Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Idén a World Boxing Tour sorozat része a Bocskai István ökölvívó emlékverseny

Immár 66. alkalommal ad otthont Debrecen a Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenynek 2022. február 8. és 12. között.

Az esemény kapcsán 2022. február 3-án Debrecenben rendezett sajtótájékoztatón Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere hangsúlyozta, hogy nemzetközi és világviszonylatban is 66. alkalommal megrendezni egy sporteseményt mindenképpen figyelemre méltó. A Bocskai-emlékverseny kapcsán több évtizedes múltra visszatekintő, s nagyon jó az együttműködés a Magyar Ökölvívó Szakszövetség és Debrecen városa között, amiért köszönet illeti a közreműködőket. A város most is a helyszínt bocsájtja a verseny rendelkezésére, gondoskodik a külföldi sportolók és a bírók elszállásolásáról, s gondoskodik a nyerteseknek, illetve helyezetteknek járó hollóházi porcelán emléktárgyakról, valamint érmekről.

A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) elnökének, Umar Kremljovnak ebbéli pozíciójában egyik első útja tavaly Debrecenben vezetett, a verseny színvonalát megfelelőnek találta, s az idei torna egyik legfontosabb újdonsága, hogy ennek révén is válhatott a Bocskai az IBA új, pénzdíjas World Boxing Tour elnevezésű sorozatának első versenyévé. Másrészt – a múlt évitől eltérően – ismét közönség előtt zajlanak majd a küzdelmek a megszokott helyszínen, az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban 2022. február 8. és 12. között. Az egész esemény folyamán nagy gondot fordítanak majd a biztonságra, így csak maszkban és védettségi igazolvány felmutatásával lehet majd belépni. Az öt versenynapra szóló felnőtt bérlet 4000 forintba, a napijegy 1000 forintba, a diákbérlet 1500 forintba, a diák napijegy 500 forintba kerül majd. A mérkőzések látogatása nyugdíjasok és 14 év alattiak számára ingyenes. A 66. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny hivatalos megnyitójára február 8-án – kedden – 14.45 órakor kerül sor, a női döntők február 11-én, a férfi döntők pedig február 12-én zajlanak majd.

Tóth Zsuzsanna, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség főtitkára is fontosnak tartotta kiemelni, hogy bár a Bocskai-emlékverseny eddig is európai A-kategóriás esemény volt, hagyományai, színvonala, s a résztvevő országok száma okán az IBA beemelte új versenyrendszerébe. Idén 20 ország – köztük például Anglia, Franciaország, Ukrajna, Törökország, Szerbia, Brazília, Fehéroroszország, Csehország – több, mint 200 sportolója jelezte részvételi szándékát. Mind a női, mind a férfi mezőny népes lesz. Azok, akik a helyszínen nem tudják, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség jóvoltából az interneten keresztül tudják majd figyelemmel követni a küzdelmeket. A főtitkár is hangsúlyozta, hogy a járványhelyzet szempontjából a múlt évben sikerült problémamentesen lebonyolítani a versenyt, s idén is igen nagy hangsúlyt helyeznek majd az egészségügyi biztonságra.

Bertók Róbert, az ökölvívó válogatott szövetségi kapitánya szerint minden magyar ökölvívó tudja, mennyire fontos a Bocskai-emlékversenyen való részvétel, ahol a boksznagyhatalmak jelentős része képviselteti magát. Ugyanakkor azzal a hírrel kezdte, hogy a magyar válogatott néhány meghatározó versenyzője, 8 felnőtt magyar bajnok – sérülés, koronavírus-fertőzöttség vagy egyéb betegség miatt – nem tud részt venni a versenyen. Ennek ellenére a felnőtt, illetve az U22-es keret nagy része jelen lesz – köztük olyan debreceni kiválóságok is, mint Bernáth Attila 51 és Bernáth László 54 kilogrammban, akiktől a kapitány komoly eredményeket vár. Bertók Róbert szerint az alacsonyabb és a magas súlycsoportokban kifejezetten erős a magyar válogatott, súlycsoportonként 3-4 nagyon jó képességű, tapasztalt versenyzővel, de más súlycsoportokban is vannak kiválóságok. A kapitány bízik abban, hogy most is lesz magyar aranyérmes és jónéhány dobogós. A külföldi mezőnyben is sok a sztár: U22-es európa-bajnoki helyezettek, bajnokok, felnőtt Európa-bajnokok, ifjúsági és felnőtt világbajnoki helyezettek, olimpiai helyezettek, így például a női világbajnok, olimpiai ezüstérmes brazil Beatriz Ferreira.

Pajna Zoltán, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökségi tagja a magyar sportdiplomácia sikerének minősítette, hogy Debrecenben kerül sor az IBA első pénzdíjas versenyére. Nagyon fontos az is, hogy a már a párizsi olimpiára készülő öklözők itt megmutathatják tudásukat. Reményének adott hangot, hogy valamennyi magyar, s köztük a debreceni sportolók teljesítménye miatt is érdemes lesz majd kilátogatniuk a nézőknek a versenyre

Szabó Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökségi tagja, a DVSC Ökölvívó Klub elnöke elmondta, hogy a klubban – Debrecenben és Hajdúhadházon – jelenleg összesen több, mint 60-an sportolnak. Közülük 6 versenyző – 2 hölgy és 4 férfi – vesz majd részt az emlékversenyen. Mátrai Petra 54, dr. Győrfi Anna 63, a már említett Bernáth Attila 51, Bernáth László 54 – ők aranyesélyesek is lehetnek –, a szintén Bernáth László nevű öklöző 57 és Komjáthi András 86 kilogrammos súlycsoportban fog szerepelni.

Hírlevél