Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Idén nyáron is népszerű úticél volt Debrecen

A Covid-járvány idején a korlátozások miatt jellemzően felerősödött a belföldi turizmus az utazásokban, a korlátozások feloldása után viszont elindult a nemzetközi turizmus „térhódítása”, visszaépülése. Idén a lendületet a belföldi helyett a beutazó turizmus adja, s ez az európai trend jellemzi hazánk turizmusát is. A magyarok ebben az évben külföldi desztinációkat választottak a hazai úti célok helyett, sokan töltötték a főutazásaikat, nyaralásukat a környező országokban, tengerparti üdülőhelyeken.

Debrecen nyári  vendégforgalma a megváltozott idei utazási szokások, a turizmust is kihívások elé állító év, és az esős időszakok ellenére jól alakult. “A vendégéjszakák száma 7%-kal emelkedett a nyár első két hónapjában az előző év azonos időszakához képest, s a főszezon három hónapjának 5%-os növekedésével egy jó nyári szezont zárhattunk, megdöntve a 2019-és csúcsévet, és a tavalyi erős főszezont is” – mondta Tóth-Megyesi Enikő, a VisitDebrecen turisztikai igazgatója. A “nyári utazási bumm” után az előfoglalások alapján egy biztató szeptember várható, mely az adventi időszakban kaphat új erőre.

Az elmúlt évek az utazási szokásokban, trendekben is változásokat hozott. Felértékelődött a “zöld élmények”, a természetközeliség keresése, és népszerűek a komplex vizes, kulturális és gasztronómiai programok, mely területeken Debrecen nagyon jó adottságokkal rendelkezik. A tömegturizmus helyett a fenntarthatóság, és az értékteremtés fontossága kerül előtérbe. A négyévszakos Debrecen vonzó atmoszférája, kulturális öröksége, egész éves színes programkínálata, nemzetközi repülőtere és minőségi szolgáltatásai számos lehetőséget kínálnak mind a szabadidős, mind az üzleti utazók számára.

A Debrecenbe érkező vendégek összetétele és utazási motivációja vegyes képet mutat, egyaránt megtalálható köztük a bel- és külföldi vendég, a kozmopolita utazó és a kisgyermekes család éppúgy, mint a wellness hétvégére érkező fiatal pár vagy az üzleti célú konferenciavendég. A belföldi vendégek legnagyobb része a közeli vármegyékből, a fővárosból, illetve Észak-Magyarországról érkezik, míg a külföldi turisták leginkább a szomszédos és közeli országokból, mint Románia, Szlovákia és Németország, de a debreceni nemzetközi repülőtér menetrend szerint közlekedő légi járatának köszönhetően évről évre egyre dinamikusabban nő az Izraelből érkező vendégek száma is. A nemzetközi sport- és kulturális eseményeknek, valamint a városban élő külföldi egyetemistáknak és expatoknak (külföldi munkavállalók) köszönhetően gyakorlatilag a világ minden tájáról érkeznek vendégek Debrecenbe. Belföldi és külföldi vendégek aránya változó. Általánosságban elmondhatjuk, hogy belföldi vendégek aránya 55-60 % között, míg a külföldi vendégek aránya a 40-45 % között mozog. A korcsoportos megoszlás alapján a legtöbb vendégéjszakát a 25-54 éves korosztály tölti nálunk.

A legnépszerűbb időszakok minden évben a hosszú hétvégék és a nagyobb, nemzetközi sport- és kulturális események. Júniusban Debrecen volt a házigazdája az U19-es férfi kosárlabda világbajnokságnak és a városban zajlottak a Színházi Olimpia eseményei, melyek jelentősebb nemzetközi vendégforgalmat generáltak. A Campus Fesztivál szintén nagy vendégforgalmat hozott a városnak, az ötnapos esemény idején 15 ezer vendégéjszakát regisztráltak, ami 11%-kal múlta felül az egy évvel ezelőttit. A fesztivál öt napja alatt a város szálláshelyein a vendégek 82%-át a magyar vendégek adták. A fesztivál a külföldi turisták számára is vonzó programnak bizonyult ezen a hétvégén, a legtöbben Izraelből, valamint Németországból érkeztek Debrecenbe. Ezekben az időszakokban megteltek a város szálláshelyei.

A város turisztikai kínálata folyamatosan bővül. A nyár egyik legkedveltebb programja a színes programkavalkád mellett a vizes élmények. Az esős júniusi hónap ugyan valamelyes visszavett a strandolási kedvből, a július viszont növekedést hozott: 15%-kal több vendég élvezhette a nyarat a szabadtéri strandon, és emelkedett a termálfürdő és az élményfürdő látogatói száma is. Július utolsó hetének kedvezőtlen időjárása ellenére a hónapban mintegy 90 %-kal tudták növelni a külföldi vendégek arányát a 2022-es év azonos időszakához képest, és a vármegyén kívül érkező belföldi vendégek száma is jelentősen emelkedett.

A családi programok között kiemelt helyen szereplő, idén 65 éves Zoo Debrecen számos újdonsággal ünnepelhette évfordulóját. Gyarapodott a gyűjtemény, és új elemekkel bővült a program- és szolgáltatáskínálat, e mellett számos új lakót is köszönthettek az állatkertben. Az idén egyéves Sziget-kék tematikus park 280 ezer látogatót fogadott az első évében, valamint számtalan izgalmas és különleges programmal várta a kicsiket és nagyokat.

A Debreceni Virágkarnevál több, mint 200 ezer látogatót vonz minden évben. Elsősorban belföldi vendégek érkeznek családdal, de egyre több külföldi látogató vesz részt a karneváli forgatagban. A karneváli héten gyakorlatilag telt házzal működnek a város szálláshelyei.

Turisztikai szempontból az augusztus a város legerősebb hónapja: a legtöbb vendégéjszakát ebben a hónapban realizáljuk – ami idén közel 80 ezer vendégéjt jelent – amely főként a virágkarneválnak és a kapcsolódó rendezvényeinek köszönhető. A vendégforgalom erősödéséhez hozzájárult a hónap elején megrendezett Bor- és Jazznapok, illetve az augusztus végi 3×3-as kosárlabda World Tour Masters és az U18-as világbajnokság is.

Szeptemberben a Debreczeni Zamat Fesztivál kínált tartalmas programokat, és az ősszel újra megnyitott Csokonai Színház előadásai színesítik a programkínálatot. A MODEM és a Déri Múzeum kiállításai további élményeket ígérnek a látogatóknak. A közeli Hortobágyon naplementés szafari a vadasparkban, vezetett túrák a darvak nyomában és további tematikus programok várják az érdeklődőket. Debrecen és térsége turisztikai térség a legnépszerűbb régiók között van évről évre.

Hírlevél