Üdvözlünk Debrecenben!

visitdebrecen

Újra színpadon Pass Andrea Finálé című darabja

A debreceni közönség január 5-én láthatja ismét Pass Andrea legújabb, novemberben bemutatott színdarabját, a Finálét.

A debreceni közönség január 5-én láthatja ismét Pass Andrea legújabb, novemberben bemutatott színdarabját, a Finálét. Másnap, január 6-án az előadás színművészeit látja vendégül Ráckevei Anna, a Kulisszák háziasszonya a Csokonai Irodalmi Labor Szabó Magda Pódiumtermében.

(tovább…)

A debreceni reptér a korlátozások ellenére jó eredményekkel zárta az évet

Regionális éllovas a debreceni reptér, a koronavírus okozta kihívásokról, fejlesztési tervekről nyilatkozott a Turizmus.com-nak Vajda János ügyvezető igazgató, aki a most záruló esztendő mérlegét is megvonta.

Regionális éllovas a debreceni reptér, a koronavírus okozta kihívásokról, fejlesztési tervekről nyilatkozott lapunknak Vajda János ügyvezető igazgató, aki a most záruló esztendő mérlegét is megvonta.

„A koronavírus miatt rendkívül nehéz évet éltünk meg, gyakorlatilag az esztendő hat hónapjában állt a légi forgalom, viszont a reptér egyéb új szolgáltatásainak köszönhetően, mint például a légijármű-parkoltatás, fenn tudtuk tartani magunkat” – összegezte az évet a Turizmus.com-nak Vajda János.

(tovább…)

Korcsolyázás a szabadban

Januárban is két helyen – a Kossuth téren és a Nagyerdei Stadion mellett – élvezhető a szabadtéri kocsolyázás Debrecenben.

Januárban is két helyen élvezhető a szabadtéri kocsolyázás Debrecenben. A belvárosban, a Kossuth téren egy 750 négyzetméternyi egybefüggő műjégpálya, a Nagyerdőn pedig a stadion északi oldalán felállított 50×20 méteres mobil jégpálya várja a korizás kedvelőit.

(tovább…)

The Original Golden Voices of Gospel

Dwight Robson afro-amerikai baptista tiszteletes zenekara, a The Golden Voices of Gospel csapat debreceni koncertje 2022. január 13. helyett november 18-án kerül megrendezésre.

Dwight Robson afro-amerikai baptista tiszteletes zenekara, a The Golden Voices of Gospel csapat debreceni koncertje 2022. január 13. helyett november 18-án kerül megrendezésre. A megváltott jegyek automatikusan érvényesek az új időpontra, vagy 2022. január 31-ig online visszaválthatók ide kattintva.

A The Golden Voices of Gospel csapat összes tagja az USA-ból repül Európába, ahol már sok éve rendszeresen koncerteznek. Dwight Robson zenekara általában 11-12 tagú hangszeres énekegyüttes, amelynek afro-amerikai tagjai remek zenészek és valamennyien kitűnő szólisták.

(tovább…)

Újévi Operettgála

A Kodály Filharmónia Debrecen operettgálával köszönti az új évet 2022. január 2-án. A gálán a közönség sokszínű válogatást hallhat a világ zenés színpadainak legnagyobb operett-sikereiből.

A Kodály Filharmónia Debrecen operettgálával köszönti az új évet 2022. január 2-án. A gálán a közönség sokszínű válogatást hallhat a világ zenés színpadainak legnagyobb operett-sikereiből, többek között Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő, Ábrahám Pál dallamaiból.

(tovább…)

Fergeteges Szilveszter

Idén is újdonságokkal, sztárfellépővel és remek hangulattal várja a vendégeket az év utolsó napján a Hotel Lycium!

Idén is újdonságokkal, sztárfellépővel és remek hangulattal várja a vendégeket az év utolsó napján a Hotel Lycium! A szálloda szilveszteri vacsoraestjére a séf különleges svédasztalos kínálattal és éjféli menüvel készül. A talpalávalót egész este a Silver Moon zenekar biztosítja, a további impulzusra vágyókat pedig a virtuális élménysarok szórakoztatja. Természetesen idén is izgalmas pillanatokat hoz a tombola és az örök élményt garantáló szilveszteri fotósarok.

(tovább…)

Szilveszter a Lovardában

A Lovarda Egyetemi Kulturális és Konferenciaközpontban idén is nagyszabású bulin búcsúztathatjuk az óévet.

A Lovarda Egyetemi Kulturális és Konferenciaközpontban idén is nagyszabású bulin búcsúztathatjuk az óévet. Az önfeledt szórakozásról és a jó hangulatról a Valcer Táncstúdió, a Happy & Band és korlátlan étel- és italfogyasztás gondoskodik.

(tovább…)

A Főnix Arénában búcsúztatja az évet Hadházi László

December 28-án a debreceni Főnix Arénában lesz hallható Hadházi László humorista Légy férfi című önálló estje, ami – a főszereplő szerint – egyetlen mondatba sűrítve arról szól, hogyan kell pasinak lenni a 21. században.

December 28-án a debreceni Főnix Arénában lesz hallható Hadházi László humorista Légy férfi című önálló estje, ami – a főszereplő szerint – egyetlen mondatba sűrítve arról szól, hogyan kell pasinak lenni a 21. században.

(tovább…)

Debrecenben két helyen is korcsolyát húzhatunk

A főtéri adventi vásár idei újdonsága, a közkedvelt korcsolyapályája mellett már építik a Nagyerdei Stadion mellett található szabadtéri pályát is, ami a tervek szerint december 18-tól várja a korcsolyázás szerelmeseit.

A főtéri adventi vásár idei újdonsága, a közkedvelt korcsolyapályája mellett már építik a Nagyerdei Stadion mellett található szabadtéri pályát is. Az 50 méter hosszú és 20 méter széles, 90 centiméter magas palánkkal körbevett, óriási méretű jégpálya építési munkálatai napok óta megkezdődtek. A Napló érdeklődésére a debreceni polgármesteri hivatal elmondta, reményeik szerint december 18-án már használatba is vehetik a korcsolyázás szerelmesei.

(tovább…)

A Fórumban dobog Debrecen szíve

A szeretetet és az adakozást megtestesítő több száz mézeskalácsból álló Debrecen szívét idén a Fórum Debrecen Bevásárlóközpont kapta meg megőrzésre.

A szeretetet és az adakozást megtestesítő több száz mézeskalácsból álló Debrecen szívét 2017 óta Debrecen Város Önkormányzata Advent idején állította ki a Régi Városháza udvarán. 2020-ban a város szíve a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban adott erőt a betegeknek és az őket ápolóknak. Idén a Hajdú-Bihar megyei Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége jótékony támogatásának köszönhetően, a Fórum Debrecen Bevásárlóközpont kapta meg megőrzésre a debreceniek gondoskodását jelképező mézeskalács szívet.

(tovább…)

Moszkvai, brüsszeli és kijevi járatok indultak Debrecenből

A közelmúltban egy nyugat- és két kelet-európai úti céllal bővült a Debrecen Airportról elérhető légi járatok köre.

A közelmúltban egy nyugat- és két kelet-európai úti céllal bővült a Debrecen Airportról elérhető légi járatok köre. Mindhárom járatot a Wizz Air légitársaság üzemelteti.

(tovább…)

Állatok Karácsonya

A Debreceni Állatkert hosszú évekre visszatekintő és egyik legszebb hagyománya az Állatok Karácsonya, amelyet idén december 27-én tartanak.

A Debreceni Állatkert hosszú évekre visszatekintő és egyik legszebb hagyománya az Állatok Karácsonya, amelyet idén december 27-én tartanak. Az ünnepi rendezvényen számos lakó látványetetését tekinthetitek majd meg a látogatók, és az állatkert munkatársaival közösen elkészíthetitek a majmok kedvenc csemegéjét, a majomgombócot.

(tovább…)

Fellobbant az öröm lángja advent negyedik vasárnapján

A karácsony előtti utolsó vasárnapon meggyújtották a negyedik gyertyát az adventi koszorún a Nagytemplom mögötti Emlékkertben.

Advent negyedik vasárnapján Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere, Makláry Ákos, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke, Tóth László, a Debreceni Megtestesülés Plébánia plébánosa és Kapin István, a Debreceni Görögkatolikus Parókia parókusa mondták el ünnepi gondolataikat és gyújtották meg az öröm gyertyáját a Nagytemplom mögötti Emlékkertben.

(tovább…)

Hírlevél