci show-ska zenekar, a legendás Kabinet Rt. és a Diósgyőr focicsapata kapcsán ontják a poénokat és a miskolci/borsodi történeteket.
A 2 Péter még középiskolai tanulmányaik idejéből ismerik egymást, erre utal “A miskolci gyökerek” cím is. Ráadásul ennek a címnek Aranyosi Péter szerint van egy kis áthallása is.
“Vida Péterrel nagyon régóta ismerjük egymást, mondhatni barátok vagyunk. Az is közös bennünk, hogy mindketten megkaptuk a Karinthy-gyűrűt. A miskolci gyökerek egy párhuzamos életrajz, ami kettőnk életéről szól. Péter amellett, hogy szaval és énekel is, főleg azt mutatja be, hogy milyen a művészvilág, én pedig olyan történeteket hozok, amelyek inkább az átlagember életét jellemzik. Az előadást egy közös kabaré jelenettel zárjuk, ami szintén kapcsolódik kettőnkhöz.” – nyilatkozta Aranyosi Péter.

Részletek: https://www.debreceniszabadteri.hu/programok/aranyosi-peter-es-vida-peter-miskolci-gyokerek

2021. augusztus 16. 20:00 (Esőhelyszín: Kölcsey Központ)
Rost Andrea feat. Hot Jazz Band

A Kossuth- és Liszt-díjas operaénekesnő, a New York-i Metropolitan, a milánói Scala, a bécsi Staatsoper, a párizsi Bastille Opera, a londoni Royal Opera House sztárja, Luciano Pavarotti, Plácido Domingo, José Carreras és José Cura partnere, a szintén Kossuth díjas Hot Jazz Band közreműködésével ezúttal sajátos jazzes hangvételben mutatja meg fiatalságának meghatározó slágereit. Musicalrészletek, filmzenék és a táncdalfesztiválok győztes dalai szólalnak meg, Gershwintől Fényes Szabolcsig, Karády Katalintól Marylin Monroe-n át Marlene Dietrich-ig, az Óz világslágerétől a My fair ladyn át a West Side Story-ig. Természetesen az ének duettek sem maradnak ki a műsorból, Bényei Tamás közreműködésével. A Hot Jazz Band két nagyszerű művészbarátjukkal is kiegészül: Mátrai Zoltán szaxofonművésszel és Korb Attilával, aki ez alkalommal zongorán játszik, és a hangszerelések nagy részét is készíti.

Részletek: https://www.debreceniszabadteri.hu/programok/rost-andrea-feat-hot-jazz-band

2021. augusztus 18. 20:00 (Esőnap: augusztus 19.)
Havasi koncertshow Debrecenben

2020-ban minden megváltozott. Ötven HAVASI-koncertet kellett lemondani. De ezzel egy időben megszületett egy különleges, korábban még soha nem hallott zenei világ, amely 2020. december 29-én egy online koncerten mutatkozott be, amelyet több mint 80 országban kísértek figyelemmel. Az üres Budapest Sportaréna hatalmas színpaddá alakult, és bár a helyszínen nem lehetett jelen közönség, HAVASI és művésztársai a szívüket és lelküket is beleadták abba, amihez a legjobban értenek: a zenélésbe. De ezúttal, életükben először a legvirtuózabb tételek előadását nem követte sem tapsvihar, sem üdvrivalgás – csak az egész arénát betöltő mély csend.
Idén, a korlátozások feloldásával először nyílik lehetőség arra, hogy ezek a különleges tételek élőben, közönség előtt is felcsendüljenek, és ezúttal remélhetőleg újra felhangzik majd az a taps, amire Balázs és zenésztársai közel másfél éve várnak.
A színpadon öt fantasztikus zenész egészíti ki a koncertzongora monumentális hangzását, és először kap jelentősebb szerepet HAVASI koncerten a szintetizátor.
Az életre szóló koncertélményt egy kizárólag ehhez a műsorhoz létrehozott digitális fény- és látványvilág teszi teljessé.

Részletek: https://www.debreceniszabadteri.hu/programok/havasi-koncertshow-debrecenben

2021. augusztus 20. 18:30 (Esőhelyszín: Kölcsey Központ, Nagyterem)
Csík Zenekar koncert
Vendég: Grecsó Krisztián és Vecsei H. Miklós

A Magyar Örökség, Prima Primissima és Kossuth-díjjal is kitüntetett Csík Zenekar már több mint 30 éve töretlen erővel, az idő, a divatok múlásával nem törődve, a nehézségeket leküzdve, a sikereket ügyesen kezelve létezik és dolgozik. Így határozzák meg küldetésüket: „A jelenkor művészetévé, élő városi folklórrá varázsoljuk csodás örökségünket, a magyar népzenét.”
Nemzeti ünnepünkön a közönség által szeretett igényes, sokszínű zenei világuk dalaiból válogatnak, megidézik azokat a régi szép összeállításokat is, amelyek nemcsak a közönség lelkében, hanem az utóbbi évtizedek magyar zenei palettáján is nyomot hagytak végérvényesen.
Vendégeik lesznek ezen az estén Grecsó Krisztián (gitár, ének) író, költő, dalszerző és Vecsei H. Miklós (ének) színész, rendező.

Részletek: https://www.debreceniszabadteri.hu/programok/csik-zenekar-koncertje-vendeg-grecso-krisztian-es-vecsei-h-miklos

2021. augusztus 22. 20:00 (Esőnap: augusztus 24.)
2021. augusztus 23. 20:00 (Esőnap: augusztus 24.)
Bess Wohl: Válaszfalak

Az Orlai Produkciós Iroda legújabb vígjátékában Kern András és Hernádi Judit először együtt a Szabadtérin.
Megnyugtató, ha az ember szülei évtizedek után is békében, szeretetben élnek együtt. Szinte egyszerre lélegeznek, ismerik egymás minden mozdulatát. Most új otthonban kezdenek új életet, hiszen a gyerekek felnőttek, élik a saját életüket. Vagy mégsem? Lehet, hogy ők is ugyanolyanok, mint bárki? Tele beteljesítetlen tervekkel, viszonzatlan érzésekkel, eltitkolt frusztrációkkal? A mama bedobja a bombát. Kezdődhet a romeltakarítás
Bess Wohl friss darabja megértéssel és humorral beszél a szeretet vad, kiszámíthatatlan és sosem múló természetéről.
A színdarabot Magyarországon a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség képviseli.

Részletek: https://www.debreceniszabadteri.hu/programok/bess-wohl-valaszfalak

2021. augusztus 27. 19:30 (Esőnap: augusztus 29.)
Óz, a csodák csodája

Fel a fényeket és mosolyt mindenki arcára! Kezdődjön a varázslat a sárga köves úton!
Az Óz, a csodák csodája egy kislány hihetetlen kalandja, aki azért küzd, hogy megmentse a világot és segítsen a barátain. Ez a történet egy nagyszerű keveréke a vidámságnak, a boldogságnak és a humornak, ami ugyanakkor mély tartalmakat közvetít a gyermekek és a felnőttek felé is.
Napjainkban, ezekben a bonyolult színházi időkben, nagyon fontos a boldogságról és a fényről beszélni. Gyönyörű zene, nagyszerű előadás, tehetséges színészek várják a nézőket!
Ez az igazán szívhez szóló történet Ilja Bocsarnikovsz rendezésében kel életre a Szabadtéri színpadán.

Részletek: https://www.debreceniszabadteri.hu/programok/l-frank-baum

2021. augusztus 30. 20:00 (Esőhelyszín: Kölcsey Központ)
Dés László – Legyen úgy!

Dés. Évtizedek óta fogalom a magyar zenei életben. Musicalek, filmzenék, nagy slágerek és dzsessz lemezek sora fűződik a nevéhez. Pár éve ő maga is kilépett a nyilvánosság elé a saját magának írt dalaival, leült a zongorához, és énekelni kezdte az új és a már régóta ismert számokat. 2018-ban jelent meg Az éjféli járat címmel első szólólemeze, amely átütő sikert aratott, néhány hónapon belül Platinalemez lett.
2017 végén Nagy utazás címmel országos turnéra indult, 2018 decemberében teltházas Aréna koncertet adott, 2019-ben pedig Mi vagyunk a Grund! címmel turnézott kimagasló sikerrel.
2020-ban új műsorral, a régi nagy slágerekkel és vadonatúj dalokkal kezd újra koncertezni, a koncertek címe az egyik legnagyobb slágere, a Legyen úgy! De elhangzik majd természetesen a Nagy utazás, a Vigyázz rám, az Olyan szépek voltunk és a mára már kihagyhatatlanná vált dal a Pál utcai Fiúk musicalből, a Mi vagyunk a Grund! is.
Dés László szeptember 2.-i, Budapesten, a Kongresszusi Központban tartandó koncertjének az előpremierjével „ajándékoz” meg minket, Önöket!
A kibővített zenekara mellett két olyan művész lesz a vendége, akik önmagukban is teltházakat vonzanak: Básti Juli és Nagy Ervin.

Részletek: https://www.debreceniszabadteri.hu/programok/des-laszlo-dalok-egy-zongoraval/

Hírlevél