Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Jubileumi Galiba Gyermekfesztivál a Debreceni Vidámparkban

Immár X. alkalommal kerül sor a Debreceni Virágkarnevál ifjúsági kísérőrendezvényére, a 2012-ben útjára indult Galiba Gyermekfesztiválra, amelynek hagyományosan az ország egyetlen Vidámparkja ad otthont. A Gyermekfesztivál az elmúlt évtizedben egynapos programból többnapos rendezvénysorozattá nőtte ki magát, az idei jubileumi alkalommal pedig egy teljes héten át, augusztus 15-től egészen 22-ig kedveskedik páratlan szórakozási és kikapcsolódási lehetőséggel a családoknak.

A rendezvény ideje alatt ingyenesen látogatható és hosszabbított nyitvatartással működő Vidámparkban minden eddiginél gazdagabb, egész napos programkínálat várja a nagyközönséget. A városi testvércéggel, a Főnix Rendezvényszervező Kft-vel közös szervezésben megvalósuló, Lúdas Matyi ikonikus libájáról elnevezett fesztivál a hagyományaihoz híven idén is a nemzeti értékek bemutatását és továbbörökítését igyekszik szolgálni, az ötkarikás játékok alkalmából pedig a minőségi mozgást népszerűsítő olimpiai sportágakkal is megismertet majd kicsiket és nagyokat.

Megannyi zenés-táncos produkció, színdarab és hagyományőrző bemutató mellett az érdeklődők Lúdas Matyi-hasonmástalálkozón és Matyi-próbákon vehetnek részt, valamint testközelből találkozhatnak a fordostollú magyar ludakkal, és bejárhatnak egy lovagi kastélyt is. Az aktív kikapcsolódásra vágyóknak jó hír, hogy számos társasjátékban és kézműves tevékenységben is kipróbálhatják magukat, de a különleges ízélmények szerelmesei is megtalálhatják számításukat, hiszen tepertős és PICK szalámis kenyérlángos, debreceni pároskolbász, Galiba-gulyásleves, valamint hűsítő szörpök és limonádék széles választéka várja majd őket.

A X. Galiba Gyermekfesztivál programja:

Augusztus 15.
10.00 Illatkerti séta
14.30 Debreceni Majorette Együttes
16.00 Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület
16.30 A csúnya kislány – A Vojtina Bábszínház előadása
17.00 Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának Hallgatóinak koncertje Váradi Judit közreműködésével
18.00 Valcer Galiba gála

Augusztus 16.
10.00 Illatkerti séta
14:00 Közlekedj okosan! – Interaktív, játékos oktatás a biztonságos közlekedésről. (Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya)
14:00 Debreceni Vízilabda SE – sportbemutatója
15:00 LESZ Dance Tánc – és Sportegyesület
15:30 Lovagi torna
16:00 Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület
16:30 Lovagi torna
17:00 Táncház – Szeredás Népzenei Együttes és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes műsora
17:30 Kiss V. Balázs bűvész interaktív műsora

Augusztus 17.
10:00 Illatkerti séta
14:00 Debreceni Labdarúgó Akadémia a dombtetőn
14:00 Tűzoltóság – „Tűzoltás” puttonyfecskendővel. Füstsátor: tárgykeresés sűrű füstben
14:00 AKSD – ökojátékok a környezetvédelem jegyében
14:30 Rhythm and Shoes Dance Club
15:00 Diamond Fitness
15:30: Lovagi torna
16:00 Vitéz László: Az elásott kincs – Takács Dániel előadása
17:00 Táncház – Agyagbanda
18:00 Lovagi torna

Augusztus 18.
10:00 Illatkerti séta
14:00 Békessy Béla Vívócentrum a dombtetőn
14:00 Honvédség: „Irány a sereg!” – Interaktív bemutatót tart a Toborzóiroda
14:00 Dance Universe SE
14:30 Lovagi torna
15:00 Debreceni Majorette Együttes
16:00 Agóra – Lufimóka, látványos kísérleti bemutató
16:30 Lovagi torna
16:30 Galiba vigadalom – Bíró Imre és zenekara
17:00 Debreceni Zenede – térzenei koncert
17:30 DEAC tornaszakosztály sportbemutatója
18:00 All-Round Force Tánc Stúdió

Augusztus 19.
10:00 Illatkerti séta
14:00 Tűzoltóság – Hogyan oltsunk szakszerűen tüzet?  Füstsátor
14:30 Kenguru TSE Debrecen bemutató
15:00-18:00 Magyar Szablyavívó Iskola sportbemutatója, Wing tsun Kungfu bemutató a dombtetőn
15:00 Kökény Matyi – Az Ort-Iki Báb- és Utcaszínház előadása
15:30 Lovagi torna
16:00 Piruett Tánc Stúdió
16:30 Galiba vigadalom – Bíró Imre és zenekara
16:30 Fórum Debrecen – Divatbemutató
17:30 Galiba Társulat – Vásári komédia, avagy #sírvaröhögés egy felvonásban
18:00 Lovagi torna

Augusztus 20.
9:00 Europe Direct – Játék a szabadban
9:00 Virágkarneváli dekor közösségi díszítése
9:00 Íjászat, kürt és táltosdob bemutató a KRESZ-pályán
9:30 Happy Time Tánciskola
10:00 Piros lábos – Játszóház a nosztalgia jegyében
10:00 Népmese és szépen szóló muzsika
11:00 Garagulya Gólyalábas Csámborgó Komédiái
12:00 Lovagi torna
12:30 Garagulya Gólyalábas Betyár parádé című előadása a dombtetőn
14:00 Shine Oriental Dance Hawaii táncok
14:00-18:00 Mit játsszunk? – Könnyed társasjátékok az egész családnak
14:30 Lovagi torna
15:00 DuoTrio Utcaszínház – Vásári attrakciók
16:00 Claudia’s Angels légtornász bemutatója az Elvarázsolt Kastély mellett
16:30 Zumba élmény mindenkinek
17:30 Háry János című előadása dombtetőn a Zimberi Banda Csárda, Muri Felnőtt Színjátszók, Dimitrijifjak Gyermekszínjátszó és Bábcsoport közreműködésével

Augusztus 21.
9.00-12:00 Magyar Szablyavívó Iskola sportbemutatója, Wing tsun Kungfu bemutató a dombtetőn
9:30 All-Round Force
10:00-14: Mit Játsszunk? – Könnyed társasjátékok az egész családnak
10:00 Népmese és szépen szóló muzsika
11:00 Cirkusz Minimus – A Vojtina Bábszínház előadása
12:00 All-Round Force Tánc Stúdió
12:30 Szupersztár Mazsorett és Tánc Egyesület
13:30 Happy-Time Tánciskola
14:30 Amirah Hastánc és Mozgás Stúdió
15:00 Lovagi torna
15:30 Kalandozás a hangszerek csodálatos birodalmában – Trio Consort interaktív koncertje
16:00 Lövészbajnokság a Debreceni Lövészsuli standjánál
16:30 Csodakutya Alapítvány
16:30 Fórum Debrecen – Divatbemutató
17:00 Táncház – Bíró Imre és zenekara és a Debreceni Népi Együttes közreműködésével
17:30 ILYEN IS LEHETNE – LUDAS MATYI HASONMÁSTALÁLKOZÓ a Ludas Matyi-szobor körül – „MATYI-PRÓBÁKKAL” TŰZDELVE
18:00 Lovagi torna

Augusztus 22.
9:30-12:00 Galiba-rally – modellautók a KRESZ-pályán
10:00 Interaktív, zenés mese tehetséges fiatalok közreműködésével
10:30 Happy-Time Tánciskola
11:00 Vásári attrakciók – Az Ort-Iki Báb- és Utcaszínház előadása
11:30 Szupersztár Mazsorett és Tánc Egyesület

A karneváli hét alatt:
A bejáratnál a Debreceni Hajdú Táncegyüttes várja a vendégeket. Lovagi tábor és lovagi kastély várja a kis vitézeket. Az Elvarázsolt Kastély mellett egész héten légtornász akrobatika várja a látogatókat. A dombtetőre állított jurtában minden nap más kézműves foglalkozást lehet kipróbálni.
Új barátságokat köthetünk és régi ismerőseinkkel is újra találkozhatunk a zöld sátrak alatt. Velünk lesz a Claudia’s Angels, a Debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesület, a Fény Felé Alapítvány, a Gyermekváros Egyesület, a Hajdú-Bihar Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület, a HennaStúdió, a Karvaly Íjászok, a Kézműves alapítvány,  a Kredenc Kézműves Kör, a Látássérültek Észak-Alföldi Regionális Egyesület, a Lehetsz Király, a Szent II. János Pál Intézet Egyesülete, a Természettár, a Tímárház, a Zöldkör, a Zsuzsi kisvasút.

Galiba gasztro:
A gasztronómiai teraszon egész héten megkóstolhatod a Galiba ihlette tepertős kenyérlángost, a PICK szalámis kényérlángost, a debreceni pároskolbászt, szomjadat oldhatod gyermek fröccsel, szörpivel, és limonádéval. Augusztus 20-21-én bográcsban főzünk Galiba gulyáslevest.

Öt nap, öt karika – OLIMPA:
Az olimpiai sportágak népszerűsítése céljából vendégünk lesz a Békessy Béla Vívócentrum, a DEAC tornaszakosztálya, a Debreceni Labdarúgó Akadémia, a Debreceni Lövészsuli, a Debreceni Vízilabda Sportegyesület, a DHSE Békessy Béla Olimpiai Baráti Kör Szakosztály, valamint a Magyar Szablyavívó Iskola

A színes programkavalkádot 23 vidámparki élményelem teszi teljessé, köztük olyan családi kedvencek, mint a Kacsavonat, a Kisvasút és a Kukac hullámvasút.

Hírlevél