A valaha volt leggazdagabb gyűjteménnyel ünnepeli az Állatok és a Nagyerdő Hetét a Debreceni Állatkert, melynek gyűjteménye az elmúlt hetekben új, különleges fajokkal bővült.
1931 óta minden évben október 4-én, az állatok védőszentjeként is tisztelt Assisi Szent Ferenc emléknapján tartjuk az Állatok Világnapját, amely piros betűvel szerepel minden állatbarát naptárában, hiszen célja, hogy felhívja a figyelmet valamennyi vadon és emberi gondozásban élő állat védelmének és jólétének fontosságára. Immár sokéves hagyomány, hogy a Debreceni Állatkert e jeles nap alkalmából egy teljes héten át – idén október 4. és 10. között – tematikus szakvezetésekkel és bemutatókkal igyekszik közelebb hozni az érdeklődőkhöz az élővilág megannyi csodáját.
Az idei év dinamikus bővülése nyomán a valaha volt leggazdagabb, immár 200 faj 900 egyedét számláló gyűjteménye vár benneteket a Debreceni Állatkertben. Több egzotikus fácán-, galamb- és papagájfélével kiegészült madárállományban gyönyörködhettek; bepillantást nyerhettek Afrika éjszakai élővilágába a szenegáli fülesmakik és egyiptomi gyümölcsevő denevérek társasbemutatójában; kedden, csütörtökön és szombaton végigkövethetitek a fenséges ázsiai oroszlánpár, Kamal és Hima portyáját; megismerhetitek a dél-amerikai fauna újabb jeles képviselőit, a nagy marát és a nandut; valamint olyan, korábban sosem tartott ritkaságokkal is találkozhattok, mint a dél-afrikai sül és a szudán zebra. Természetesen gyermekáldásból sem volt hiány az évben: fiókák keltek a zöldszárnyú és a kék-sárga aráknál, három borjú is született a jávorantilop-csordában, zsebibabák nevelkednek a Bennett-kenguruknál, és világra jött az első debreceni nagy szőröstatu-kölyök.
A hetet még különlegesebbé teszi, hogy ekkor kerül sor a cívisváros zöld koronáját természet- és környezetvédelmi, valamint kulturális szempontból bemutatni hivatott Nagyerdő hetére, amelynek megszervezéséhez a Debreceni Értéktár Bizottság és számos közreműködő partner mellett a Debreceni Állatkert is csatlakozott saját programokkal.
Október 4. és 10. között minden nap 13:00-tól állatkerti, 14:00-tól pedig illatkerti szakvezetéssel készülnek, a park területén pedig számos, a Nagyerdő ihlette versrészletet is olvashattok majd a sétátok során, illetve a Nimród Kerek-erdő Egyesülettel közösen szervezett, Történelmi örökségünk az agarászat című előadás és bemutató keretében megismerkedhettek a coursing nevű agársportággal. Mindemellett köszönetfát is állítanak, amelyen minden nap 10:00 és 12:00 között munkatársaik segítségével helyezhetitek el a Nagyerdőnek szánt rövid köszönőüzeneteiteket.
Az Állatok Világhete és a Nagyerdő Hete alkalmából megtartott programokon való részvétel állatkerti belépővel díjmentes.
További részletek: www.zoodebrecen.hu
Új jövevények az állatert gyűjteményében
A Debreceni Állatkert háza tájáról szinte heti rendszerességgel érkeznek a hírek az új jövevényekről. A gyűjtemény nemrég újabb különleges, korábban sosem tartott fajjal gyarapodott, miután egy jákópapagáj-párt fogadtak a Szegedi Vadasparkból. Az elmúlt hetekben az állatkert görögteknős-csapata is gyarapodott, összesen hat egészséges utód látta meg náluk a napvilágot. A Pálmaház kulisszái mögött nevelkedő apróságokkal kapcsolatban érdekesség, hogy hárman az intézmény keltetőjében, hárman pedig természetes úton, az állatok kifutójában látták meg a napvilágot – ez utóbbiak kikelése az alacsonyabb hőmérséklet miatt tovább tartott. Felnőtt társaikkal még pár hétig biztosan találkozhat a nagyközönség az Állatkert és a Vidámpark közti mediterrán átjáróban, mielőtt visszahúzódnak téli pihenőhelyükre.
Az év utolsó egész napos korlátlan élményeivel vár a Debreceni Vidámpark!
Az ország egyetlen vidámparkja október 9-én és 10-én idén utolsó alkalommal rendezi meg a nagysikerű Karszalagos Hétvégét, amelynek keretében a karszalagos belépőt váltó vendégek egész nap, 10:00-tól 17:00-ig korlátlanul használhatják majd az intézmény valamennyi játékgépét.
A korlátlan játékgép-használatot biztosító karszalagos belépők változatlan áron, azaz gyermekeknek 3900 Ft-ért, míg felnőtteknek mindössze 3500 Ft-ért válthatók meg az intézmény pénztáraiban a rendezvény ideje alatt vagy kényelmes és gyorsított bejutást biztosítva online elővételben.