Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Fényút – családi koncert Pilinszky János meséi nyomán

Pilinszky János születésének 100. évfordulóján, 2021. november 27-én 15.00 órakor a Vojtina Bábszínház színháztermében csendül fel Újhelyi Kinga Jászai Mari-díjas színésznő Fényút című családi koncertje. A zenés utazás Pilinszky János A nap születése, a Kalandozások a tükörben, az Aranymadár és az Ének a kőszívű királyról című meséit dolgozza fel. A koncertet látványos, kreatív animációk is kísérik majd.

Pilinszky János a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, számos jelentős díj tulajdonosa, így Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas művész. 1957-től kezdve pedig gyermekeknek írt verses meséket, a koncerten megidézett művek ezeknek a sorát gyarapítja.

Újhelyi Kinga az erdélyi Sarmaságon született. Színészi tanulmányait a Marosvásárhelyi Egyetem színművész szakán végezte, 2006-tól a Csokonai Színház társulatának tagja. Színházi munkái mellett számos zenés estjét és koncertjét láthatta már a hazai és határon túli közönség egyaránt. A Fényút zenei világán Fehérváry Lillával dolgozott együtt, aki 25 éve előadóművész. Utca- báb színész, énekes, alkalmazott zeneszerző. A Hattyú Dal Színház társulatának tagja volt. A hangszerelés Újhelyi Kinga és Dargó Gergely nevéhez köthető.

Zeneszerzők:
Újhelyi Kinga, Jászai Mari-díjas
Fehérváry Lilla

Hangszerelés:
Dargó Gergely

Előadók:
Újhelyi Kinga – ének
Fehérváry Lilla – ének
Ágoston Béla – ének, fúvósok, steel-drum, hegedű
Dargó Gergely – ének, harmónika, cajón
Pusker János – ének, cselló

Hang:
Gyarmati Balázs

Grafika, animáció:
Szabó-Nyulász Melinda
Szarvas Ildikó
Horváth Mária
Csordás Eszter
Garai Panni
Tóth Olivér Artúr

Időpont: 2021. november 27. (szombat) 15.00
Időtartama: 75 perc
Helyszín: Vojtina Bábszínház
Jegyár: 1200 Ft/fő

Jegyek kaphatók a Vojtina Bábszínház jegypénztárában november 15-től.

FONTOS:
A jelenleg hatályban lévő jogszabályok szerint a Vojtina Bábszínház programjainak látogatásához NEM szükséges a védettségi igazolvány felmutatása. Debrecen Önkormányzatának rendelete értelmében a város kulturális intézményeiben – így a bábszínház minden helyiségében kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk használata 12 év fölöttieknek. A kézfertőtlenítő berendezéseket továbbra is rendelkezésre állnak az intézményben, és fokozottan javasolják használatukat, hogy a vendégek a lehető legbiztonságosabban élvezhessétek az előadásokat.

Hírlevél