Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Októberben két héten át ünnepli az állatokat és a Nagyerdőt a Zoo Debrecen

1931 óta minden évben október 4-én, az állatok védőszentjeként is tisztelt Assisi Szent Ferenc emléknapján tartják az Állatok Világnapját, amely piros betűvel szerepel minden állatbarát naptárában, hiszen célja, hogy felhívja a figyelmet valamennyi vadon és emberi gondozásban élő állat jólétének és védelmének fontosságára. Immár sokéves hagyomány, hogy e jeles nap alkalmából a Zoo Debrecen szakvezetésekkel és foglalkozásokkal igyekszik közelebb hozni az élővilág megannyi csodáját a gyermekcsoportokhoz és családokhoz, idén pedig az Állatvédelmi Témahétre és a Nagyerdő Hetére való tekintettel két héten át, október 2. és 15. között vár tematikus programokkal.

Hétköznaponként három időpontban is korosztályhoz illeszkedő zoopedagógiai és kézműves foglalkozáson vehetnek részt a regisztrált csoportok az óvodásoktól egészen a középiskolásokig, akik többek között a felelős állattartással és az állatkerti fajmegőrzéssel ismerkedhetnek meg testközeli élményeken keresztül, de önjáró feladatlapos játék keretében az osztályok maguk is felfedezhetik öt kontinens élővilágát. Idei újdonságként mindemellett az állatvédelemmel kapcsolatos bűnmegelőzésről tart több napon is interaktív előadást a Debreceni Rendőrkapitányság és a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Baleset- és Bűnmegelőzési Osztálya.

Hétvégén megnyitja majd kapuját az Ismeretek Tárháza, ahol állatos kézműves foglalkozás, megtapintható reliktumkiállítás és felelős házikedvenc-gondozó foglalkozás várja a családokat, akik tematikus szakvezetésen a végveszélyben élő fajok megmentéséért folyó állatkerti munkával ismerkedhetnek meg, a Pálmaházba betérve pedig megbarátkozhatnak az addig talán nem szeretett állatokkal is.

Az előzetes regisztrációt igénylő csoportos foglalkozásokon kívül állatkerti belépő megváltásával valamennyi programelem díjmentes.

Hírlevél