Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó

Idén immár 24-ik alkalommal rendezik meg a Hortobágy egyik leglátványosabb hagyományőrző rendezvényét…

Idén immár 24-ik alkalommal rendezik meg a Hortobágy egyik leglátványosabb hagyományőrző rendezvényét, az Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozót. A szeptember 19-én megrendezésre kerülő esemény célja, hogy bemutassa a ridegtartásban élő szürkemarhát vigyázó gulyások körében még ma is élő hagyományokat, mesterségük fogásait. Az ország számos pontjáról érkező gulyások és az utánpótlást képviselő bojtárok egymással versengve bizonyíthatják mesterségbeli tudásukat. A főbb versenyszámok – melyek a pásztorok mindennapi munkáihoz kapcsolódnak – a vízhúzás gémeskútból, az állatszámlálás, mely során hídon áthaladó állatok létszámát kell minél pontosabban megbecsülni, a kifogás, pányvadobás, fülszám olvasás, karikás ostor használat és gulyásbot dobás, de a versenybírák nézik a felszerelés és a ruházat milyenségét is.

(tovább…)

Viszlát Nyár Filméjszaka

Mielőtt beköszöntenének a hideg hónapok, a nyár utolsó sugaraiba kapaszkodva az Apolló moziban egy fantasztikus hangulatú filméjszakával…

Mielőtt beköszöntenének a hideg hónapok, a nyár utolsó sugaraiba kapaszkodva az Apolló moziban egy fantasztikus hangulatú filméjszakával emlékezünk meg a nyár filmjeiről! Összesen 14 filmalkotást tekinthettek meg a filméjszaka alatt mozink 3 termében!

(tovább…)

Újra nyitva a Tímárház – Kézművesek Háza

A hagyomány a régi, a stílus új: újra kinyitott Debrecen jelentős ipartörténeti emléke, az 1904-ben épült Tímárház.

A hagyomány a régi, a stílus új: újra kinyitott Debrecen jelentős ipartörténeti emléke, az 1904-ben épült Tímárház, mely a város valaha volt nemzetközi hírű tímármesterség elemeit gyűjtve, rendszerezve állít emléket a népi kézművesség egyik legsajátosabb válfajának. A Tímárház felújításának célja a város és a régió kézműves hagyományainak megismertetése az itt élő gyerekekkel, fiatalokkal és felnőttekkel, valamint egy regionális szerepű népi kézműves alkotóház létrehozása. A 120 millió forint összegű támogatásból megvalósult pályázatnak köszönhető infrastrukturális beruházás során újabb tereket (látványműhelyek, kézműves utca) alakítottak ki.

(tovább…)

Tudomány Vására

Az Agóra Tudományos Élményközpont két napra Debrecen belvárosába költözteti a tudományt.

Hogyan lesz zenekar néhány floppy meghajtóból? Hány másodperc alatt tudja kirakni a Rubik-kockát egy robot? Hány fok van a világűrben, és hogyan viselkednek ott, az extrém hidegben a különböző anyagok? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak mindazok, akik 2020. szeptember 10-én és 11-én ellátogatnak a Tudomány vásárra.

(tovább…)

Térey Könyvünnep – Debreceni Ünnepi Könyvhét

Térey János, a kortárs magyar irodalom kiemelkedő alkotója 2020. szeptember 14-én ünnepelné ötvenedik születésnapját. Tragikusan fiatalon bekövetkezett halála miatt ez a nap a rá való emlékezésé.

Térey János, a kortárs magyar irodalom kiemelkedő alkotója 2020. szeptember 14-én ünnepelné ötvenedik születésnapját. Tragikusan fiatalon bekövetkezett halála miatt ez a nap a rá való emlékezésé. Emlékiratának debreceni bemutatójával, szülőházánál emléktáblaavatással, valamint verses esttel hívjuk fel a figyelmet roppant életművére, különleges alkotói pályájának jelentőségére.

Az emlékezéshez egy többnapos városi rendezvénysorozat is kapcsolódik: az Ünnepi Könyvhét hagyományait ezúttal a Dósa nádor téren elevenítjük fel egy újabb helyszínnel gazdagítva a könyvhét debreceni történetét. A kortárs irodalom, a könyvkiadás ünnepén ezúttal is írók és olvasók találkozásán, a könyves kultúra népszerűsítésén lesz a hangsúly: a „díszvendég” ezúttal a névadó Térey János lesz.

(tovább…)

10 +1 érdekesség a Debreceni Református Kollégiumról

1538 óta áll a mostani helyén a Debreceni Református Kollégium. Ez idő alatt arany betűkkel írta be nevét a magyar és az egyetemes művelődés történetébe.

1538 óta áll a mostani helyén a Debreceni Református Kollégium. Ez idő alatt arany betűkkel írta be nevét a magyar és az egyetemes művelődés történetébe. Padjait számos később híressé vált író, költő, tudós és közéleti személyiség koptatta. Két alkalommal is sorsfordító történelmi események helyszíne volt, melynek köszönhetően a Nemzeti Emlékhelyek között tartják számon. A Kollégium épülete a maga puritán egyszerűségében is számos érdekességet rejt, múzeumát érdemes felkeresni, ha szeretnénk többet megtudni, hogyan és miért vált az „Ország Iskolájává”, milyen hírességek tanultak falai között és milyen hatással volt és van a mai napig Debrecen életére.

Mutatunk 10 + 1 érdekességet, ami talán meghozza a kedveteket a kollégiumi látogatáshoz.

(tovább…)

Fiatal fotóművészek kiállítása nyílik a MODEM-ben

Piti Marcell és Váczi Lilla alföldi születésű, fiatal művészek munkáiból nyílik kiállítás szeptember 5-én a MODEM-ben.

Az emlékezés kiismerhetetlen rendszerében a tájak csomópontok. Olyan helyek, ahol több út vagy vonal találkozik. Piti Marcell és Váczi Lilla alföldi születésű, fiatal művészek, akiket a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója és a szülőhelyükhöz fűződő szoros és aktív alkotói viszony hozott egy kiállítótérbe. A környezet, amiben felnőttek alapjaiban tér el a mostanitól, így az otthon emléke élesen határolódik el a jelentől. Munkáik a generációkon keresztül öröklődő gesztusokat és ezzel párhuzamosan a természethez való viszonyulásukat
vizsgálják.

(tovább…)

Debrecenben nyit új éttermet az Anyukám mondta

Nagyon úgy tűnik, hogy az encsi Anyukám mondta csapata Miskolc után Debrecent is meghódítja.

Nagyon úgy tűnik, hogy az encsi Anyukám mondta csapata Miskolc után Debrecent is meghódítja. A minap ugyanis megjelent egy Instagram-poszt az egyik tulajdonos oldalán, amiből erősen arra lehet következtetni, hogy a cívisvárosban is nyitnak egy éttermet, ami a miskolci után ugyancsak a Pizza, kávé, világbéke nevet fogja viselni.

Pontos részleteket még nem tudni a helyről, annyi viszont a kommentekből kiderül, hogy késő őszre tervezik a nyitást.

(tovább…)

Karszalagos Hétvége a Debreceni Vidámparkban

Bár már becsengettek, ősszel is megannyi kalandot tartogat az ország egyetlen vidámparkja.

Bár már becsengettek, ősszel is megannyi kalandot tartogat az ország egyetlen vidámparkja, amely szeptemberben a hétfő kivételével valamennyi hétköznap is nyitva áll, és egészen az október 31-i szezonzárásig ingyenes kisvasúti körrel kedveskedik a vidámparki belépőt váltóknak.

(tovább…)

Mesterségek Ünnepe

Szeptember 5-én Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár Bereg megyék népi kézművesei várják az érdeklődőket mesterségbemutatókkal, kirakodóvásárral, játszóházi programokkal.

Rendhagyó Mesterségek Ünnepe Debrecenben! Szeptember 5-én Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár Bereg megyék népi kézművesei várják az érdeklődőket mesterségbemutatókkal, kirakodóvásárral, játszóházi programokkal. Ezen a napon nyílik meg a megújult Tímárház, a Dósa nádor téren pedig az egész napos vásári forgatag mellett népzenei és néptáncprodukciók követik egymást.

(tovább…)

Emlékhelyek Napja 2020

A Nemzeti Örökség Intézete az Emlékhelyek Napja országos programsorozattal minden évben…

A Nemzeti Örökség Intézete az Emlékhelyek Napja országos programsorozattal minden évben a magyar történelemben és kultúrában kiemelt fontosságú helyszínekre kívánja felhívni a figyelmet. A hagyományosan májusi Emlékhelyek Napja idén a járványhelyzet miatt 2020. augusztus 29-re, szombatra lett halasztva. A programban Debrecen is érintett, hiszen a Református Nagytemplom és Kollégium 2013-ban együttesen kapta meg a Nemzeti Emlékhely címet. Az idei programsorozathoz új helyszínként a Szabó Magda Emlékház is csatlakozott.

(tovább…)

Debrecenből rajtol a Tour de Hongrie 2. szakasza

A legnagyobb magyar kerékpárverseny a Tour de Hongrie, amelyre 2020-ban immár 41. alkalommal kerül sor. A Tour de Hongrie az esztergomi Bazilikától rajtol és a Kékestetőn ér véget.

A legnagyobb magyar kerékpárverseny a Tour de Hongrie, amelyre 2020-ban immár 41. alkalommal kerül sor. A Tour de Hongrie az esztergomi Bazilikától rajtol és a Kékestetőn ér véget.

A 41. Tour de Hongrie versenyére 2020. augusztus 29. és szeptember 2. között kerül sor, az UCI 2.1-es kategóriájú viadalon a tervek szerint 20 csapat 120 versenyzője áll majd rajthoz. A szervezők célja, hogy teljesítsék a Pro Series nevű sorozatba kerülés egyik fontos kritériumát: ehhez legalább tizennégy World Tour és/vagy Pro Team együttesnek kell részt vennie az idei Magyar Körversenyen. Az előzetes egyeztetések alapján várhatóan öt World Tour csapat mellett tíz Pro Team is eljön a legrangosabb magyar kerékpárversenyre.

(tovább…)

3×3-as kosárlabda-fieszta a Kossuth téren

Augusztus 26-án, szerdán elrajtolnak a 3×3 kosárlabda versenysorozatok a debreceni Kossuth téren. Elsőként a Youth Festival elnevezésű nemzetközi torna kerül megrendezésre…

Augusztus 26-án, szerdán elrajtolnak a 3×3 kosárlabda versenysorozatok a debreceni Kossuth téren. Elsőként a Youth Festival elnevezésű nemzetközi torna kerül megrendezésre, melyre elkészült a csoportbeosztás és a végleges menetrend.

A tervek szerint augusztus utolsó napjaiban U18-as világbajnokságot rendeztek volna Debrecenben, de a koronavírus miatt több ország sem tudta vállalni a részvételt. Mivel a csapatok zöme jelezte indulási szándékát, ezért az ötnapos torna nem marad el, de a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség a névváltoztatás mellett döntött.

(tovább…)

Állatkertek Éjszakája

Minden évben eljön az éjszaka, amikor az állatoké a főszerep. Augusztus 28-án, pénteken 19:00 és 23:00 között az immár kilencedik alkalommal megrendezett Állatkertek Éjszakáján…

Minden évben eljön az éjszaka, amikor az állatoké a főszerep. Augusztus 28-án, pénteken 19:00 és 23:00 között az immár kilencedik alkalommal megrendezett Állatkertek Éjszakáján az ország első vidéki állatkertje és egyetlen, idén 60 éves vidámparkja egyedülálló programkavalkáddal várja a nagyközönséget, akiket az idei főtematika jegyében Afrika sokszínű élővilágába és kultúrájába kalauzol el a kontinens fajaiban kiemelkedően gazdag intézmény.

(tovább…)

Hírlevél