Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Farsangi Táncos Maskarák

A téli ünnepkörhöz kapcsolódóan számos farsangi szokást ismerünk, melyek hagyományos szórakozási és szórakoztatási formák voltak a paraszti kultúrában. Ezek bálban, fonóban, lakodalmakban egyaránt előadásra kerültek azzal a céllal, hogy egy kis vidámságot csempésszenek a hosszú, hideg téli estékbe. Az eszköz, amivel ezt megvalósították, egyszerű: a jól beszélő, jó humorral rendelkező legények összefogtak és megalkották a saját kis maskarás előadásukat.

A Kárpát-medencében lejegyzett szokásokhoz gyakran fordulnak a néptáncosok, népzenészek, így egy-egy tájegység vagy falu szokásvilágából nagyon sokat meg tudnak mutatni a színpadon is. Ezekből látható egy összeállítás 2021. február 15-én 19 órától a Debrecenben működő táncegyüttesek közreműködésével, valamint sok-sok tánccal és vidámsággal fűszerezve. A rendezvényt a Kölcsey Központ Facebook-oldalán követhetitek (https://www.facebook.com/KolcseyKozpont).

A műsorban közreműködnek:
– Bürkös Zenekar
– Debreceni Népi Együttes
– Forgórózsa Táncegyüttes
– Főnix Néptáncegyüttes
– Debreceni Hajdú Táncegyüttes
– Debreceni Egyetem Hortobágy Néptáncegyüttese
– Gyönyörű Zsigmond vőfély

Bürkös Zenekar
Dezsőházi Tamás – prímás, Kerezsi Antal – prímás, Horváth Norbert – cimbalom, Nagy Barna – nagybőgő, Palazsnik László – brácsa

Debreceni Népi Együttes
Lakatos Fanni – Hercz Vilmos: Hajdúhadházi táncok
Táncosok: Hercz Lili, Horváth Judit, Lakatos Fanni, Opre Dóra, Vámosi-Kovács Ágnes, Hercz Vilmos, Ifj Hercz Vilmos, Vámosi István, Puskás László, Rozsáyi Dániel.
Maskarák: Gyönyörű Zsigmond – Kovács, Majer Tamás – Huszár, Puskás László – Bálgazda

Forgórózsa Táncegyüttes
Prekup Anna – Szarka Zsolt: Farsang farkán Dél-alföldön
Táncosok: Fenyős Fanni, Csordás Viktória, Nagy Zsuzsanna, Kovács Réka, Pankotai Anita, Győri Győző, Győri Bence, Nagy Ferenc, Nagy Bence, Krizsán Gábor, Bojtor Csaba.

Főnix Néptáncegyüttes
Kácsor-Ignácz Gabriella – Kácsor István: Tírpák táncok
Táncosok: Gyarmati Andrea, Jeremiás Kincső, Kapusi Orsolya, Vas Eszter, Babik Gergely, Jeremiás Balázs, Szabó Péter, Tarnai Péter.
Maskarák: Gyönyörű Zsigmond – Pap, álmenyasszony – Szabó Péter, álvőlegény – Kapusi Orsolya

Debreceni Hajdú Táncegyüttes
Lovas Bálint: Ördöngősfüzesi fonóban
Táncosok: Fekete Boglárka, Lovas Sára, Lovas Eszter, Lakatos Anna, Varga Amanda, Dremák Artúr Fábián, Ferencz Gergő, Forgács Zoltán, Majer Tamás, Váradi Kristóf

Debreceni Egyetem Hortobágy Néptáncegyüttese
Lakatos Fanni – Rozsáyi Dániel: Zalkodi táncok
Táncosok: Debreceni Adrienn, Kathi Annamária, Lajkó Tamara, Marosán Gréta, Tusz Ilona, Barta Gergő, Énekes András, Rózsa János, Tanki Norbert, Vekerdi Tamás
Maskarák: Gyönyörű Zsigmond – Gazda, Majer Tamás – Kecske, Puskás László – Vevő

Hírlevél